Belföld

Hazánkban az önkéntes pénztárak létrejöttével már adott annak a feltétele, hogy megszűnjön a hálapénz az egészségügyben - vélekedett pénteken a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet igazgatója.
2003. 10. 03. 12:45
A Duna Televízió értesülése szerint az iskoláknak, az óvodáknak és a kórházaknak a hónap közepétől 40 százalékkal többet kell fizetniük a gázért. A tévécsatorna a Gazdasági Minisztériumból olyan információkat szerzett, hogy megszűnik az úgynevezett kiemelten támogatott kategória. Az iskolákban, az óvodákban és a kórházakban ezért drágul nagyobb mértékben a gáz, mint a nagyfogyasztókat érintő, átlagosan 16 százalékos emelés - jelent
2003. 10. 03. 12:34
2003 második negyedében az első negyedévben tapasztalt átmeneti visszaesést követően ismét dinamikusan nőtt a magyar biztosítási piac: a félévben befolyt 275,6 milliárd forint 12,9 százalékkal haladta meg az előző év hasonló időszakában befolyt díjat - jelentette be Szepesi György a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) főosztályvezetője , a pénzügyi intézmények idei első féléves teljesítményét elemző sajtótájékoztatóján.
2003. 10. 03. 11:57
Az Air France-szal való egyesüléssel előre menekülő holland légitársaság, a KLM forgalma csökkenését jelentette szeptemberről pénteken.
2003. 10. 03. 11:25
A világ legnagyobb repülőgépgyára, az amerikai Boeing 2003 harmadik negyedében 65 polgári repülőgépet adott át, 11 százalékkal kevesebbet, mint a tavalyi harmadik negyedévben, a pénzügyi nehézségekkel küszködő légitársaságok kisebb megrendelései miatt.
2003. 10. 03. 10:59
Újab rendkívüli közgyűlést tart október 16-án a K&H Equities Rt. A Magyar Tőkepiacban pénteken megjelent meghívó szerint a közgyűlésen meghosszabbítják John Ramsey Milton igazgatósági tag megbízatását, valamint új felügyelőbizottsági tagot választanak.
2003. 10. 03. 10:51
Az Európai Bizottság elfogadta az európai kulináris csemegék külföldi promóciós tervének finanszírozását. Brüsszel 5,8 millió eurót fordít az európai borok, sajtok, olajbogyók, zöldségek és gyümölcsök imázsának javítására, a versenyképesség növelésére.
2003. 10. 03. 10:48
A biztosítási és a számviteli törvény megsértése, valamint a 2001-ben a társaság átfogó ellenőrzésekor hozott határozatok hiányos végrehajtása miatt 3 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) az AXA Biztosítóra - jelent meg a pénteki Magyar Tőkepiacban.
2003. 10. 03. 10:25
Minden negyedik német 60 éves vagy annál idősebb, és az elkövetkező három évtizedben ez az arány háromból egy lesz – derül ki a hivatalos adatokból.
2003. 10. 03. 10:15
Magyar javaslatot fogadott el csütörtökön az Európai Parlament költségvetési bizottsága. A hír két okból is figyelemre méltó. Egyfelől azért, mert több pénzt kaphatnak az unióhoz frissen csatlakozó országok, másfelől azért, mert a javaslatot nem a bizottság valamelyik tagja, hanem egy aktív megfigyelő tette.
2003. 10. 03. 10:04
A gyorsabb gazdasági növekedés ellenére késlekedő munkaerőpiaci élénkülés további figyelmet érdemel a monetáris politika részéről - mondta Michael Moskow, a Chicago Federal Reserve elnöke egy csütörtöki konferencián.
2003. 10. 03. 09:43
Kétéves szünet után a jövő hétre ígéri visszatérését az egykori népszerű internetes zenei cserebörze, a Napster: a csütörtöki bejelentés szerint október 9-től új - immár fizetős - szolgáltatással Napster 2.0 néven áll be az online zenei szolgáltatók sorába.
2003. 10. 03. 09:28
Olvasói sztorik