Létrejött az egységes fogyasztóvédelmi szervezeti rendszer, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség és a regionális fogyasztóvédelmi felügyelőségek összevonásával.
Közös közúti járőrszolgálatot indítottak a szlovén és a magyar rendőri és határőrizeti szervek - jelentették be a két ország képviselői szombaton a szlovéniai Lendván. A szlovén rendőrök akár Magyarországon is igazoltathatnak, és igaz ez a magyar rendőrökre vagy határőrökre Szlovéniában is.
Gyurcsány Ferenc hadat üzent az egész magyar társadalomnak, a történelmi egyházaknak, a köztársasági elnöknek és az MSZP-nek is - jelentette ki Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője a párt országos választmányi ülésén. A kormányszóvivő szerint a miniszterelnök számos példán keresztül bizonyította a fasiszta-veszélyt Magyarországon.
Nemzetpolitikai törvény benyújtását tervezi Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) szeptemberi plenáris ülése után, az ott elfogadott koncepció alapján
A szocialisták módosítanák a parlamenti munkarendet - értesült a Népszabadság. A hétfői plenáris ülés helyett a hét első napja a frakcióké és a szakmai vitáké lenne, míg a politikai csatározásokat és szavazásokat a keddi napon tartanák.
Dobroslav Trnka, Szlovákia legfőbb ügyésze a nyitrai rendőrségtől és az ügyészségtől egyként bekérette Malina Hedvig aktáját, "hogy elhárítsa annak gyanúját, vajon az ügyészség, vagy a rendőrség bizonyos dolgokban hibázott, vagy sem."
A rendelkezésre álló uniós forrásokból a szükséges iskolafelújítások közel fele végezhető majd el, s így a 2009-es tanévnyitóra sok száz iskola újulhat meg - közölte Hiller István oktatási és kulturális miniszter.
Antifasiszta tüntetést tartott a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) a II. világháború kitörésének emléknapján. A melegek Szivárvány Gárdát alakítanak a Magyar Gárda ellen.
Hatalmas torlódás alakult ki az M1-es és az M7-es autópálya Budapestről kivezető, közös szakaszán, ahol péntek kora délután három autó ütközött össze; nincs komoly sérült.
Két és fél százalékos további bérfejlesztést ígért Antal Attila, a BKV Zrt. vezérigazgatója a pénteki bértárgyaláson - jelentette be Regőczi Miklós, a BKV Zrt. kommunikációs igazgatója.
A Magyar Gárda elnöke beperli a magyar kormányt, és egyelőre nem tudják, hogy rendőri vagy katasztrófaelhárítói munkát végeznének. Addig is háborúra készülnek.
Meghosszabbította november 9-ig a Központi Nyomozó Főügyészség a Lengyel Zoltán országgyűlési képviselő ellen tett feljelentés ügyében a nyomozást. A mentelmi jog felfüggesztésének kéréséről „nem időszerű beszélni”.
Vasárnap 15 órakor átadják a Pesti alsó rakpart eddigi lezárt részét, jelentette be Demszky Gábor főpolgármeser azon a sajtórendezvényen, amit a Soroksári út felújított két kilométeres szakaszának átadása alkalmából tartottak pénteken.
A volt amerikai elnök október 6-án Budapestre látogat, hogy a CEBC Üzleti Fórumán előadást tartson, és eszmecserét folytasson a magyar üzleti élet jelen lévő képviselőivel.
Ötpárti nemzetközi sajtótájékoztatón ítélték el és meg a parlamenti pártok a Magyar Gárdát. A Fidesz hisztériakeltéssel vádolta a miniszterelnököt. A kormány módosítaná a Polgári Törvénykönyvet.
A köztársasági elnök az Országgyűlés őszi ülésszakának első ülésnapjára időzítette beszédét, amelynek a témája a demokratikus államszervezet értékeinek a megerősítése lesz.
A kormányzati személyügyi államtitkár, Szetey Gábor alapította azt a céget, amelynek jogutódja nettó százmillió forintért félnapos fesztivált rendezhetett augusztus 19-én az Andrássy úton – írta a Magyar Nemzet.