Belföld

Erdei különlegességek adtak menedéket a bakancsos turistáknak

Fortepan
Fortepan
A menedékházak építtetőinek köszönhetjük, hogy a 20. század kíváncsi turistái olyan helyeket is felfedeztek, amelyeknek a létezéséről korábban legfeljebb egy-két vadász tudott. Hegyvidéki különlegességből lettek nagy tömegek kedvenc szálláshelyei, majd, ahogy változtak az idők, pontosan úgy alakult a barátságos házak sorsa is.

Az osztály, Csányi osztályfőnök úrral, Csőke igazgató úrral és a barna trottőrcipős Vértes földrajztanárnővel együtt a Lajos-forrásnál tett kirándulás után vélhetően hazatért a városba. Bereményi Géza és Cseh Tamás Tanulmányi kirándulás című dalából így is érdekes részleteket ismerhetünk meg egy ’962 elején lezajlott túráról, ha pedig a fiúkból álló osztály maradt, és megszállt volna a Ságvári Endréről elnevezett turistaházban, akkor minden bizonnyal azt is tudnánk, hogyan telt az éjszakájuk…

Urbán Tamás / Fortepan A Ságvári Endre turistaház (Lajosforrás turistaközpont) Szentendre közelében 1975-ben.

A lajosforrási turistaházról a Fortepan is őriz felvételeket a szocializmus időszakából. A masszív, alpesi stílusú épület, a Dreher család egykori vadászkastélya azonban már a ’30-as évektől ott áll a fák között. Az államosítás után a természetjáró dolgozók menedéke lett, Kónya Lajos Kossuth-díjas költő így köszöntötte 1953-as megnyitása után: „A lóversenyistállók gőgös ura, a pöffeszkedő Dréher sörgyáros »őméltósága« tilalmazott cézári birtoka voltál a múltban, s most újra a miénk, végre mindenkié vagy, minden szabad emberé, ki ízes levegőre szomjaz az épülő ország szebb ege alatt!”

Pálfi Balázs / Fortepan Turistaház a Nagy-Hideg-hegyen 1959-ben.
Faragó László / Fortepan Tábla a kisinóci turistaház közelében 1962-ben.

Turistaház, menedékház, kulcsosház. Számtalan formában és színvonalon nyújtottak és nyújtanak szállást a bakancsos turistáknak. A menedék- vagy kulcsosházak szerényebb körülményeket biztosítanak, és itt a vendégeknek illik vigyázni a rendre. A turistaházakban van személyzet, takarítás, elsősegély, nem egyszer büfé, esetleg étterem is. A legtöbb menedékházat a hegyekben, erdős vidékeken találjuk.

Fortepan 1932.
Bojár Sándor / Fortepan A bánkúti menedékház 1969-ben.

Amikor a hangulatukról, a vonzerejükről kérdezünk kirándulókat, óhatatlanul a komolyabb szálláshelyekhez képest olcsó árak kerülnek elő, de azért más is. Az erdei kunyhóknál, a sátrazásnál biztonságosabbak és kényelmesebbek ezek a helyek, a hoteleknél viszont természetesebb, nomád viszonyokat remélhet a belépő – és ez manapság nem kevés. Vannak, akik nem is szeretnek annyira az erdőben bóklászni, de elkísérik a családot vagy a barátokat a hétvégére, mert a menedékház sajátos hangulatát, ízeit viszont szeretik, és amíg a többiek az ösvényeket róják, addig ők elolvasgatnak a teraszon vagy pihennek a rönkpadokon.

Galéria
Gyöngyi / Fortepan
A bánkúti menedékháznál 1933-ban.

Azt már láttuk feljebb, hogy a világháború után államosított villákat alkalomadtán turistaszállássá alakították, de a történetük ennél jóval korábbra nyúlik vissza. A természetjárás, a hegymászás a múlt századforduló idején vált nagyobb tömegeknek is elérhetővé. Pedig a turistákat eleinte nem látták szívesen az erdei utakon, mondván, elriasztják a vadat. Az általuk létrehozott egyesületek kezdtek azután házak építésébe. Sokszor eldugott, a főutaktól messze eső helyeken is komoly, igényes épületeket húztak fel, nem kis megpróbáltatások árán. Egy korábbi cikkünkben említettük is már, hogy az 1920-as években Galyatetőn megépült menedékházhoz a munkások úttalan utakon, nem egyszer a hátukon hordták fel az anyagokat.

Album043 / Fortepan A Budapesti Hegymászó Egyesület menedékháza Galyatetőn 1943-ban.

A 19. században megalakult Magyar Turista Egyesület első menedékháza Dobogókőn épült meg. Dobogókő nevét abban az időben, azt írják vadászegyesületi lapok, egy-két vadászon kívül nem ismerte senki, de általában

a főváros közönségének sejtelme sem volt arról, hogy alig pár órányira otthonától, milyen természeti kincsek rejlenek a völgyek mélyén és a hegyek ormain.

A dobogókői házhoz egy egyesületi tag ajánlotta fel a telkét, és 1898 nyarán nagy ünnepségek közepette fel is avatták a báró Eötvös Lorándról elnevezett menedékházat. Dobogókő – szép fekvése mellett – ezért is áll előkelő helyen a fővárosi kirándulók listáján: a neve több mint száz éve szerepel nagyon sok család történeteiben.

Márkus Richárd / Fortepan Az Eötvös Loránd menedékház Dobogókőn 1960-ban.

Az ezt követő évtizedekben sorra épültek a más-más méretű, komfortfokozatú és tulajdonviszonyú helyek. Közülük többnek kalandos építéstörténete van, máshol érdekes eseményeket jegyeztek fel a kortársak. Képtelenség a sok-sok ház mindegyikéről megemlékezni, válasszunk ki találomra néhányat.

Torda, 1934. „Az Erdélyi Kárpát Egyesület évekkel ezelőtt tervbe vette a város híres természeti ritkaságának, a hasadéknak egy turista szállóval való ellátását. (…) Bors Mihály szindi birtokos és bányatulajdonos a szép terven fellelkesülve a hasadék Turda felőli bejárata mellett 2 holdnyi területet és 40 000 lejt adományozott az E. K. E.-nek (…). A turdai gyárvállalatoktól építési anyagot, a várostól épületfát fognak kérni a menház céljára, amelynek megvalósulása elsősorban Turda idegenforgalmát fogja növelni. A szállóban az E. K. E. rendes vendéglőst alkalmaz, vendégszobákat is építtet, úgyhogy a messzibb földről jött turisták ott több napig is rendes ellátást nyerhetnek.”

Miklós Lajos / Magyar Földrajzi Múzeum / Fortepan Menedékház a Tordai-hasadék bejáratánál 1941 körül.

Pécs, 1939: „A város gyermekvilágának őszinte örömére az idén újból megnyílik a Mecseken dr. Miselbachné Frankfurter Márta, a közszeretetnek örvendő Márta néni nyári Mesevára. A gyönyörű fekvésű Zsivanovics-villát bérelte ki a nyári hónapokra, ahol valóságos kis gyermekparadicsomot rendez be játékszerekkel, fürdővel, napozóval.” Ugyanezt az épületet néhány évvel később már Vándor (Tettyei) kulcsosházként kell keresni a térképen, ma a pécsi természetbarátok egyik vezetőjéről elnevezve, Vámos Mihály turistaházként.

Höfler Tibor gyűjtemény / Privát Fotó és Film Archívum / Fortepan Kilátás a mai Balázs pihenő közeléből, a háttérben a Vámos Mihály turistaház (Vándor kulcsosház) Pécsett 1935-ben.

Két képünk is van egy menedékről a Máramarosi-havasokból. Kárpátalja 1939-es visszafoglalása után, nyáron különszámmal jelentkezett a Turisták Lapja, és sorra vették a szálláshelyeket. „A Tiszabogdány melletti Pop Iván (1940 m) oldalában álló menedékház kőalapú faépület, 3 helyiségében 40-50 személy részére van hálóhely priccseken. Petróleum világítás. Jelenleg állandó őre nincs. Egyelőre Puskár József (a közelben lévő Vasek magánturistaház őre) felügyel reá. Elérhető: Rahótól a Kvasny-menedékházig autóval, innen jól kiépített turistaúton, sárga színjelzés mellett 5 és 1/2 óra gyaloglás. A menedékház felszerelése hiányos, de előreláthatóan még a nyár folyamán üzembehelyezhető lesz.

Schermann Szilárd / Schermann Ákos / Fortepan Menedékház építése a Pop Iván csúcs alatt a Máramarosi-havasokban 1935-ben.
Schermann Ákos / Fortepan A Pop Iván csúcs alatt elkészült menedékház Kárpátalján 1942-ben.
Lissák Tivadar / Fortepan A Magyar Turista Szövetség Domicahegyi Turistaszállója a felvidéki Kecsőn 1940-ben.

És mi történt a hálózattal a nagy átalakulás után? 1949-ben létrehozták a Turistaházakat Kezelő Vállalatot, és szép lassan ezen a területen is éreztetni kezdte hatását a gazdátlanság, a gondatlanság. Romlott a házak állapota, nem futotta a felújításra, több ház esetében itt kezdődött el az a folyamat, aminek a vége évekkel később a bezárás, a lebontás lett. A Magyar Turista Egyesület oldalán ez olvasható: ekkor alakult ki az a máig élő, téves felfogás, miszerint az erdőjáró bakancsos turista fogalma egyenlő az igénytelenséggel… Pedig elég csak a Fortepan kirándulós képeit tanulmányozni, hogy megbizonyosodjunk ennek az ellenkezőjéről.

Szalai Veronika / Fortepan A Dózsa Síház Kékestetőn 1955-ben.
Révay Péter / Fortepan A kisinóci turistaház Kóspallagon 1935-ben.

A vállalat ’50-es években kiadott képes ismertetője elmagyarázza mindenesetre az alapelveket: „a vándorútra induló természetjáró, vagy a hosszabb tartózkodásra készülő dolgozó nem kénytelen többé a bizonytalannak nekivágni, hiszen tervbe vett útjának minden szakaszára előre biztosíthatja a hálóhelyét, illetve penziószerű ellátását.” Felhívják rá a figyelmet, hogy ezek elsősorban sportszerű intézmények, aki itt megszáll, annak túlzott kényelmi igényeket nem szabad támasztania, nincs mindenütt jó minőségű víz vagy központi fűtés. Találhatunk azonban köztük néhány szállodaszerűt is.

A R / Fortepan 1934.
Barbjerik Ferenc / Fortepan A kisinóci turistaház 1959-ben.

A sportegyesületek – épp azok, amelyektől az új Turistaházakat Kezelő Vállalat kedvéért elvették a házakat – természetjáró-igazolvánnyal ellátott tagjai elsőbbséget élveztek: minden hónap 6. napjáig csak az ő foglalásaikat fogadták. Ők mind a szállásért, mind a felszolgált egytálételekért kedvezményes árat fizettek. A vasúti, hajó- és buszmegállókból színes turistajelzéses utak visznek a házakhoz, ami az eltévedés veszélyét jóformán teljesen kizárja – áll a korabeli reklámanyagban.

Lipovits Károly / Fortepan 1956.

Bár egyre többen vágtak neki az erdőknek, a turistaházakat sem bővíteni sem karbantartani nem tudták ugyanolyan iramban. A lerobbant épületeken túl a lakók panaszolták, hogy nem lehet helyet kapni, és a szállás mellé a fogyasztás is már-már kötelező. 1975-ig bírták a vezetők a panaszáradatot és az ingatlanok látványos leromlását. Ekkor szüntették meg a TEV-et, és új gazdák, leginkább erős nagyvállalatok kezébe adták a házakat.

Bogyó Virág / Fortepan A Salgó menedékház (ma Dornyay Turistaház) Salgótarján mellett 1965-ben.

Tervek régen is voltak, és akadnak ma is. Az üzemeltetők most is igyekeznek forrásokat találni a munkákhoz, több-kevesebb sikerrel. Alig hihető, de a Fortepan gyűjteményben is szereplő, a Budai-hegyekben működött turistaházak közül több teljesen eltűnt a föld színéről. Bezárt a Frank-hegyi, nincs meg az elegáns villa kinézetű csúcs-hegyi, lebontották a Nagy-Szénás és a Zsíros-hegy menedékházait is.

Storymap.hu / Fortepan A Magyar Turista Egyesület „Péntekiek” Fritsch menedékháza a solymári Zsíros-hegyen 1929-ben.
Storymap.hu / Fortepan Cholnoky Jenő földrajztudós, a Magyar Turista Egyesület elnöke a zsíros-hegyi turistaház átadási ünnepségén 1929-ben.
A R / Fortepan A Kolacskovszky Lajos (Frank-hegyi) turistaház 1962-ben.

És hogy visszatérjünk egy pillanatra az osztálykirándulásokhoz. A megszokott közegtől távol éjszakázva kötelező program az éjjeli rémtörténet-mesélés és egymás ijesztgetése. Egy hegytetőn álló menedékházban pedig (tényleg, mintha már a nevükben is volna valami vészjósló) könnyen meglódul a fantázia.

Schermann Szilárd / Schermann Ákos / Fortepan A zöld-tavi menedékház a Magas-Tátrában 1939-ben.

Tényleg történtek néha vad dolgok az erdő mélyén. Pár perces keresés után az Arcanum archívumából számtalan hajmeresztő sztori kerül elénk. Akik a közeljövőben indulnak ottalvós kirándulásra, azok itt hagyják abba a cikk olvasását, vagy meg is jegyezhetnek valamit az itt következőkből, jól jöhet az útitársaik rémisztgetéséhez.

Chuckyeager tumblr / Fortepan A Rodostó turistaház Badacsonytördemicen 1963-ban.

1935-ben a dobogókői turistaház gondnoka lett figyelmes egy idegesen a ház körül bolyongó 40 év körüli férfire. Megkérdezte tőle, hogy mi járatban van, mire a férfi sírni kezdett, összetett kézzel rimánkodott, hogy ne adják csendőrkézre, mert borzasztó nagy bűn terheli a lelkét. Ezután hirtelen futásnak eredt, és örökre eltűnt a gondnok szeme elől. Ennél hátborzongatóbb eset történt a Bükkben 1937-ben. A szentléleki menedékházban egy fiú addig játszott egy puskával, amíg véletlenül fejbe lőtt egy ott dolgozó asszonyt. A nőt ezután lelökte a lépcsőn, hogy balesetnek tűnjön, ami történt, és csak később, egy röntgenfelvétel mutatta meg az igazságot.

Bojár Sándor / Fortepan Karafláth Jenő főpolgármester (távcsővel), Bornemisza Géza iparügyi miniszter (zsebretett kézzel) és vitéz Rátz Jenő honvédelmi miniszter (jobb szélen) figyelik az éjszakai légvédelmi gyakorlatot a Hármashatárhegyi turistaház teraszán 1938-ban.
Hirschler Károly / Fortepan Háttérben a hármashatárhegyi turistaház 1931-ben.

Nem volt ritka, hogy betörők húzták meg magukat turistaházban, és onnan, feltűnés nélkül indultak portyázni a környék településeire; ahogy a nagy tömegverekedések sem. Megjósolhatatlanul, de elsősorban poharazgatás után törtek ki ilyenek. Nem, ilyesmi ma már természetesen nem fordulhat elő…

Írta: Lukács Zsolt | Képszerkesztő: Virágvölgyi István

A Heti Fortepan blog a Capa Központ szakmai együttműködésével valósul meg. Az eredeti cikk ezen a linken található: https://hetifortepan.capacenter.hu/menedekhazak

Ha van olyan családi fotója, amit felajánlana a Fortepan számára, akkor írjon a fortepan@gmail.com e-mail címre!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik