Javulást mutat a michigani egyetem által közzétett novemberi előzetes fogyasztói hangulatindex. Az index 93,5 pontra nőtt az október végi 89,6 pontos mutatóról.
A környezetvédelmi tárca a környezet állapotának érzékelhető javulását várja attól, hogy a szennyezőanyag-kibocsátók egyre inkább érdekeltté válnak a korszerű, tisztább technológiák bevezetésében.
A Japánból származó magyarországi befektetések a korábbi 3.-4. helyről az 5.-6. helyre estek vissza, de még ez a helyezés is azt mutatja, hogy a szigetország továbbra is ott van a befektetők élcsoportjában, s számunkra nagyon fontos a jelenléte - szögezte le Csillag István, gazdasági és közlekedési miniszter Brüsszelben.
Várhatóan még ebben a hónapban a kormány elé kerül az új foglalkoztatáspolitikai stratégia, amelyet hamarosan végleges formába önt a szaktárca - mondta Burány Sándor pénteken Pécsett.
Az olasz szakszervezetek pénteken sztrájkot hirdettek az Alitalia légitársaságnál tervezett elbocsátások miatt: a bejelentés szerint a munkabeszüntetésre november 28-án pénteken, 12.00 és 16.00 óra között kerül sor.
Csütörtök óta új e-mail féreg szedi áldozatait az interneten. A levél az eBay internetes aukciós ház szolgálatában álló elektronikus fizetési rendszer, a PayPal üzenetének adja ki magát, és a regisztráció lejártára hivatkozva annak megújítására hívja fel a címzett figyelmét.
Történetének legjobb negyedéves eredményét érte el a Mol Rt. – a vezérigazgató csupán a petrolkémiai üzletág miatt panaszkodott, s a további növekedés fontosságát hangsúlyozta.
Pénteken kora délután ismét tárgyalóasztalhoz ültek a sztrájkoló vasutasok és az osztrák kormány: Hubert Gorbach alkancellár, a vasút vezetése és a szakszervezet újra megpróbál egyzségre jutni a sztrájkot kiváltó tervezett vasútreformot illetően.
A Mol többségi tulajdonában lévő szlovák olajipari vállalatcsoport, a Slovnaft az év első kilenc hónapjában 1,76 milliárd szlovák korona (42 millió euró) nettó eredményt ért el, ami 38,3 százalékkal alacsonyabb, mint az előző év hasonló időszakában - közölte pénteken a társaság.
Valamelyes romlás ellenére Magyarország továbbra is a legstabilabb feltörekvő piaci gazdaság azon a listán, amelyet a Lehman Brothers befektetési ház és a Eurasia gazdaságelemző csoport állít össze rendszeresen, széles kritériumrendszer alapján.
…és annál inkább tudjuk, mire van éppen a legnagyobb szüksége. Nem mindegy, hogy az első lakását vásárolja vagy már építkezik, az első munkahelyére készül vagy családalapításon gondolkodik. Valamit mindenki tervez. A megvalósításhoz nyújtunk segítséget egy új megoldással:
Két nemzetközi elektronikus deviza kereskedelmi platform is rekord forgalmat regisztrált az elmúlt hetekben. A StateStreet tulajdonában lévő Global Link platform részét alkotó FX Connect több mint 30 milliárd dolláros forgalmat jegyzett egy októberi napon.
A PKN Orlen lengyel olajipari nagyvállalat korábban nyilvánosságra hozott szándékának megfelelően ajánlatot tett az Unipetrol cseh olajkonszern 68 százalékának megvásárlására.
Európa legnagyobb autógyártója, a Volkswagen AG pénteken bejelentette, hogy 11 százalékkal csökkentette öt évre szóló befektetési tervét és hozzávetőleg 31 milliárd eurót ruház be kulcsterületén, az autógyártásban ezen időszakban.
Mihail Kaszjanov orosz miniszterelnök arra számít, hogy az ipar vártnál jobb teljesítményének köszönhetően az orosz gazdaság 6 százalék feletti mértékben bővülhet az idén.
Magyarország elkészítette és a napokban átadta az Európai Uniónak (EU) a Nemzeti Fejlesztési Tervvel (NFT) összefüggő közösségi támogatási kerettervet - jelentette be Baráth Etele pénteken, Mohácson.
A pénzügyesek, az ingatlanosok, valamint az oktatásban és közigazgatásban dolgozók a leghajlamosabbak arra Magyarországon, hogy mikrosütőben melegített műkajákat egyenek.
Az előzetes bejelentésnek megfelelően elindult Budapestről Londonba a SkyEurope első járata reggel 7 órakor pénteken - közölte Borsos György, a cég projekt menedzsere.
A holland ING pénzügyi szolgáltató csoport a jó harmadik negyedév alapján merész egész évi nyereség-előrejelzést közölt pénteken. Az ING Groep NV harmadik negyedévi tiszta nyeresége 977 millió euró volt az egy évvel korábbi 741 millió helyett.