Belföld

Legkésőbb 2005-ben digitális fényképnek és ujjlenyomatnak kell lennie az unió által kibocsátott vízumokon és harmadik országból érkezett személyeknek kiállított tartózkodási engedélyeken. A bizottság javaslatát polgárjogi szervezetek a szabadságjogok korlátozását célzó lépésnek tekintik.
2003. 09. 29. 11:39
Elhunyt az egyik leghíresebb hollywoodi rendező, a többszörös Oscar-díjas, görög származású Elia Kazan. A 94 éves korában távozó rendező New York-i otthonában halt meg.
2003. 09. 29. 11:34
A Diákhitel-rendszernek 10-15 év múlva 600-700 ezer ügyfele lesz a hallgatói hitelállomány pedig eléri majd a 700-800 milliárd forintot - mondta Csillag Tamás, a Diákhitel Központ (DK) Rt. vezérigazgatója hétfőn, a társaság által kibocsátott kötvények tőzsdei bevezetése alkalmából tartott sajtótájékoztatón.
2003. 09. 29. 11:27
Azoknak a magyarországi vállalatoknak, amelyek az IFRS szerinti jelentési kötelezettségük van, és eddig csak a magyar számviteli szabályok (HAS) szerint jelentettek, mindössze 14 százalékuk kezdte meg a felkészülést az EU-ban 2005. január 1-től kötelező IFRS szerinti számvitelre való átállásra - mondta Barsi Éva a PriceWaterhouseCoopers üzlettársa, a könyvvizsgáló cég legfrissebb felméréséről egy hétfői sajtótájékoztatón.
2003. 09. 29. 11:08
Oroszország mindaddig nem ratifikálja a kiotói klímavédelmi jegyzőkönyvet, amíg nem kap biztosítékokat érdekei védelmére - közölte a Kreml a hétfőn Moszkvában megnyíló klímaváltozási világkonferencia előtt.
2003. 09. 29. 10:48
A magyar pénzügyminisztérium a CEB nevű európai pénzintézettel írt alá 143 millió eurós hitelkeret-megállapodást - tájékoztatta többek között lapunkat is a Pénzügyminisztérium.
2003. 09. 29. 10:27
A bruttó hazai termék (GDP) volumene az Európai Unió tagállamaiban az utolsó, 1995-ös bővítés óta összesen 17 százalékkal bővült, míg a most csatlakozó államokban ez idő alatt több mint kétszer ekkora, 38 százalékos bővülést mértek.
2003. 09. 29. 08:58
Heinz Hermann Thiele, a müncheni székhelyű Knorr-Bremse részvénytársaság elnöke és vezérigazgatója megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét. A kitüntetést Mádl Ferenc köztársasági elnök nevében Baranyi Mária müncheni főkonzul nyújtotta át a bajor fővárosban. Thiele a magyar-bajor gazdasági kapcsolatok fejlesztésében szerzett érdemeiért részesült a kitüntetésben. A Knorr-Bremse részvénytársaság 1969 óta áll kapcsolatban Magyarorszá
2003. 09. 29. 08:38
Az áfa-törvény tervezett módosítása megtiltja a költségvetési támogatásra jutó áfa visszaigénylését; az intézmények, amelyek gazdálkodásában problémákat okozhat ez az intézkedés a 2004. évi költségvetés tárgyalása során jelezhetik többlet-igényüket - mondta el Csák Csongor a Pénzügyminisztérium szóvivője az MTI-nek.
2003. 09. 29. 08:34
Sikeres és szabályos volt a Postabank privatizációja - áll a Pénzügyminisztérium közleményében, amelyet szombaton juttattak el az MTI-nek. A Pénzügyminisztérium közleményével a Magyar Nemzet szombati számában megjelent cikkére reagált, amelyben a lap banki szakértőkre hivatkozva azt írta, hogy "Szabálytalanság gyanúja" vetődött fel a Postabank tenderrel kapcsolatban.
2003. 09. 29. 08:30
Kupper András, a Fidesz fővárosi frakciójának újonnan megválasztott vezetője hétfő reggel az mtv Nap-kelte című műsorában elmondta: a korábbinál jobban kíván támaszkodni a párt budapesti frakciója a polgári körökre. Kupper Deutsch Tamást váltotta a fővárosi frakcióvezetői poszton. Az új vezető elmondta, hogy Deutsch ajánlotta őt e tisztségre, három jelölt közül. A jelöltek között nem szerepelt Tirts Tamás, aki Deutsch előtt töltötte be ezt a posz
2003. 09. 29. 08:21
Az idén a második félévben a növekedés kissé gyorsul, de éves átlagban így is csak megközelíti a tavalyit, a gazdaság tőkevonzó-képessége javul, az infláció viszont enyhén emelkedik - áll a GKI Gazdaságkutató Rt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzésében.
2003. 09. 29. 08:15
Pozsonyban óriási visszhangot keltett a titkosszolgálatokkal foglalkozó Janes Defence Digest (JID) lap cikke, amely meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt írta, George Robertson NATO-főtitkár arra szólította fel a szövetség azon tagállamait, amelyek még nem ratifikálták Szlovákia tagságát, hogy visszavonásig függesszék fel a folyamatot.
2003. 09. 29. 07:56
Huszonhárman sérültek meg, köztük négyen súlyosan egy görögországi buszbalesetben. A járművön egy magyar néptánccsoport utazott. A szerencsétlenségre Platamon környékén került sor, a Szaloniki és Athén közötti autópályán. A sérülteket egy közeli kórházban ápolják.
2003. 09. 29. 07:46
Nem vehetett részt Kulcsár Attila szerdai, bécsi meghallgatásán Bácskai János rendőrtábornok jogi képviselője - értesült a Népszava. Ilcsik Sándor fellebbezést nyújtott be a döntés ellen, mondván, védence ügyében tettek fel kérdéseket a milliárdos sikkasztással meggyanúsított brókernek, így ontos lett volna a jelenléte. A Népszava szombati száma szerint Kulcsár nem tett terhelő tanúvallomást a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ felfüg
2003. 09. 29. 07:39
Olvasói sztorik