Belföld

Az idén az első kilenc hónapban a külkereskedelmi termékforgalom hiánya 3,62 milliárd euró, 908,2 milliárd forint volt - tette közzé a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium a hivatalos honlapján csütörtökön.
2003. 11. 06. 17:12
Idén augusztus végéig az ország idegenforgalmi bevétele 16 százalékkal csökkent az előző év hasonló időszakához képest, a turisztikai egyenleg pedig 29 százalékkal romlott. Ágazati szinten a jövő évi költségvetés legnagyobb vesztese az idegenforgalom lesz.
2003. 11. 06. 16:16
A német parlament alsóháza (Bundestag) csütörtökön a kormánytöbbség szavazataival elfogadta azt a szükségtörvényt, amelynek értelmében jövőre nem emelkednek a nyugdíjak Németországban.
2003. 11. 06. 15:44
Az Állami Számvevőszék szerint az M7-es autópálya Budapest-Zamárdi közötti szakaszának felújítása során alkalmazott feltételrendszer nem teremtette meg a lehetőségét a gazdaságos munkának. Egy pozitívumot talált a szervezet: a felújítási munkákat folyamatosan végezték.
2003. 11. 06. 15:35
A rendőrség előveszi a 2001-ben lezárt, Schlecht Csaba és társai ügyében elrendelt nyomozás anyagát, miután egy csütörtöki újságcikkben megszólalt Weisz József, az ügy egyik szereplője. Megvizsgálják, van-e lehetőség a jogi lépésekre - közölte az MTI-vel a BRFK szóvivője csütörtökön.
2003. 11. 06. 15:06
Valakit úgy felbosszantott a számítógépe, hogy dühében fogta a pisztolyát és keresztüllőtte. Az adatmentéssel foglalkozó szakemberek szerint az ilyesmi mindennapos eset.
2003. 11. 06. 14:46
Az euróövezetben a második negyedévben 0,1 százalékkal csökkent a tagországok hazai összterméke átlagosan az előző negyedhez képest, és 0,2 százalékkal haladta meg a tavalyi második negyedévit - közölték az EU statisztikai hivatalában csütörtökön negyedik becslésként, megerősítve a korábbi két becslést.
2003. 11. 06. 14:46
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) nyomatékosan kéri az Országgyűlést, hogy alaposan fontolja meg a kormány által beterjesztett, szakmailag nem egyeztetett, a felügyelet független és hatékony működését veszélyeztető törvényjavaslat napirendre tűzését - áll a lapunkhoz eljuttatott mai közleményben.
2003. 11. 06. 13:54
A Gazdasági Versenyhivatal feltétel nélkül jóváhagyta azt a megállapodást, miáltal a Synergon Informatika Rt. tulajdonába kerülhet az Atos Origin Information Technology Kft. - áll a cég lapunkhoz eljuttatott közleményében.
2003. 11. 06. 13:16
Egy eddig ismeretlen vírus terjed Bulgáriában, egészen pontosan Bulgária középső vidékén, annak is az északi felén, Veliko Tirnovo környékén. Eddig 45-en betegedtek meg az ismeretlen kórban. A betegség tünetei: láz, hasmenés és mérgeződés. A betegeket a fertőző osztályon helyezték el a Veliko Tirnovo-i kórházban.
2003. 11. 06. 12:54
A fiatal nők a statisztika szerint kevesebb balesetet okoznak Európában, mint a hasonló korú férfiak, s emiatt kisebb biztosítási összeget kell fizetniük autójuk után. A férfiak mélyebben nyúlnak a zsebükbe az életbiztosítások megkötésekor is, mert az elhalálozási ráta a dolgozó férfiak körében kétszer nagyobb, mint a nők esetében.
2003. 11. 06. 12:52
Magyarország az Európai Unióhoz való jövő év május 1-jei belépést követően a lehető leghamarabb csatlakozni kíván az integráció árfolyamrendszeréhez, az úgynevezett ERM-II rendszerhez - mondta László Csaba pénzügyminiszter egy szakmai konferencián, Budapesten, csütörtökön.
2003. 11. 06. 11:46
Olvasói sztorik