Belföld

Enyhe csökkenés lehetséges a BÉT-en

admin
admin

2003. 11. 10. 09:08

Enyhe csökkenésre számítanak az MTI által megkérdezett részvénypiaci szakértők a hétfői tőzsdei kereskedésben. A BUX hétfőn 24 pontos emelkedéssel 9740 ponton nyitott.

Trippon Mariann, a CIB Bank Rt. szakértője elmondta, hogy a vezető nyugati tőzsdéken profitrealizálás tapasztalható, ez a környezet befolyásolhatja a pesti kereskedést is, emiatt enyhe indexcsökkenésre számít a hétfői nyitásban. Hozzátette, hogy a háromnegyed éves, a hét második felében megjelenő gyorsjelentések előtt kivárás jellemzi a piacot.

“Folytatódhat az indexgyengülés, a Mol árának csökkenése, mivel a piaci résztvevők viszonylag negatívan ítélik meg a Mol és a lengyel PKN Orlen fúziójáról szóló híreket” – mondta Török Bálint, a Buda-Cash Brókerház szakértője.


Csökkenő irányzatra számítanak az európai tőzsdéken

Londoni értékforgalmazók szerint az európai részvénypiacok hétfőn visszaeséssel nyitnak a pénteken elért éves csúcsokról, annál is inkább, mert a múlt hét utolsó napján a Wall Street is vesztett.


Az értékforgalmazók becslése szerint a londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 20-27 pont közötti veszteséggel, a frankfurti értéktőzsde irányadó mutatója, a DAX-30 23-40 pont közötti veszteséggel indulhat.


Hétfő reggel a vezető New York-i tőzsdemutatók határidős jegyzései lefelé mutattak: a New York-i értéktőzsde fő mutatójáé (DJIA) 11 pontot vesztett, a Nasdaq piac összetett mutatójáé 2,50 ponttal csökkent.


A DJIA pénteken 47,18 pontos, azaz 0,48 százalékos veszteséggel 9809,79 ponton zárt, így 17,60 százalék volt az előnye a tavaly év végihez képest. A Nasdaq piac összetett mutatója pénteken 1970,74 ponton végzett, 5,63 pontos, azaz 0,28 százalékos veszteséggel, és 47,56 százalékkal haladta meg a tavaly év végi értékét.


 

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Tragikus hirtelenséggel

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.