E. Zsanett szerint az egyik fórumon arról írtak, hogy ő október 16-án megjelent édesanyjával a kórházban, amiért a sértett ügyvédje a fórumozó személyazonosságának felderítését kérte, és ha kiderülne, hogy az egyik gyanúsított figyeli, akkor kéri az előzetes letartóztatás elrendelését – írta a Magyar Nemzet.
A hétvégén is kisebb esőre, záporra kell számítani 15 fok körüli csúcshőmérséklettel. A kiadós esőktől azonban a jövő hét elején sem búcsúzhatunk el, ugyanis egy újabb csapadékzóna éri el hazánkat.
Nyugodt a város, tüntető csoportokról, gyülekezésről nem érkezett hír. Délután a fővárosi rendőrfőkapitány még úgy fogalmazott, hogy újabb rendbontások várhatók.
1956-ot egészben kell látni, az utcai harcokkal, a politikai eseményekkel, a pártalakulásokkal, az intézményekkel, a nemzetőrséggel - mondta Sólyom László köztársasági, amikor átvette Király Bélától, a Nemzetőrség egykori főparancsnokától a Nemzetőr jelvényt.
Nyolcvankettőre nőtt azoknak a száma, akiket a pénteki engedély nélküli tüntetések során állítottak elő - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A rendőrségi törvény módosítása foglalkozik a rendőrök azonosítójának kérdésével, szabályozza hang- és képrögzítést a közterületeken, a térfigyelő kamerák elhelyezését, az igazoltatás rendjét, és meghatározza a védett személyek biztonsági zónáját.
Napjainkban a hazai kis- és középvállalkozásoknak komoly kihívásokkal kell szembenézniük, hiszen egy vállalkozás megalapozásához, fennmaradásához, sikeressé válásához számos feltételnek kell teljesülnie. Nem mindegy, hogy a vállalkozó milyen esélyekkel indul az Európai Unió által a kkv-k számára kínált pályázatokon. Szintén létkérdés, hogy a cég fenn tudja-e tartani a stabil üzletmenetet. A vállalat jövője múlhat azon is, hogy az egyébként a sike
Egyre szűkülő, egyre radikálisabban fellépő kisebbség állandó akcióiról van szó – kommentálta a péntek délelőtti budapesti eseményeket a kormányszóvivő. Az IRM államtitkára szerint a rendőrség 150 tűt keres egy 2,5 milliós szénakazalban.
A Fideszre az összes választó 33 százaléka, míg az MSZP-re 15 százalék voksolna, az SZDSZ támogatottsága a teljes felnőtt lakosság körében mindössze egy százalék - derül ki a Tárki október 4-e és 18-a között végzett pártpreferencia-kutatásából.
A Fidesz visszautasítja, nem támogatja a törvénytelen megoldásokat - mondta Orbán Viktor, az ellenzéki párt elnöke pénteken a hídlezárásra vonatkozó újságírói kérdésre.
Kigyulladt Budapesten a III. kerületi Flórián téren lévő Flórián Üzletközpont. A tűzoltóság a legmagasabb fokú riasztást rendelte el. Egy biztonsági őr megsérült.
Hatvanhat embert állított elő a rendőrség a péntek reggeli engedély nélküli tüntetésekkel kapcsolatban - közölte Bencze József országos rendőrfőkapitány. Köztük van jópár Kossuth térrő ismert tüntető is.
Exkluzív FN-videó egy szorgos mélymagyar nyugdíjasról, aki unalmas hétköznapjait utcai zavargásokkal színesíti. A hazafi legfőbb célja, hogy bosszantsa a jelenlegi miniszterelnököt.
A foglalkozási szabályok megsértése miatt jogerősen három évre eltiltotta a szülész-nőgyógyász szakma gyakorlásától a Fővárosi Ítélőtábla pénteken hozott határozatában Geréb Ágnest, az otthonszülést pártoló orvost.
A rendőrség mindenkit leterelt az Erzsébet hídról. A tüntetők már a Blaha Lujza térnél vannak, feltartóztattak egy Combinót. Három fiatalember felmászott a Lánchídra, de a tűzoltók leszedték őket. Kövesse velünk az eseményeket percről percre!
Hatósági határozat elleni izgatás vétségének és felfegyverkezve, csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettének alapos gyanúját állapította meg a bíróság a Toroczkai Lászlóval szemben lefolytatott bizonyítás során, ezért az ügy iratait a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészséghez áttette - tudatta közleményében a Fővárosi Bíróság pénteken.
Vagyonosodási vizsgálatot kér maga ellen Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti frakcióvezetője, ugyanolyat, amilyet Orbán Viktor Fidesz-elnök vonatkozásában elrendeltek. Közben több, vagyonosodási vizsgálaton átesett szocialista politikus jelentkezett, és kiderült az is, hogy a kormányfő 2005-ben több adót fizetett a kelleténél.
Több száz demonstrálót terelnek le az Erzsébet hídról a rendőrök azt követően, hogy megpróbálták megbénítani az Erzsébet híd forgalmát. A körülbelül két-háromszáz fős tömeget először a Váci utca felé, majd az Astorián át a Keleti pályaudvar felé terelték. A Lánchídra három fiatal mászott fel, de leszedték őket. A tömegközlekedés mindenhol helyreállt.
A megalakuló egészségbiztosítási pénztárakat a közellátás szempontjából fontos vállalatok körébe kellene bevonni - mondta Szanyi Tibor szocialista képviselő a 2008-as költségvetés folytatódó általános vitájában, pénteken a parlamentben. A fideszes Bernáth Ildikó kifogásolta, hogy jövőre kevés forrás jut munkahelyteremtésre.
Pusztaottlaka helyhatósági testülete ásta a sírt, és helyezte el végső nyughelyén azt a nemrég elhunyt asszonyt, akinek férje nem tudta kifizetni a temetés költségeit. falu vezetősége segélykiáltásnak szánja a gesztust - írta a Magyar Nemzet.
Fegyelmi eljárást rendelt el az MSZP országos etikai és egyeztető bizottsága a párt egyik európai parlamenti képviselője, Dobolyi Alexandra ellen - értesült a Népszabadság.