A héten beterjesztett és villámgyorsan elfogadott törvénymódosítással a kormányoldal megteremtette a jogalapot a Pride betiltására, és nemcsak a szervezőket, hanem a tüntetésen részt vevőket is büntethetik. Ráadásul azt is lehetővé tették, hogy arcképelemző rendszerek segítségével azonosítsák a tömeg tagjait. Mindezek miatt Remport Ádámmal, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szakértőjével mélyültünk el az arcképfelismerés rejtelmeiben.
Az arcképfelismerő-arcképelemző technológia a következőképp működik: az arra jogosult hatóság, mondjuk, a rendőrség készít valakiről egy felvételt, akit be kell azonosítani. Ezt a felvételt elküldi a Nemzeti Szakértői és Kutató Központba (NSZKK), ott – a nyilvántartásuk segítségével – elvégzik az arcképelemzést. Az NSZKK nyilvántartásába kerülnek ugyanis (mindenféle személyes vagy személyazonosító adat nélkül) a lakcímnyilvántartásban szereplő fotóink, a személyi igazolványképek, jogosítványkép, útlevélképek, de a bűnügyi nyilvántartásból, valamint az idegenrendészeti és menekültügyi nyilvántartásokból is vesznek át képeket. Ezekből az NSZKK generál egy biometrikus lenyomatot, ezt arcképprofilnak hívják. Az átvett fényképeket ezután törlik, így az adatbázisukban kizárólag a biometrikus lenyomatok szerepelnek.
Amikor tehát az NSZKK megkapja a rendőrségtől a felvételt azonosításra, akkor először is egy automatizált rendszer, egy algoritmus veti össze a képet az adatbázissal, ami kiadhat egy vagy több találatot is. Korábban itt nem volt vége a történetnek, mert két külön szakértőnek is el kellett végeznie az elemzési folyamatot, és, ha mind a ketten egymástól függetlenül azonos következtetésre jutottak, az minősült találatnak. Egy tavalyi módosítás után a szabálysértések esetén már nem kell élő emberi munkaerő az azonosításhoz, ami ugyan felgyorsítja a folyamatot, ám alaposan megnöveli a tévedések lehetőségét, különösen a tömegrendezvények esetén.
