Belföld

Rekordok a Molnál – terjeszkedőben

admin
admin

2003. 11. 14. 15:22

Történetének legjobb negyedéves eredményét érte el a Mol Rt. – a vezérigazgató csupán a petrolkémiai üzletág miatt panaszkodott, s a további növekedés fontosságát hangsúlyozta.

Az elmúlt két évben először fordult elő, hogy Mosonyi György, a Mol Rt. vezérigazgatója nem a gázüzletág sanyarú helyzetéről szóló megjegyzésekkel kezdte a negyedéves gyorsjelentést részletező sajtótájékoztatóját. Mosonyi most egyáltalán nem is panaszkodott, hiszen történetében a legjobb nyereséget és cash-flow-t érte el a magyar olajcég, amely először konszolidálta a Slovnaft szlovák céget is kimutatásaiban.


 Nőtt az árbevétel

A Mol csoport nettó árbevétele idén az első háromnegyed évben 25 százalékkal nőtt, és 1048,9 milliárd forintot tett ki. Ebből a Slovnaft második negyedévtől történő teljeskörű konszolidációjához 167,8 milliárd forint kötődik. A Magyarországon kívüli értékesítés árbevétele 418,7 milliárd forint volt, ez 63 százalékos növekedést jelent az előző év hasonló időszakához képest, és immár az összes eladás 40 százalékát teszi ki. 

Növekedés, növekedés, növekedés


Mosonyi ugyanakkor az osztrák OMV-re utalva, annak terjeszkedését látva hangsúlyozta: a Molnak is további növekedésre van szüksége, ezért keresik a lehetőségeket, figyelik a piacot. Mosonyi így fogalmazott: a „növekedés elengedhetetlen a versenyképesség fenntartásához, állandóan növekedni kell”.

Később megemlítette, hogy a jelenlegi szibériai olajkitermelési projektjükhöz hasonlókat szeretnének megkezdeni a jövőben. Így további szibériai beruházásokat sem zárt ki, bár a tárgyalásokról semmilyen részletet nem volt hajlandó elárulni. A jelenlegi projektet egyébként a Jukosszal közösen működtetik a Zapadno-Malibalik olajmezőn, és Mosonyi hangsúlyozta, hogy az oroszországi, Jukosszal kapcsolatos fejlemények nem érintik az együttműködést, „business as usual” jellemzi a magyar olajimportot is, vagyis minden a rendes kerékvágásban folyik. (Tegyük hozzá, nem véletlenül hangsúlyozza ezt a magyar topmenedzser, hiszen a Jukosztól származik a magyar olajimport döntő része.)


 Negyedéves rekordok

A Mol 2003. III. negyedévében 31,29 milliárd forintos adózott eredményt ért el, ami az előző év hasonló időszakához képest 89 százalákos javulás. A mérleg szerinti eredmény 29,813 milliárdot tett ki, ez pedig 91 százalékkal jobb az előző évinél. Mindezek az adatok egyébként történelmi rekordnak számítanak az olajvállalat történetében. Ugyanakkor elemzők, – így a FigyelőNet szerzője – arra is rámutatnak, hogy: “Az impozáns adatsor a szlovákiai Slovnaft konszolidációjának köszönhető, a Mol hazai üzletágai már nem teljesítettek ilyen jól. A magyar kiskeresedelmi értékesítés 2 százalékkal csökkent, egyértelműen a magas olajárak miatt. A petrolkémiai üzletág (értsd: TVK) sem alkotott nagyot. A kétségtelenül jó eredményeket árnyalja, hogy tele van az eredmény jelentős egyszeri tételekkel”.

Terjeszkedés, délen is


Ugyancsak szólt a PKN Orlen lengyel olajcéggel rebesgetett egyesülési tervekről a vezérigazgató. Nem kommentált semmilyen konkrét értesülést ezzel kapcsolatban, arra azonban kitért – a Reuters kérdésére –, hogy Medgyessy Péter jövő heti lengyelországi látogatására elkísérik a Mol illetékesei a magyar miniszterelnököt. Mosonyi ennek kacsán annyit jegyzett meg: természetes, ha a kormányfővel tartanak olyan üzletemberek, akiknek valamilyen érdekeltségük, üzleti kapcsolatuk van a miniszterelnöki látogatás célpontjául szolgáló országban.


Nem kívánta kommentálni azokat a híreket sem Mosonyi, hogy esetleg a cseh Unipetrol olajcégre a lengyel PKN-nel együtt pályázna a Mol, illetve azt sem, hogy a román sajtó szerint a Petrom román kőolajipari társaság privatizációjánál az OMV-vel pályázna közösen. A vezérigazgató szerint egy-egy magánosítási pályázaton sok fázis van, ezekről több testület dönt, amíg pedig nincs konkrétum, semmilyen nyilatkozatot nem adnak a témában. Megjegyezte egyébként, hogy a legkülönbözőbb kombinációkról lehet hallani, de ezeket sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta, sőt azt is jelezte, menet közben is változhat az, hogy ki-kivel társul.


Mosonyi örömmel szólt arról, hogy sikerült tető alá hozni a megállapodást az INA horvát cég egynegyedének megvásárlásáról, sőt a Mol ki is fizette a horvát társaság vonatkozó részének vételárát. Michel-Marc Delcommune pénzügyi igazgató ennek kapcsán megjegyezte, hogy ez a Mol eladósodottságát átmenetileg 40 százalék fölé fogja emelni, a jelenlegi 32 százalékról, de az ő személyes célja, hogy az eladósodottságot jövőre újra 40 százalék alá csökkentsék.


Romániában is sikeresen terjeszkedett az utóbbi időben a Mol. A Shelltől átvett benzinkutak révén országos lefedettséget ért el, és így a közületi kártyás megrendelők igényeit is kielégítheti a dél-kelet-európai országban.


 Háromnegyed évre vetítve csökkent a profit

A Mol csoport 2003 I-III. negyedévében – kedvező finomítói környezetben – erős eredményt ért el. Ennek köszönhetően a készpénztermelő képességet tükröző EBITDA 15 százalékkal, 123,9 milliárd forintra növekedett, ebből 13,2 milliárd forint a Slovnaft hozzájárulása. A céltartalék kiszűrésével az EBITDA 26 százalékkal 136 milliárd forintra növekedett. A harmadik negyedévben közel duplájára növekvő nettó eredmény azonban nem ellensúlyozhatta a rendkívül gyenge második negyedévet, így az első kilenc hónapra vetítve a Mol nettó eredménye 24 százalékkal, 42,1 milliárd forintra csökkent.

Némi szomorúság


Részletesen elemezte Mosonyi a gázüzletág helyzetét. Mint szavaiból kiderült, hamarosan tervezet kerül a magyar olajvállalat igazgatósága elé ennek az üzletágnak a jövőjéről. A tervezet igen tág alternatívák között mozog: meglehet, hogy nem adják el a gázüzletágat (a nemrég elfogadott, a gázárat szabályozó jogszabályok és a bányajáradékok újraszabályozása ugyanis alapvetően megváltoztatta a helyzetet), de az is elképzelhető, hogy egyes alágazatokba – gázszállítás, gáztárolás vagy gázkereskedelem –, illetve ezek mindegyikébe külső partnert vonnak be. Mindenesetre az bizonyosnak tűnik, hogy elvonultak a gázüzletág fölül fellegek, a cég ezen divíziói is nyereségesen működhetnek a kettős gázárrendszer megszüntetése után, legalábbis a jövő év elejétől kezdve.


Az egyetlen, ami szomorúságra ad okot Mosonyi szerint, csak az, hogy a petrolkémiai, vagyis a vegyipari üzletág nem teljesített jól ebben a legutóbbi negyedévben. Ennek az az oka, hogy miközben az olaj ára viszonylag magas, vagyis az alapanyag drága, addig az abból készülő, feldolgozott termékek ára nem vagy nem eléggé emelkedett, s így lecsökkent az árrés e produktumok esetében.


Mindez azt jelenti, hogy a magas olajár a Mol saját olajtermelését pozitívan befolyásolta, így a kitermelési üzletágban jó eredményt ért el, de a feldolgozáskor már kevésbé örömteli a helyzet. Mosonyi szerint egyes előrejelzések azt jósolják, hogy 2005-re véget érhet a negatív ciklus a vegyiparban. Ez épp jókor jön majd a Molnak, miután a TVK-nál 2004-ben készül el egy nagy beruházásuk.

Egy másik tényező a dollár árfolyamváltozása volt a Mol számára. Ez a gázimport szempontjából hasznos volt, hiszen kicsit romlott a dollár, de az olajüzletben ez nem mindig volt előnyös a társaság számára.


 

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.