Gombamód szaporodnak az akkumulátoripari beruházások Magyarországon. Tavaly az országba érkező 6,5 milliárd euró külföldi működő tőke 43 százaléka az elektromos járművekben használatos akkumulátorok gyártásába áramlott. Az akkuiparnak világszerte kulcsszerepe lehet a klímaváltozás elleni küzdelemben (2022-ben a globális széndioxid-kibocsátás 23 százaléka származott a közlekedésből), nem véletlen, hogy a dekarbonizációs törekvések jegyében az Európai Unió a 2020-as iparpolitika frissítésében azon hat terület között említi az akkumulátorgyártást, melyekben az EU-nak önellátónak kell lennie. A világ autógyártói azzal számolnak, hogy 2030-ra minden második új autó elektromos lesz, a magyar kormánynak ezért kiemelt gazdaságpolitikai célja, hogy a hazai feldolgozóipar korán lekövesse az autóipar technológiai átállását.
Tavaly Orbán Viktor tusványosi beszédében elmondta, hogy pillanatokon belül abszolút értékben a világ harmadik legnagyobb akkumulátorgyártójává válhatunk. A BloombergNEF elemzése szerint Magyarország világszinten a negyedik legnagyobb kapacitással rendelkezhet 2027-ben, ami azt jelenti, hogy hazánk Németország után az akkumulátorok második legnagyobb gyártójává válik Európában. Ugyanakkor itthon mindez zömével távol-keleti gigavállalatoknak köszönhetően valósulhat meg: a közelmúltban a dél-koreai Samsung, LG és SK, valamint a piacvezető kínai CATL is beruházást jelentett be hazánkban, a beruházási költségeknek pedig átlagosan 10 százalékát a magyar kormány állja. A 3000 milliárdos debreceni gyár Magyarország eddigi legnagyobb, zöldmezős működőtőke-beruházása, amely a kínai sajtó és a Financial Times szerint 320 milliárd forint közvetlen állami támogatás mellett épül fel.
Ugyanakkor – amint a gödi és a debreceni közmeghallgatáson is kiviláglott – olyan kérdések tartják lázban a közvéleményt, mint
- a beruházások víz- és energiaigénye, környezeti terhelése, valamint egészségügyi kockázatai,
- a helyi önkormányzatok és közösségek negligálása,
- továbbá, hogy a magyar beszállítók képesek lesznek-e bekapcsolódni az akkumulátoripari értékláncba, vagy marad az alacsony hozzáadott értékű bérgyártás.
Számos európai ország lát specializációs lehetőséget a gyorsan növekvő iparágban. Ilyen Svédország, amely Magyarországgal szemben komparatív előnyökre helyezi – szintén ambiciózus – akkugyártási terveit: a két ország iparpolitikájának összehasonlításáról a napokban jelent meg tanulmány a Közgazdasági Szemlében.
Mégis mekkora energiaigényről beszélünk?
A problémaegyüttes egyik kulcseleme a gyárak energiaigényét övező bizonytalanság. A témában kevés nyilvános kormányzati adat áll rendelkezésre, ugyanakkor az tudható, hogy amíg Magyarország egy energiaszegény ország, addig az akkumulátorgyártás egy rendkívül energiaintenzív iparág.
Összesen 218 gigawattórára nőhet a teljes akkumulátorgyártási kapacitás, amelynek a debreceni CATL-gyár csaknem a felét, 100 gigawattórát tesz ki. Ez azonban több ütemben készül el: 2025-ben Debrecenben 40 gigawattóra kapacitással kezdődik el a termelés
– árulta el lapunknak Holoda Attila energetikai szakértő, a második Orbán-kormány energiaügyi helyettes-államtitkára, aki 23 évig dolgozott a Molnál, és a Magyar Bányászati Szövetség elnöki pozícióját is betöltötte.
Az akkuipar energiaigényének megértéséhez egy tavalyi tanulmány lehet a kiindulópont. Ebből kiderül, hogy egy kilowattórányi akkukapacitás létrehozásához 41,5 kilowattóra energiát kell felhasználni. Ennek 52 százalékát a szárításhoz és a szárítóhelyiségekhez használt földgáz, 48 százalékát pedig az akkumulátorcellák formázásához használt villamos energia teszi ki. Ez azt jelenti, hogy
A teljes akkugyártást figyelembe véve 2027-re az energiaigény ennek a kétszerese, 8–9 ezer gigawattóra lehet, ez már a paksi atomerőmű 2021-es termelésének (15 990 gigawattóra) a fele.
Az azóta megszűnt Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) tavaly szeptember végén hozott nyilvánosságra egy dokumentumot Nemzeti Akkumulátor Iparági Stratégia 2030 címmel, mely egy szűk bekezdésben taglalja a gyárak magas energiaigényét (a vízigényről ennyi említést sem tesz). A TIM a következő három-öt évben 13,1 PJ-re (3639 gigawattórára) teszi a beruházások energiaigényét, ebbe tehát vélhetően még nem kalkulálták bele a debreceni gyár energiaigényét.
Enyhítheti a nyomást, hogy a technológia fejlődésével a fajlagos energiaigény is csökkenhet (egy 2019-es tanulmány még valamivel 50–65 kilowattóra energiával számolt egy kilowattórányi akkukapacitásnál). Holoda Attila azonban arra emlékeztet, hogy a fejlődési szintek nem állnak meg, így inkább abban látja a kormány iparpolitikájában a kockázatot, hogy az akkumulátorgyártás idővel meghaladhatja a lítiumtechnológiát. Most mindenki erre esküszik, de húsz éve még az ólombázisú akkumulátorokban látták a jövőt, utána jöttek a zselés, majd nikkel-kadmium akkumulátorok, mire megérkeztünk a lítiumhoz.
A belföldi energiakapacitás jelenleg is kevés
Kulcskérdés, hogy a megnövekedett energiaigényt milyen forrásból lehet fedezni. Magyarország egyelőre távol áll attól, hogy önellátóvá váljon az energetika terén, hiszen jelenleg az energiaszükséglet 59 százaléka származik importból. Az egyes energiafajtákon belül a villamos energiából 30 százalék-, földgázból pedig 85 százalék az import aránya.
Egy májusban megjelent tanulmány szerint az akkugyárak üzemeltetéséhez 30 százalékkal kell bővíteni a hazai villamosenergia-rendszert, összességében pedig több mint 5000 milliárd forint értékben lehet szükség új beruházásokra. Ha a fejlesztések elmaradnak, előfordulhat, hogy az üzemek áramigényét egyszerűen nem tudják kielégíteni. Ráadásul ebbe még nem számolták bele a debreceni gyárat, így aligha meglepő, hogy az év elején Lantos Csaba energiaügyi miniszter már arról beszélt, hogy 50 százalékkal kell növelni a hazai villamoserőmű-kapacitást.
Mondhatjuk, hogy növeljük meg a kapacitást, csakhogy ott tartunk, hogy az jelenleg is kevés. Ha a villamosenergia-fogyasztásunkat nézzük, nagyjából 28–30 százalékát éves átlagban is importból vásároljuk,
de az olyan napokon, amikor szürke idő van, és a szél sem fúj – vagyis nem termelnek a megújulók –, akkor bizony ez az arány felmegy 50 százalékra is. Ehhez jön hozzá, hogy tavaly az ország körülbelül 9,1 milliárd köbmétert fogyasztott, ebből csupán 1,5 milliárd a magyarországi földgázmezők termelése. A többi mind import, jelentős részben Oroszországból” – magyarázza Holoda.
A teljesítményigény miatt a múltban jelentős hálózatfejlesztéseket hajtott végre a kormány: Gödön a Samsung gyár kiszolgálására 30 milliárd forintot, Iváncsán az IK igényeinek kielégítésére 50 milliárdot költöttek el közlekedési és közműfejlesztésekre. A Debrecenben épülő BMW-gyár miatt már 135 milliárd forint ment el infrastruktúra-fejlesztésre, azonban a Mavir Zrt. hálózatfejlesztési tervei szerint további beruházásokra lesz szükség. Mint írják: „Debrecen térségében kiemelt ipari parki fejlesztés keretében jelentős méretű ipari fogyasztói igények megjelenése várható.”
A CATL már 2025-ben megkezdheti a termelést – 40 gigawattórás kibocsátással –, a teljes kapacitást pedig 2030-ra érheti el, ami a többi beruházással együtt tartósan magas energiaigényt követel.
Idővel mindenképpen át kell állni a zöldenergiára
Az elektromos autókkal szemben gyakran hangzik el érvként, hogy gyártásuk valójában nem kínál fenntartható megoldást a mobilitás terén, csupán kiszervezi az emissziót (az akkumulátorgyártásban felhasznált anyagok kibányászása lényegesen energiaintenzívebb, mint a hagyományos belső égésű motoroknál megszokott). A szabályozók és a gyártók a gyártás, illetve az akkuk töltése során felhasznált energia zöldítésével próbálják megoldani a problémát: az EU akkuipari szabályozása előírja, hogy egyre nagyobb arányban kell megújuló energiaforrásokat használni a gyártás során. Ugyanis az unió a jövőben szabályozni tervezi az akkumulátorok karbonlábnyomát, vagyis a gyártók kénytelenek lesznek kisebb kibocsátású energiaforrást használni.
A TIM fent említett elemzésében azt írta:
A CATL ígérete szerint 2039-re éri el a karbonsemlegességet, ehhez azonban jelentős kapacitásnövelésre lesz szükség. A hazai energiamixben meglehetősen szerény részt tesznek ki a megújulók: az elmúlt években Magyarország villamosenergia-fogyasztásának mindössze 14 százalékát fedezték megújuló forrásokból.
„Magyarországon a beépített szolárteljesítmény 4000 megawattos, ami önmagában duplája a paksi atomerőműnek. Viszont, ha megnézzük tizenöt perces bontásban a naperőművek leadott teljesítményét, akkor azt látjuk, hogy az átlagos kihasználtságuk mindössze 15–16 százalékos” – állítja Holoda. A szélerőműveknél kicsit jobb az arány: a kapacitásfaktor 2011 és 2018 között számított átlagértéke nálunk 23,3 százalékos volt. Holoda aláhúzza: a szélerőművek 329 megawattos beépített teljesítménye rendkívül alacsony részarányt képvisel a teljes villamosenergia-kapacitáson belül, de a szélerőművek telepítése mellett szólhat, hogy azok este is tudnak termelni.
Az Index birtokába jutott Steiner Attila energetikai államtitkár prezentációja, amelyben a kormány szél- és napenergia-stratégiája is helyet kapott. A kormány úgy számol, hogy az új technológiáknak köszönhetően az új turbinák a korábbi kapacitás háromszorosának előállítására is képesek lehetnek, ami legjobb esetben is csak 1000 megawattos teljesítmény. Napenergia terén a kormány 2030-ig 6300 megawatt beépített kapacitás elérését tűzte ki célul, de szerintük 12 ezer megawatt kapacitás elérése sem esélytelen. Amennyiben ezek a beruházások megvalósulnak, a megújuló energia részaránya az évtized végére 21 százalék fölé ugrik.
Az akkumulátoripar azonban plusz 500 és 800 megawatt közötti, stabil teljesítményt igényel, ami nem igazodhat a naperőművek ingadozásához: az akkumulátorgyáraknak egy folyamatosan termelő zsinórüzemre van szükségük. A legnagyobb probléma a naperőművekkel, hogy a teljesítmény nem folyamatos – előfordulhat, hogy lemegy nullára –, amin Holoda szerint az akkumulátorgyártás csak abban az esetben tud átlendülni, ha egy viszonylag stabil tárolórendszert, tehát hidrogénalapú tárolót vagy akkumulátortelepet épít magának.
Lehet építeni nagy napelemparkokat, a kínaiak is ezt tervezik, de e mellé a szélsőséges teljesítményingadozás miatt mindenképpen telepíteni kell gázerőműveket, melyek egyedüliként képesek ellátni a kiegyenlítőenergiát
– mondja az energetikai szakértő.
A gázerőmű lehet a drága megfejtés
Ezt erősítette meg Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara éves gazdaságpolitikai fórumán, ahol arról beszélt, két-három nagy teljesítményű gázerőmű képes fedezni az ország keleti felében zajló fejlesztések energiaigényét. A kormány érvelése szerint ezek viszonylag gyorsan, két-három év alatt megépíthetők, ugyanakkor növelik az ország gázfüggőségét, ráadásul távolodunk a klímacéloktól, hiszen ezáltal nem csökken, hanem nő a földgáz aránya az energiamixben.
Az MVM már több beruházást is bejelentett: 2026-ban terveznek átadni a Mátrai Erőmű területén egy 650 megawattos, majd 2027-ben a Tisza II. telephelyén egy 499 megawattos gázblokkot. Steiner Attila kiszivárgott prezentációjából az is kiderül, hogy a kormány valójában három gázerőművel számol.
Holoda szerint több súlyos probléma is van a gázerőművekkel. Az egyik, hogy
Egy modern gázerőmű 40–42 százalékos hatékonysággal működik, vagyis egy 500 megawattos teljesítményhez kétszer ennyi földgázra van szükség. Ez úgyis jelentős gázmennyiség, hogy a földgáz ára jelenleg csökkenő tendenciát mutat – 40–44 euró között mozog –, hiszen a gázerőmű 40 százalék körüli hatékonysága mellett bőven száz euró feletti megawattórás árat kapunk. Ezzel együtt a földgáz ára még mindig magas, így villamos energiát ennél csak olcsóbban lehet előállítani: a paksi erőmű 12 forinton termel egy kilowattóra teljesítményt, de a naperőművek termelési önköltsége is sokkal alacsonyabb, hiszen a beépítés után csak minimális karbantartási költséggel kell számolni.
A másik nagy hátulütő a gázerőművek vízigénye. „A gázerőmű úgy állítja elő a villamosenergiát, hogy felmelegíti a vizet, abból gőz képződik, a gőzt ráeresztik a turbinákra, amelyek meghajtanak egy áramfejlesztővel ellátott tengelyt” – magyarázza Holoda. Amennyiben a tiszaújvárosi hőerőműnél (vagy hőerőműveknél) visszaengedik a meleg vizet a Tiszába, azzal jelentősen megbolygatják a folyó élővilágát. A vizet le lehet hűteni, mielőtt visszaengedik a Tiszába, de ez jelentősen megnöveli egy erőmű építési költségét.
„Ahhoz, hogy gázt tudjunk elégetni, gázt kell odavinni. Vagyis gázvezetékek kellenek, miután sem a tiszaújvárosi, sem a mátrai erőműnél nincs kiépítve a megfelelő infrastruktúra. Sőt, a mátrainál egyáltalán nincs kiépítve semmi. Ha ennek a költségét is hozzárakjuk a megfelelő kompresszorállomásokkal és egyebekkel, azonnal sokkal drágább beruházásról beszélünk.
Vagyis a gázerőműveknek drága a működtetése, és drága a megépítése is
– mutatott rá Holoda, aki nem osztja a kormány álláspontját, miszerint viszonylag gyorsan fel lehet húzni egy gázerőművet. Szerinte négy-öt évet is igénybe vehet, így nem valószínű, hogy amikor a debreceni akkugyár 2025-ben megkezdi a termelést, támaszkodhat erre a villamosenergia-forrásra.
Orosz gáz, kínai akkumulátor
A kormány jóformán minden korlátozást eltörölt, hogy a hazai földgázkitermelést felpörgesse. Minden gáztermelést fokozó intézkedést kiemelt beruházássá nyilvánítanának, és a legtöbb engedélyeztetési eljárás alól felmentenék a földgázprojekteket, melyekből akad bőven az MVM tervei közt: a már üzemelő, két nyékpusztai kútjuk mellé további 52-őt akarnak fúrni. Csakhogy Holoda szerint
Hiába serkentjük az új mezőket, ha közben a másfél milliárd köbméteres hazai földgáztermelés folyamatosan csökken. Ez ugyanis nem egy állandósult érték: mikorra az új mezők elérik az 500 milliós kitermelést, addigra a maradék a leállás környékére kerül. Holoda emlékezetet: 1937 óta zajlik földgáztermelés Magyarországon, így ezeknek a mezőknek a jelentős része már az életciklusa végén jár.
Vagyis a földgázt továbbra is importból kell fedezni. Tavaly az oroszok 80 százalékkal csökkentették a vezetékes betáplálást Európába, azonban az unió (amely a háború előtt gázkészletének 39 százalékát vette az oroszoktól) sok földgázforrást, elsősorban LNG-t tudott magához vonzani. Az európai országoknak télre sikerült feltölteniük a tárolókat, nem voltak ellátási zavarok, így 2023 elejére az európai árszint 85 százalékkal csökkent az augusztusi rekordhoz képest, és alacsonyabb, mint a háború kitörése előtt volt. Holoda emlékeztet, hogy a magyarországi LNG-elérés még mindig gyerekcipőben jár, hiszen a horvát vezeték kapacitása évente mindössze 1,5 milliárd köbméter. Hozzáteszi: Szlovákián keresztül elméletileg elérhetjük a lengyel és a litván LNG-terminálokat, de a vezeték- és a kompresszorkapacitást ehhez bővíteni kell. Arról, hogy a környékbeli országok milyen lépéseket tesznek azért, hogy alternatív forrásokat érjenek el, Magyarország viszont továbbra is az orosz gázban látja az ellátásbiztonság zálogát, itt írtunk bővebben.
Ha ezeket kizárjuk, akkor
Jelenleg a hosszú távú szerződés 4,5 milliárd köbméter, fixen átvett mennyiségre vonatkozik. Ugyanakkor a Török Áramlat elméleti kapacitása, amely Szerbián keresztül éri el Európát, 8,5 milliárd köbméter évente. Tehát fizikailag meg tudjuk szerezni hozzá a gázt, de cserébe még erősebb lesz a kitettségünk a Gazprom felé. Valószínűleg az oroszok örülnének neki, ha tudnák növelni Európa felé a földgázeladást, hiszen az orosz import mennyisége a korábbi 400–450 millió köbméterről 50–60 millióra esett. Az ázsiai piac kiépült infrastruktúra hiányában nem fogja az orosz földgáz többletmennyiségét megvásárolni, ezért biztosan örömmel adnák el nekünk ezt a mennyiséget, még az sem kizárt, hogy jelentős árengedménnyel – elemez Holoda.
A szakértő szerint, ha már a kormány úgy döntött, hogy az akkumulátorgyártáshoz köti a magyar feldolgozóipart, a megnövekedett energiaigényre a nukleáris energia lehet az érdemi válasz. Mire a hazai akkugyárak teljes kapacitáson működnek, a terv szerint az ötödik és a hatodik paksi atomblokk is bekapcsolódik a termelésbe (2030-ban és 2031-ben, bár újabban már kétéves csúszásról hallani), mindkettő 1180 megawattos teljesítménnyel. Holoda szerint az importfüggőség csökkentéséhez valójában egy harmadik erőműre is szükség lenne, éppen ezért jó iránynak tartja a francia típusú, kis méretű, hordozható SMR atomerőművek telepítését, amelyet Lantos Csaba is „reális opcióként” emleget.
