Belföld

Menczer Tamás az orosz hackerbotrányról: „Miről beszélgetünk?” 

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

Azt próbálta megtudni Menczer Tamástól, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatójától az RTL Híradó, hogy miért nevezte a kormány kampányhazugságnak két évvel ezelőtt azt, hogy az orosz titkosszolgálat bejutott a Külügyminisztérium informatikai rendszereibe, miközben – mint azóta kiderült – pontosan tudták, hogy ez igaz.

Menczer Tamás – az RTL-nek arra a kérdésére, hogy az orosz titkosszolgálat két évvel ezelőtt bejutott volna a Külügyminisztérium informatikai rendszerébe -, kijelentette: nemzetbiztonságot érintő kérdésekről nem tud beszélni a sajtó képviselőivel, „ennek nem ez a helye és módja”. Minden ország esetében, így Magyarország esetében is vannak befolyásolási, információszerzési kísérletek, az illetékes szolgálatok dolga, hogy ezek ellen fellépjenek, a megfelelő lépéseket megtegyék – közölte a kormánypárti politikus.

Megjegyezte továbbá, hogy 2015-ben éppen a 444 írt arról, hogy az Egyesült Államok lehallgatta Angela Merkel akkori német kancellárt, Merkel pedig lehallgatta Nicolas Sarkozy volt francia államfőt. Még olyan súlyos esetek is előfordulnak, amikor NATO és uniós szövetségesek hallgatják le egymást.

Miről beszélgetünk?

– kérdezett vissza Menczer Tamás.

Minden esetben, amikor nemzetbiztonsági ügyről van szó, a magyar érdeknek megfelelően cselekszünk, ellentétben a baloldallal

– emelte ki a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója . Úgy fogalmazott: „Gyurcsány Ferenc bevitte az oroszokat a titkosszolgálatba, ha jól emlékszem, valakit le is ültettek ezért.”

Menczer Tamás azt roppant mód kíváncsi arra, hogy

amikor az unió két békepárti miniszterelnöke közül az egyiket lelövik, marad egy akcióképes, Orbán Viktor, és védjük Magyarország békéjét és biztonságát, akkor vajon a 444 melyik titkosszolgálattal működik együtt és ki finanszírozza azért, hogy nemzetbiztonságot érintő és gyengítő információkat nyilvánosságra hozzon.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik