Belföld

A jövőre fejlesztésekre szánt 450 milliárd forint esélyt ad Magyarországnak arra, hogy a javuló világgazdasági környezetben a magyar gazdaság is fellendüljön, versenyképessége növekedjen, és le tudja hívni, illetve be tudja fogadni az uniós forrásokat - hangsúlyozta Kiss Péter kancelláriaminiszter a versenyképességről rendezett fórumon hétfőn Budapesten.
2003. 11. 10. 11:53
Az új közösségi joggal harmonizáló közbeszerzési törvényt várhatóan decemberben fogadja el az Országgyűlés, hatályba pedig 2004. május 1-jén lép - mondta Németh Anita, az Igazságügyi Minisztérium főosztályvezetője.
2003. 11. 10. 11:45
A harmadik negyedéves gyorsjelentések zöme a napokban jelenik meg, azok a cégek, amelyek már publikáltak, a vártnál jobb eredményekről számoltak be. Lehet, hogy új csúcsra törnek a vállalati profitok?
2003. 11. 10. 11:18
A Parlamentben tartja záróülését az első alkalommal megrendezett Tudományos Világfórum. A Magyar Tudományos Akadémia háromnapos rendezvényének záróeseményén a tanácskozás résztvevőit Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke köszöntötte.
2003. 11. 10. 11:14
Mihail Hodorkovszkij volt Jukosz-elnök azért ül börtönben, mert nem félt nyíltan szembeszállni Vlagyimir Putyin elnökkel, s emiatt veszélyt jelentett számára - írta Vlagyimir Guszinszkij volt orosz sajtómágnás a The Moscow Times című orosz napilap hétfői számában.
2003. 11. 10. 11:07
Két hónapi árcsökkenés után októberben átlagosan 0,1 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak Csehországban, és 0,4 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly októberben - jelentették a cseh statisztikai hivatalban.
2003. 11. 10. 10:32
Az álláspontok közeledése nélkül ért véget vasárnap este Eduard Sevardnadze elnök és az ellenzék vezetőinek találkozója Grúziában. A grúz elnöki hivatal korábbi közlése szerint az államfő kezdeményezésére létrejött találkozón megjelent Mihail Szaakasvili, Nino Burdzsanadze és Zurab Zsvania, a három nagy ellenzéki tömörülés vezetője.
2003. 11. 10. 10:28
Ha hinnénk a sokmillió európai polgár zsebében és pénztárcájában lapuló euró-bankjegyeknek, akkor el kellene fogadnunk, hogy Ciprus és Málta elsüllyedt, nem létezik. Az érme térképével pedig az a gond, hogy Svédországot petyhüdt nemi szervként ábrázolja.
2003. 11. 10. 10:20
Az Európai Unió (EU) irányelvei - amelyeknek a magyar szabályozás is megfelel - tartalmaznak megkötéseket a munkáltatók számára a csoportos létszámcsökkentések bejelentését, menetét illetően, ám nem ír elő részleteket - például fizetési kötelezettséget - ezek szabályozása, mértéke és feltételei a tagállamok hatáskörébe tartoznak.
2003. 11. 10. 09:54
Első alkalommal a német jog történetében, egy krónikus dohányzó pert indított az ellen a dohánygyártó cég ellen, amelynek terméke tönkre tette az egészségét. A férfi negyedmillió euró kártérítést követel.
2003. 11. 10. 09:39
A gázolaj jövedéki adójának EU-szinten szabályozott minimális mértékét megemeli és a jövedéki adót az elektromos energiára, a szénre, a földgázra is kiterjeszti az energiaadózásról szóló új irányelv, amelyet októberben hagytak jóvá az Európai Unió környezetvédelmi miniszterei.
2003. 11. 10. 09:20
A magyar kormány meghívására a kínai kereskedelmi miniszterhelyettes vezetésével gazdasági-kereskedelmi küldöttség érkezik hétfőn Magyarországra , három napos látogatásra - közölte a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. (ITDH).
2003. 11. 10. 09:17
Az Európai Uniót bírálta az izraeli kormányfő, amiért az elfogadta tárgyalópartnerül Jasszer Arafat palesztin elnököt. Ariel Saron a spanyol külügyminiszterrel folytatott jeruzsálemi megbeszélésén kifogásolta, hogy az unió és tagállamai nem gyakorolnak eléggé erős nyomást Arafatra a palesztin autonóm hatóságok reformja érdekében.
2003. 11. 10. 09:06
Lehetséges, hogy az Európai Bizottság aggodalmát fejezi ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének átszervezésére beterjesztett törvényjavaslat miatt - idézte egy nevének elhallgatását kérő brüsszeli tisztségviselő véleményét a Reuters hírügynökség pénteken.
2003. 11. 10. 08:52
Olvasói sztorik