Halmai Gábor egyetemi tanár, az állam- és jogtudomány doktora nyílt levelet írt Sólyom László köztársasági elnöknek, amelyet elsőként az Élet és Irodalom adott közre.
A megadott határidőhöz képest egy nappal korábban fejeződik be az M7-es autópálya felújításának első üteme, így csütörtök délután három és négy óra között megnyitják az autópálya előzősávját – írta közleményében az autópálya-kezelő társaság.
Kísértetek Magyarországon címmel közölte a Der Standard című osztrák liberális napilap csütörtökön Paul Lendvai elemzését a Magyar Gárda megalakulásáról, fogadtatásáról és a magyarországi radikális csoportosulások jelentette veszélyről.
A kormány hisztériakeltéséről beszél a Fidesz a Szetey-montázs kapcsán, Sólyom pedig nem határolódik el újra a Magyar Gárdától. A politológus szerint Orbán nem mer szólni majd, a képet készítő blogger pedig elnézést kért, csak nem Szetey Gábortól.
Újabb betegek jelentkeztek vírusos agyhártyagyulladás gyanújával a Zala Megyei Kórházban – közölte Ribiczey Pál, a zalaegerszegi kórház fertőző osztályát vezető főorvos. Zalában és Vas megyében így összesen több mint 20 fertőzöttről van információ.
Kormányra kerülése esetén azonnal megszüntetné a több-biztosítós rendszert a KDNP – üzente a biztosítók vezetőinek Semjén Zsolt. A politikus baráti gesztusnak szánta a figyelmeztetést.
Szerdán késő estig egyeztetett a koalíció, mégsem sikerült dűlőre vinni a vitát a biztosítói modellváltás még nyitott kérdéseiről: a pénztárak vagy a szolgáltatók versenyezzenek – írja a Népszabadság.
A Budapesti Közlekedési Vállalat csaknem 100 millió forintot takarítana meg egy rövid sztrájkkal, igaz nemzetgazdasági szinten 620 millió forint kárt okozhat a fővárosi buszsofőrök munkabeszüntetése – írta a Népszabadság.
Az idén már biztosan nem tanulhatnak interaktív tábláról a diákok: a közbeszerzést csak október második felére ígérik, és a csúszással együtt csökkent a keret is. A korábbi 40 helyett már csak 11 milliárd van erre a célra – írja a Népszabadság.
Hazugságvizsgálatnak vetették alá a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársainak jelentős többségét, hogy kiderüljön, ki szivárogtatott ki minősített iratokat és adatokat a rendőri szervezettől. Egyes hírek szerint szankciókra számíthat az, aki nem vállalja a poligráfos vizsgálatot, ezt azonban az NNI vezetése cáfolja – írta a Népszava.
Nincsenek rossz állapotban nemzetközi viszonylatban a főváros Duna-hídjai, a Szabadság híd most zajló felújítása mellett a legsürgősebb modernizáció a Margit hídra vár – legjobb esetben 2008 végén. A FigyelőNet által megkérdezett szakember elégedett a hidak állapotával, illetve azzal, hogy az utóbbi időben egyre több pénzt költenek erre a célra. Ám feladat akad még bőven és új hidakra is szükség lenne. A minneapolisihoz hasonló tragédia leh
Nem készül a miniszterelnök-jelöltségre Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője, de nem is tagadja, hogy már eszébe jutott ez az eshetőség. Egy biztos: készíti - és az év végére ígéri - pártja programját, arról azonban lényegében csak annyit árul el, hogy minden ponton eltér a jelenlegi kormány lépéseitől. A Figyelő interjút készített a Fidesz frakcióvezetőjével.
A nyilas hagyományok felvállalása, illetve a Lánchíd Rádió honlapján Szetey Gábor államtitkár másságát gúnyoló illusztráció késztette együttes kiállásra a magyar kormányt szerda délután. Az eset nyomán a rádió vezetése elnézést kért és két munkatársat azonnali hatállyal elbocsátott.
Nincs anyagi érdekeltsége Magyarországon a calabriai maffiának – cáfolták lapunknak Nicola Gratteri calabriai államügyész-szavait. Mint kiderült, a hírügynökségek értelmezték félre az ügyész mondatait, aki a duisburgi maffialeszámolás kapcsán nyilatkozott.
A 16.00 órakor kezdődő kormányszóvivői tájékoztatót „Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és a kormány teljes testülete” tartja a Miniszterelnöki Hivatal meghívója szerint.
Szlovák kereszténydemokraták szerint be kell zárni a Magyar Gárda tagjait, ha Szlovákia területére lépnek és azt várják, Magyarország szolgáltasson vissza félezer műkincset. A Gárdát már Brüsszelben sem nézik jó szemmel.
A működőképessége határán álló BKV-nak nincs forrása a béremelésre – jelentette ki a főpolgármester szerdán újságírók előtt, arról is szólva, hogy a közlekedési vállalat járművezetői jóval az országos átlag felett keresnek.
Az MSZP-frakció oktatási munkacsoportjának vezetője szerint ezer-ezerötszáz pedagógus marad állás nélkül ősszel. A Fidesz reagálásában közölte: azt kéri az MSZP-től, hagyja abba a mellébeszélést és a félrevezetést a tanévkezdéssel kapcsolatban.
A fővárosiak elsősorban az egészségügyi ellátás és a közlekedés megítélésén keresztül értékelik a városvezetés munkáját: tíz emberből kilenc úgy gondolja, hogy a fővárosi életminőség nem javult – derül ki a Szonda Ipsos felméréséből.
Vírusos agyhártyagyulladás miatt kedd estig összesen 12 súlyos beteg került kórházba Zalaegerszegen, ám szerdán két újabb beteg jelentkezett. Ezzel 14-re emelkedett a feltehetőleg forratlan kecsketejtől megbetegedettek száma.