Belföld

Botránymentesített közmeghallgatást tartottak Zuglóban, szóba sem kerülhetett a Bosnyák téri piac sorsa

24.hu
24.hu

Miközben a zuglói városközpontban már javában zajlik a NER legújabb fővárosi gigaberuházása, és a fejlesztő, a Bayer Construct Zrt. már több épület szerkezeti elemeit is felhúzta, a Horváth Csaba polgármester vezette önkormányzat csütörtökön egy problémamentesre leszervezett közmeghallgatással tudta le a lakosság tájékoztatását.

Pedig a korábbi tüntetések és botrányok után borítékolható volt, hogy ezt az eseményt is komoly lakossági érdeklődés kíséri, főként miután elterjedt, hogy a dinamikusan változó tervek legújabb változata szerint a Bosnyák téri piacot is le kell bontani, hogy ne zavarja az irodaházak és a kiegészítő létesítmények megépítését.

Balázs Attila milliárdos vállalkozó érdekeltsége, a Bayer februárban a polgármesteri kabinet ülésén tartott prezentációt az építkezésről, a tervbemutató képei azonban kiszivárogtak. Az egyik képkocka felsorolta azokat a kötelezettségeket, amelyekkel a cég szerint az önkormányzatnak segítenie kell a beruházást. Ezek között szerepelt a piac „átszervezése”, valamint az, hogy a kerület megszüntet minden, a beruházással szemben korábban indított peres ügyet és eljárást.

Marjai János / 24.hu A Bosnyák téri piac 2020-ban.

Mint ismert, legutóbb kúriai döntésre volt szükség a zuglói képviselő-testület által meghozott változtatási tilalom eltörléséhez, miután az ellenzéki vezetésű önkormányzatban a többség így próbálta megakadályozni a kormány által kiemelt beruházássá minősített építkezés elkezdését. A helyzetet azonban bonyolítja, hogy az önkormányzat vezetője, az MSZP-s Horváth Csaba polgármester számos esetben a fejlesztés támogatójaként lépett fel.

Az önkormányzati többség egyébként azt sérelmezte a Bayerrel kapcsolatban, hogy a cég egyértelmű kormányzati támogatást kapott ahhoz, hogy a kerület feje fölött indíthassa el a környék infrastrukturális terhelését, városképét és a lakosság életminőségét jelentős mértékben meghatározó projektet. A januári kúriai döntés után a fővárosi kormányhivatal négy építési engedélyt is kiadott a Bayernek.

A zuglói lakosok csütörtökön meg is töltötték a XIV. kerület házasságkötő termét, és az előzmények alapján sokan arra számítottak, hogy most is éles vita alakulhat ki a beruházásról. Volt, aki politikai töltetű plakáttal készült az eseményre, a Hogyan kaphattak  Zuglóban, de bárhol is (pl. Hatvanpusztán) építési engedélyt Tolvajék? feliratú kartont azonban nem vette át a polgármester, és a szervezők nem engedték azt sem, hogy a tiltakozók magukhoz ragadják a közmeghallgatás irányítását.

Kérdéseket csak írásban lehetett feltenni, ám azok közül is csak a kevésbé kényeseket olvasták fel Balázs Attiláéknak.

A legújabb ütközőpont, a Bosnyák téri piac ügye így nem is kerülhetett napirendre, holott a kiszivárgott tervekből kitűnt, hogy a terület nélkülözhetetlen az építendő mélygarázs megépítéséhez.

Legközelebb a piac lesz a téma, ha lesz mondanivalónk, akkor jelentkezünk, addig legyenek türelemmel

– intette le már az elején a bekiabálásokkal próbálkozó hallgatóságot Horváth.

Róka László / MTVA Vásárlók a Bosnyák téri vásárcsarnokban 2021-ben.

Balázs Attiláék kerülték a pontos számadatok nyilvánosságra hozatalát. „Becsléseik” szerint azonban a terület 90 százaléka irodákból fog állni, és az épületekben naponta 6000-7000 ember fordulhat meg. Számukra mindössze 2700 parkolót terveztek a mélygarázsban.

Az is felmerült a közmeghallgatáson, hogy a korábbiakhoz képest megnövekedett irodaházi arányok mögött állami megrendelés áll, azaz állami hivatalok költözhetnek majd Zugló szívébe. A Tiborcz Istvánnal is üzletelő Balázs Attila szerint azonban még nincsenek bérlői megállapodások az épületekre.

Frissítés:

Cikkünk megjelenése után a zuglói polgármesteri hivatal azt közölte lapunkkal, hogy a lakossági fórum a Csömöri út, Mosztár utca, Bosnyák utca, Rákospatak utca által határolt területen zajló beruházásról szólt. „Ennek a piac nem része, nem is ezen a területen van. Ennek megfelelően a fórumon több alkalommal elhangzott, hogy a Bayer nem bontja le a piacot, nem is teheti, hiszen nem az övé, hanem önkormányzati tulajdonban van. Éppen ezért nem volt, nincs és nem is lehet olyan forgatókönyv, hogy a piac helyén a Bayer irodaházat építsen.”. Horváth Csaba hivatala azt is leszögezte, hogy  településrendezési szerződés megkötésének egyik feltétele, hogy az önkormányzat a beruházással szemben indított pereket és önkormányzati eljárásokat megszünteti a dokumentum aláírását követő 30 napon belül. 11,1 milliárd forint összértékű közösségi célú fejlesztést vállalt a beruházó a kerület érdekében. a Rákos-patak revitalizációja, a fölötte lévő híd kétszer kétsávossá bővítése, a közlekedési úthálózat fejlesztése, a Csömöri út teljes átépítése, a Bosnyák téren egy 5000 nm-es mélygarázs megépítése. A mélygarázs a jelenlegi piac területe alatt abban az esetben épülhet meg, ha az önkormányzat megvalósítja az új zuglói főteret, piacot, szakrendelőt és önkormányzati épületet magába foglaló fejlesztését a jövőben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik