Lehetett tudni, ha a hozzám legközelebb álló embert akarják megtámadni a kormányban, az két lehetőséget takar. Vagy Gulyás, vagy Rogán miniszter urat kell megtámadni
– mondta Orbán Viktor egy előre felvett interjúban Rogán Antal amerikai szankcionálásáról Hont Andrásnak az Öt Youtube-csatornáján. Az adást a miniszterelnök a közösségi oldalán úgy harangozta be, hogy „Hont vs. Orbán. A derbi”, a beszélgetés végül azonban inkább kedélyes volt.
Hont állítása szerint a műsor úgy jöhetett össze a miniszterelnökkel – aki hosszú ideje csak a kormánymédiának nyilatkozik idehaza, független orgánumnak az elmúlt 15 évben nem adott nagyobb interjút –, hogy Orbán Balázst, a miniszterelnök politikai igazgatóját akarták meghívni, de az egyik lelkes kollégájuk megkeresést küldött a miniszterelnöknek is, és legnagyobb meglepetésükre igenlő válasz érkezett onnan.
Orbán erről nevetve azt mondta, a beszélgetést annak köszönhetik, hogy
nagyon régóta ismerjük egymást, jött egy meghívó, gondoltam, akkor eljövök. Egyébként szívesen elmegyek mindenhova, ahol van esély arra, hogy értelmesen lehet beszélgetni.
Hont András megkérdezte, ez azt jelenti-e, hogy más független Youtube-csatornáknak is fog adni interjút, például a Partizánnak, mire Orbán megismételte, hogy olyanoknak, amelyeken „értelmesen lehet beszélgetni”.
Orbán Viktor arról, hogy a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter miért került fel az amerikai szankciós listára, azt mondta azért, mert Amerika előző demokrata párti kormányának „számos követelése volt Magyarországgal szemben”, de ezek közül egyet sem hajtottak végre, és amikor „elvesztették a választást, bosszúból még belénk rúgtak egyet”. Elmondása szerint Rogán azért került le nemrég a listáról, mert „mindenki tudta Amerikában, hogy azért került föl, mert a demokraták belénk akartak egyet rúgni, jöttek a republikánusok, és mondták, hogy ez nem fair”.
Arra a felvetésre, hogy ennek is ára lesz, Orbán úgy reagált: „Én nem fizetek, az biztos.”
Kormányzás, belső hatalmi harc nélkül
Orbán arról beszélt, két fajta miniszter van egy kormányban, a szakminiszterek, akiknek portfóliójuk van, és
nevezzük úgy, erős emberek, funkcionális miniszterek, akik a hatalomgyakorlásban segítik a miniszterelnököt.
Utóbbiból kettő van a kormányában, Gulyás Gergely és Rogán, valamint Orbán Balázs politikai igazgató a harmadik ilyen szereplő. Orbán kitért arra, hogy tőlük átrendezett hatásköröket máshová, hogy eredeti, politikai feladatukkal, Gulyás a kormányon belüli koordinációval, Rogán a „hatalomvezérléssel” foglalkozhasson.
Szerintem a miniszterelnök személyisége meghatározza, hogy milyen egy kormány működési rendje. Nálam rendetlenség nincs. Sokfajta hiba történhet, de egy dolog nem fordulhat elő, hogy kupleráj, rendetlenség, fejetlenség, belső hadakozás vagy lökdösődés van. Azt én nem fogadom el, úgy nem lehet dolgozni. (… ) [A kormányzásba] nem fér bele belső hatalmi harc, a Fideszben az ki van zárva. (…) Föl van építve az a rendszer, ami garantálja azt, hogy a velem kötött megállapodásokat mindenkinek be kell tartani, és miután a belharcokat kizárják a velem kötött megállapodások, ezért ilyen nincs
– magyarázta arra a kérdésre, hogy vannak-e hatalmi harcok a kormányban.
Trump vámháborúja, ukrán EU-csatlakozás, Kollár őszödi beszéde
Orbán szerint Donald Trump azt csinálja, amit megígért, a kormányt ez nem éri meglepetésként, JD Vance alelnökkel kapcsolatban pedig azt mondta: az alelnökből gyakran lesz elnök Amerikában, és arra számít, a következő 12 évben republikánus-patrióta adminisztrációja lesz az USA-nak. Úgy gondolja, Washingtonnak lesz olyan lépése, ami Magyarország számára kompenzálni fogja a problémákat, amiket az elnök vámpolitikája okoz. Mint mondta, a kormány tárgyal gazdasági megállapodásokról a vámok ellensúlyozása érdekében, ennek fél év múlva lehet eredménye. Azt mondta, Trump újra akarja alakítani a vámszabályokat, kialakul majd egy protekcionista, patrióta vámpolitika, aminek részeként minden országgal, illetve termékenként is eltérő kulcsokban állapodnak meg. Kérdés, hogy elmennek-e odáig, hogy vámokat cégek szintjén állapítsanak meg.
A miniszterelnök szerint a Nyugat elvesztette az orosz-ukrán háborút, ami óriási tehertétel az egész nyugati világnak. Trump viszont nem vesztett, a tengerentúlon ez a demokrata kormány veresége, a jelenlegi elnök „békét teremt, illetve kihúzza országát a konfliktusból” – fogalmazott. Rátérve Európára, szerinte nem arról van szó, hogy kihagynák az általa korábban szorgalmazott közös európai véderőből, Magyarországot a franciák és britek által vezetett hajlandók koalíciójából hagyják ki, de oda ő akkor se menne, ha hívnák.
Hont András felhozta, hogy
(Valójában már a háború kitörése után nyilatkozott így Szijjártó Péter, Orbán pedig 2022 júniusában biztosította Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt arról: Magyarország támogatja, hogy Ukrajna megkapja a EU-tagjelölti státuszt.)
Azt mondta, Ukrajnának akkor még ismertek voltak a keleti határai, és szuverenitása is volt, de ez a háborúval megszűnt. A magyar kormány jelenleg zajló, Ukrajna uniós csatlakozásáról szóló véleménynyilvánító szavazásával kapcsolatban a miniszterelnök azt mondta, hogy azért van most komoly tétje a kérdésnek, mert a Tisza Párt konzultációján 58 százalék mondta azt, hogy fel kell venni az EU-ba az ukránokat. Orbán szavai szerint az ukrán uniós csatlakozás megakadályozása azért fontos, hogy fennmaradjon a fejlődés lehetősége Magyarország számára, az ukránok csatlakozása szerinte 10–15 évre elvenné azt.
Szóba került a Tisza Párt EP-képviselőjének, Kollár Kingának – a kormánypropaganda első számú témájává vált – brüsszeli megszólalása, amit Hont párhuzamba állított a Fidesz 2006 utáni megszólalásaival. Orbán úgy látja, a Fidesz akkor nem az uniós források befagyasztását követelte, hanem felszólította Brüsszelt, hogy ne nyújtsanak segítséget a költségvetés manipuláláshoz Gyurcsány Ferenc kormányának. Szerinte Kollár szavai példátlanok, olyanok, mint amilyen az őszödi beszéd volt, és az az érzése az embernek, hogy ilyen még nem volt.
Tiborcz, Mészáros, Matolcsy és Magyar
Úgy látja, hogy Matolcsy Ádámnak a sportkocsikkal teli garázsa viszont azok közé a dolgok közé tartozik, melyek okkal háborítják fel az embereket, de nem lehet tudni, hogy az ő vagyonosodása kapcsolódik-e az apja, Matolcsy György nemrég lezárult jegybankelnöki pozíciójával. Azt szeretné, ha ez az ügy minél előbb lezárulna, és szerinte ez az Állami Számvevőszéken múlik (noha az ÁSZ már lezárta a vizsgálatát, és feljelentést tett, így a rendőrség nyomoz). Emellett itt is elmondta, hogy az ő értelmezésében a kormány nem tud felelősséget vállalni a jegybankért, ha tudott volna, akkor nem történnek olyasmik, amik állítólag megtörténtek.
Egyéb témák mellett Magyar Péter és a Tisza Párt is feljött időnként a beszélgetésben. Orbán azt mondta, arra számított, hogy a magyarok számára elfogadhatatlan, ha valaki lehallgatja a feleségét, és ebből politikai tőkét akar kovácsolni, de a jelek szerint ez nincs így. Szó volt a Kehi-jelentésről a Diákhitel Központnál történt visszaélésekkel kapcsolatban, amikor Magyar volt annak a vezetője, erről Orbán azt mondta, nem szívesen beszél folyamatban lévő jogi vizsgálatokról, de zajlanak ezek.
Hont rákérdezett arra is, hogy miután Romániában eltiltották a szélsőjobboldali elnökjelöltet a választástól, megtörténhet-e idehaza is, hogy a szerinte feltűnően sok pénzből gazdálkodó Tisza Pártot kizárják a választásból. A miniszterelnök erről azt mondta, vannak jogszabályok, amelyeket be kell tartani, és ha valaki nem így tesz, azzal nem a kormánynak van feladata, hanem az igazságszolgáltatásnak. A Tisza Pártot „brüsszeli pártnak” tartja, de azt mondta, ha „van eszük”, akkor betartják a pártfinanszírozásról szóló jogszabályokat, így hallani sem akar a betiltásról szóló kérdésről. A Tisza szerinte komolyan kezelendő kihívást jelent, a 2022-es ellenzéki összefogáshoz hasonlítható e téren, mely 2021 őszén még vezetett a Fidesz előtt.
Elismerte azt is, hogy bár a reálbérek nőnek, ez most a korábbi időszakokkal ellentétben nem mutatkozik meg a párttámogatottsági adatokban, ami szerinte az inflációval függ össze. De arra számít, hogy megvannak és meglesznek a 2026-os győzelem gazdasági alapjai.
Orbán arról is beszélt, hogy ha elütné a villamos, a kormányzati gépezet ugyanúgy működne tovább, és a 40–50 éves korosztály ott van mögötte. Ezzel együtt a stabil magyar kormányzati szerkezet sajátossága, hogy a miniszterelnöknek van kormánya.