Belföld

Õszi aukciók – három Munkácsy a kalapács alatt

A tavaszi 160 milliós képaukciós rekord megdőlése nem valószínű, bár nem is kizárt. A napokban ugyanis három Munkácsy-festményt árvereznek a hazai aukciós házak.

 Három Munkácsy

Az elkövetkező napokban három Munkácsy-képet árvereznek. Az 1888-ban festett Ballada a Polgár Galériában, az 1868-ban készült Dülő szénásszekér című kép a Mű-Terem Galériában, míg az 1898-as Alvó nő a Kieselbach Galériában kerül kalapács alá. Mindhárom festmény a 35-38 millió forintos tartományból indul. 

Áprilisban a Munkácsy Mihály által festett, A baba látogatói című festmény új magyar rekordot állított fel a hazai árverések történetében. A Munkácsy-festmények szakértői szerint ez kivételes műtárgy volt, hiszen sokáig állami múzeumban őrizték, az idők során többször megvizsgálták, ezért eredete az „átlagosnál kifogástalanabbnak” volt minősíthető. Ennyire pedigrés kép most nincs a piacon, de három aukciós ház is kínál Munkácsy képet, mégpedig magas, 35-40 milliós forintos kikiáltási áron – ezért aztán sosem lehet tudni.


Biedermeier gyöngyszemek



Õszi aukciók – három Munkácsy a kalapács alatt 1

Munkácsy Mihály: Alvó nő

A Mű-Terem Galéria kínálatából biedermeier gyöngyszemként értékelhető az a két Brocky Károly festményt, amelyet párban értékesítenek (egyenként 3,5 millió forintos induló áron). A Medgyasszay-család gyermekeiről, 4 fiúról és 4 lányról készített képek a XIX. század első fele egyik legjelentősebb magyar festőjének alkotásai. A galéria őszi anyagában emellett gazdag nagybányai és avantgárd anyag, egy nagyméretű Egry József tájkép (Balatoni táj fákkal), valamint több Rippl-Rónai mű is helyet kap. A kukoricás korszakból származó Társaság a kastélyparkban mellett egy igen jelentős alkotás, a Bretagne-i népünnep eredeti változata (amelyről számos litográfia is készült) például 7,5 millió forinttól kezdheti a licitet.


Zorka lepihent


A Kieselbach Galéria anyagát tekintve ismét nem csalatkoztak a Vaszary-rajongók. A mester több korszakából, különféle technikájú és eltérő árfekvésű műveket kínálnak. De érdeklődésre tarthat számot Ziffer Sándor képe A művész otthona önarcképpel (3 milliós kikiáltási áron), vagy Tihanyi Lajos Vörös ruhás nő című festménye (kikiáltási ár: 8 millió forint), továbbá Csók István Thámárja (4 milliós kikiáltási áron) is. Emellett Czóbel Béla, Schreiber Hugó, Szinyei Merse Pál, Iványi Grünwald Béla és Aba-Novák Béla életműve is reprezentáns alkotásokkal van képviselve. Végül külön említést érdemel Rippl-Rónai József Pihenő Zorka című festménye (kikiáltási ára: 5 millió forint), melynek modellje a mester utolsó éveit megédesítő Bányai Elza volt.

Nem csak milliomosoknak


A Polgár Galéria, amely hagyományosan a „nem milliomos” középrétegeket célozza, a megszokott anyag mellett azért kínál komolyabb vásárlóerőt feltételező képeket is. Így több Rippl-Rónai, Vaszary, Csók István festmény és a nagybányai telep néhány alkotása érkezett, emellett Nicolaes Berchem Itáliai kikötő című festménye számít komolyabb értékűnek (a kikiáltási ár 24 millió forint). Előzetesen Polgár Árpád külön is hangsúlyozta, hogy aukciójukra már 50-100 ezer forinttal is el lehet látogatni a vásárlás reményében.

Még tanul a piac


 A három aukció

Mű-Terem Galéria – október 3.
Kieselbach Galéria – október 4.
Polgár Galéria – október 14-16.  

Az elemzők a szokásosnál valamivel élénkebb érdeklődést jeleznek az őszi aukciós szezonra. Ugyanakkor arról még nincs szó, hogy a hazai műkincs piac likviditása akár csak megközelítené a „helyettesítő termékeket” kínáló ingatlan- vagy értékpapírpiacét. A honi befektetők egyelőre tanulják a műkincsvásárlást, s annál jobban tartanak a melléfogástól, hogy a nagyobb haszon reményben bátran kockáztatnának. Az óvatos befektetői magatartást jelzi egyébként a historikus képek hagyományos túlsúlya, s a – nemzetközi tapasztalatok alapján – hosszabb távon nagyobb profitot ígérő kortársak hazai piactalansága.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik