Belföld

Megszűntetik az eljárást Bácskai János ellen

Várhatóan heteken belül megszűntetik az eljárást Bácskai János, a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ (SZEBEKK) felfüggesztett vezetője ellen - értesült a Népszava.

A tábornok ellen a Katonai Ügyészség indított – titkosított – eljárást és a kiszivárgott információk szerint hivatali bűncselekménnyel gyanúsították meg. Úgy tudjuk, a tábornokot nem helyezik vissza egykori pozíciójába.

Heteken belül megszűntetik a Katonai Ügyészségen az eljárást Bácskai János, a maffiaellenes központ néven is ismert Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ (SZEBEKK) vezetője ellen. Lapunk megbízható forrásból úgy értesült, a hivatali bűncselekménnyel meggyanúsított nemzetbiztonsági szakember ellen nem találtak bizonyítékot.

Bácskait korábban kapcsolatba hozták Kulcsár Attilával, a K&H-ügy kulcsfigurájával. A tábornok nem tagadta, hogy több alkalommal is találkozott a brókerrel. Értesüléseink szerint az eljárás tárgya az, hogy kiderítsék: Bácskai milyen minőségében találkozott Kulcsárral és ezek a találkozók jelenettek-e előnyt bármelyiküknek.

A Magyar Nemzet korábban arról tudósított, hogy Bácskai ellen Tóth András, a titkosszolgálatokat felügyelő államtitkár tett feljelentést bűnpártolás miatt. Idővel azonban kiderült, hogy a tábornok ellen nem Tóth András, hanem a Katonai Ügyészség hivatalból tett feljelentést, mégpedig azon telefonbeszélgetések alapján, amelyeket Bácskai Kulcsár Attilával folytatott.





 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik