Belföld

Kiengedték az IMEI-ből a lányait baltával agyonverő aszódi férfit, mert beszámítható

police.hu
police.hu

Kiengedték az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetből azt az aljas indokból, különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére, védekezésre képtelen állapotukat kihasználva elkövetett emberöléssel gyanúsított L. Tamást, aki májusban baltával verte agyon a tizenéves lányait Aszódon.

Megtudtuk, hogy a szakértői vélemény szerint beszámítható a férfi, és mivel nem igényelt további kórházi kezelést sem, ezért augusztus közepén kiengedték az IMEI-ből és rendes letartóztatásba került.

Úgy tudjuk, hogy a korábban sajnálkozását kifejező férfi továbbra sincs beszédes kedvében, s azzal védekezik, hogy nem emlékszik a történtekre.

A lányok láthatásra érkeztek az apjukhoz május 20-án. Az apa valószínűleg még aznap éjjel az álmukban végzett velük, majd megpróbált öngyilkos lenni, és egy mozdonynak rohant. L. Tamást életveszélyes állapotban vitték kórházba a brutális kettős gyilkosság után.

A gyanúsított és a felesége házassága már hat-hét évvel ezelőtt megromlott. Az asszony két közös gyermekükkel 2018-ban költözött el a férjétől, majd 2019-ben kezdeményezte a házasságuk felbontását.

Idén áprilisban a Gödöllői Járásbíróság felbontotta a házasságot, a gyermekeket pedig az édesanyjuknál helyezte el, azzal, hogy az apa kéthetente találkozhat személyesen a lányaival. A meggyilkolt lányok azonban nem szívesen mentek az apjukhoz, mert féltek tőle. A gyerekek eltűnését az anyuka jelentette be, miután napokig nem tudta elérni őket.

Kapcsolódó
Sajnálja a történteket a kislányait baltával agyonverő aszódi férfi
Továbbra is IMEI-ben van a lányait álmukban megölő L. Tamás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik