Belföld

Halálos fenyegetés a szerb-montenegrói elnöknek

Megerősítették Szerbia-Montenegró államfőjének védelmét, miután az elnök halálos fenyegetést kapott levélben.

A szerb-montenegrói államközösség elnöke, Szvetozar Marovics több fenyegető levelet is kapott, amelyek zömmel a belgrádi hatalom és a háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék együttműködésével kapcsolatosak. A fenyegetésekről szóló hírt, amelyet elsőként egy montenegrói napilap közölt, immár az államfő hivatala is megerősítette, de az elnök munkatársai nem árultak el részleteket.

A Vijesti című podgoricai lap úgy tudja, az egyik fenyegetés a tengerentúlról, az amerikai emigráns szerbek szélsőséges szervezetétől érkezett. Miután Szvetozar Marovics bejelentette, hogy amennyiben erre lehetősége adódik, ki fogja adni az ENSZ törvényszékének a boszniai szerbek egykori katonai vezetőjét, az ismeretlen helyen bujkáló Mladics tábornokot, állítólag egy chicagói csetnik szervezet megüzente neki, hogy ez az életébe kerülhet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik