Belföld

Kötelezőt online – kényelmesen váltani

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás díjait átböngészni, sőt szerződést kötni is lényegesen egyszerűbb interneten. A jobb szolgáltatók az ügyintézés minden terhét leveszik a vállunkról.

Élesedik a verseny az autóbiztosítások között, minél erősebb pozíciókra törekednek, és árazásukban egymástól igen eltérően határozzák meg a kockázati tényezők súlyát. Ráadásul az idén több új társaság is belépett
Kötelezőt online – kényelmesen váltani 1

erre a piacra, ezek a gazdaságos üzemi méret gyors elérését remélik az évfordulón biztosítót váltók köréből, így bizonyos szegmensekben agresszívabb árpolitikával próbálnak hódítani.

Csakhogy – kényelemből, megszokásból vagy a piaci helyzet felületes ismeretéből adódóan – viszonylag kevesen élnek a biztosítóváltás szabad lehetőségével. Becslések szerint a 3,5 millió autós ügyfélnek csak néhány százaléka igazol át évről évre más társasághoz. De a szakértők idén nagyobb mozgolódásra számítanak, miután a már említett erősebb versenyhelyzetből adódóan jelentősen szóródnak a felelősségbiztosítási díjak.

Díjkedvezmények 

Jelentősen bővült a kötelező díjainál figyelembe vett kedvezmények köre. Az egyes társaságoknál az alábbi tényezők csökkentik a díjat:
• Új gépkocsi
• Két autó egy biztosítónál történő biztosítása
• A kötelező mellett casco vagy más biztosítás vagy nyugdíjpénztári tagság ugyanannál a biztosítónál
• Rokkantság
• Autóklubtagság
• Veterán autó
• Tíz évnél régebbi jogosítvány
• Díjfizetés banki lehívással
• Családi kedvezmény
• Hűségkedvezmény
• Közszolgálati dolgozói státusz 

Csak az ár számít

Akinél pedig a kényelem és a gyorsaság fontos szempont, annak különösen érdemes online intézni biztosítási ügyeit. Novemberben döntést kell hozni. Ez nem igényel különösebb szakértelmet. Az objektív tényezők közül elegendő a díjat figyelembe venni, mivel a különböző biztosítók szolgáltatásai a kötelező esetében teljesen egységesek, ennek keretét kormányrendelet szabályozza.

A biztosítóválasztásban azonban szubjektív tényezők is befolyásolnak bennünket. Ezek közül általában az a legmeghatározóbb, hogy az adott biztosítót ki ajánlotta, saját tapasztalat vagy ismerősök korábbi tapasztalatai alapján milyen híre van a biztosítónak. A kötelező esetében ez mind mellékes, mivel a szolgáltatást soha nem az veszi igénybe, aki a szerződést kötötte, hanem a szerződésen kívül álló harmadik személy.

Az árat viszont mindenkinek saját magára szabottan kell összevetnie, hiszen egyikünk sem átlagos ügyfél. A biztosítók által kommunikált átlagos díjemelések összehasonlítása épp ezért nem elegendő, lehetséges, hogy egy átlagosan 5 százalékos emelést alkalmazó társaság ügyfeleként akár 30 százalékkal magasabb díjat fizetünk, ha a lojalitást választjuk.

Az ajánlatok összevetésében az internetes biztosításközvetítéssel foglalkozó szolgáltatók (például a www.eBIZT.hu vagy a www.biztositas.hu) könnyen használható kalkulátorokkal sietnek segítségünkre, sőt magát a felmondást, a bonus-malus fokozat átvezetését és az új szerződés megkötését is átvállalják az ügyfél helyett. Ráadásul mindezt díjmentesen teszik, mert a biztosítási törvény értelmében az alkusz szolgáltatásait az a biztosító fizeti meg, amelyikkel az új szerződést kötjük.

             Vérmes remények

Az új tarifák megjelenése óta minden eddiginél erősebb érdeklődést tapasztalnak az on-line biztosításközvetítő portálok. A www.ebizt.hu például október 30-áig körülbelül hatezer ügyfelet és ugyanennyi on-line szerződést regisztrált. A napi látogatók száma novemberben ugrásszerűen megemelkedett, amitől a cég vezetői a kötelező-kampány végére 20 ezres ügyfélszámot remélnek. A konkurens www.biztositas.hu az idei kötelező biztosításoktól tízezres nagyságrendű ügyfélszámra számít.

Mást is lehet – de később már drágábban

Noha a hazai internetes biztosítási piac még gyerekcipőben jár (évente mintegy 2000 szerződést kötnek így, ebből nyolcszázat-ezret az online alkuszok portáljain), az úgynevezett tömegtermékeket, vagyis az egyszerűbb, egyedi kockázatelbírálást nem igénylő módozatokat már a számítógép előtt ülve is megköthetjük. Vagy legalábbis elindíthatjuk a szerződéskötést, hogy a végén csak az aláírást kelljen a hagyományos módon, off-line elintéznünk. A kötelező biztosítás mellett tehát a casco-, lakás- és utasbiztosításokról is tájékozódhatunk. A szolgáltatások kínálata a szakemberek szerint az uniós csatlakozással csak tovább bővülhet.

Uniós belépésünk természetesen sok szegmensben áremelkedést is előidéz majd. Vélhetően a kötelező piacán is, ahol a jelenlegi díjak szintje az unióban érvényesnek körülbelül csupán harmada. A biztositas.hu tanácsadói portál szakemberei szerint például amiatt várható drágulás, hogy az egészségügyi költségek emelkedésével (az alapellátás csökkenésével és az egészségbiztosítók megjelenésével) a biztosítóknak emelkedni fognak a kártérítési kötelezettségeik.

Már most is folynak tárgyalások arról, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár többet akar a biztosítóktól a betegség, baleset miatti táppénzek, költségek finanszírozására, és ez már középtávon emelheti a díjakat. Információik szerint a jelenlegi 487 millió forintos összbiztosítói hozzájárulás várhatóan mintegy 2 milliárd forintra fog emelkedni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik