Hát mozog.
Bizony. Nem haltam meg.
Pedig Lázár János szerint ön vasárnap este óta politikai hulla.
Láthatja, hogy egyelőre nem állt be a hullamerevség.
Most épp hány százalékban politikai hulla?
Száz százalékban Gyurcsány vagyok, nem sok marad a hullaságnak.
Néhány szövetségese szerint is politikai hulla.
Igen, sajnos a politikai hullaságom kérdésében teljes az egyetértés Lázár János, Jakab Péter és Gyurcsány Ferenc között. Sőt, ez már nem is csupán egyetértés, inkább érdekközösség: mind azt szeretné, hogy politikai hulla legyek.
Szóval hulla vagy nem hulla?
Ha a politikai karrier a fokmérő, akkor nem állok jól. De szerencsére sose karrierként, megélhetésként gondoltam a politikára, hanem hatni, tenni akartam a közösségért, az emberekért. És van egy óriási előnyöm: a becsületem. Hódmezővásárhely polgármestere vagyok 2018 óta, a kezemhez egyetlen fillér sem tapad, minden tettemet a tisztesség vezeti, átláthatóak a pályázatok, adományokból, önkéntesekkel fejlődik a város. Ami, meglehet, a politikai ellenfeleim szemében politikai hullává érdemesít, én mégis a tisztességben hiszek.
Politikai hullává nem az erkölcsei tehetik, hanem az, hogy az ellenzék az ön vezetésével akkora zakót húzott önmagára, egyúttal a nép nem fideszes felére, vagy immár csak harmadára, mint négy, nyolc és tizenkét éve. Az eredmény: még négy év ebből a félfeudális, vadkeleti autokráciából. Az összesen tizenhat, minimum. Az kurva sok, mondom ezt a nem fideszes egyharmad nevében, már elnézést.
Valóban sok. Igaz.
A választás éjszakáján úgy fogalmazott, hogy letaglózta az eredmény. Most így pár nap után mit érez?
Továbbra is végtelenül csalódott vagyok. És végtelenül szomorú. Ezt érzem. De ahogy korábban, most sem az érzelmek vezérelnek.
Mit mond a ráció? Mi a tanulság?
Az, hogy egy hatékonynak tűnő logikai modellt követve mindent megtettünk, és én magam is mindent megtettem a sikerért, mégis kudarcot vallottunk. Vagyis nem volt jó a modell.
Mit ért modell alatt?
Azt, ami Hódmezővásárhelyen a két polgármester-választáson 2018-ban és 2019-ben is bevált. Nagyon leegyszerűsítve: őszintén hittem, hogy a politika egy társasjáték, olyan, mint a monopoly, a sakk, a go vagy bármely kártyajáték, ahol megtanulod a szabályokat és a trükköket, és ha élesben is képes vagy fegyelmezetten, kreatívan és bölcsen alkalmazni a tudásodat, akkor jó eséllyel nyersz.
Ehhez képest?
Azzal tisztában voltam, hogy mára a politika nevű társasjáték mögül eltűnt a becsületes demokrácia, eltűnt a tiszta választás, de bíztam benne, hogy még ilyen feltételek között is legyőzhető a Fidesz, csak annyi kell, hogy összefogjunk, az erőforrásbéli hátrányainkat munkával pótoljuk, mutassuk magunkat az internetes felületeken, és legyünk jelen április 3-án a szavazókörökben, így gátolva meg a csalásokat. A munkát elvégeztük, mégis látványos kudarc a vége. Elvéreztünk a brutális propagandával szemben, képtelenek voltunk hatástalanítani a Fidesz olyan aljas hazugságait, mint hogy magyar katonákat küldenénk meghalni Ukrajnába, és hogy elzárnánk a gázcsapokat.
Nagyon örülnék, ha azt mondhatnám, hogy a hibáink miatt szenvedtünk vereséget, mert ebben az esetben csupán ki kellene javítani azokat a hibákat, és négy év múlva győznénk. De ennél sokkal rosszabb a helyzet: nem a hibáink, nem a félremagyarázható mondataim, a hadarásom vagy a túl intellektuális monológjaim miatt buktunk. Lesújtó felismerés, hogy jelen keretek között nem győzhető le a Fidesz. Orbánt a saját pályáján, ahol az ő szabályai érvényesek, lehetetlen megverni.
Megdöbbentő, hogy a leuralt nyilvánosságban mennyire működik az agymosás. Orbán a kommunikáció terén a hitleri mintát követi, csak míg ott a zsidók voltak a hibásak mindenért, itt az ellenzék. Szólok előre, hogy eztán is így lesz! Mit látunk az országban? Felpörgött az infláció, elszabadult az államadósság és az államháztartási hiány, a súlyos jogállamisági problémák miatt az Európai Unió visszatartja a Magyarországnak szánt eurómilliárdokat, eljárás indult a kormány ellen, szóval rettenetesen nagy a baj. Orbán, bár tagadja, súlyos megszorításokra készül, nőni fognak a hitelkamatok, tarthatatlan lesz a benzinárstop, megroppan a rezsicsökkentés, nem lesz nyugdíjemelés, nem lesz minimálbér-emelés, marad romokban az egészségügy és az oktatás. Ami egy egyre gyűlölködőbb, lélekszámában egyre csak fogyó, elszegényedő társadalom irányába mutat, melynek csúcsán a negyedik kétharmadával uralkodó Orbán trónol, és a hanyatlásért sose önmagát hibáztatja majd, hanem az úgymond hazaáruló ellenzéket, meg persze a nyugatot. Orbánnal ez a jövő.
A jelen pedig az, hogy 2022 úgy vonul be a közös ellenzéki emlékezetbe, mint MZP letaglózó kétharmados veresége. Bántja ez önt?
Nagyon bántana, ha így történne. De bölcsebb annál a közös ellenzéki emlékezet, hogy nekem tulajdonítsa a vereséget. Tiszta a lelkiismeretem. A Fidesz azt a narratívát építette föl rólam, hogy összevissza beszélek, ami azt jelzi, hogy nem találtak valódi és valóban kompromittáló dolgot velem kapcsolatban.
A másik narratíva pedig az, hogy ön Gyurcsány embere.
Ostobaság, melynek alaptalanságát maga Gyurcsány Ferenc bizonyította a legfényesebben.
Mivel?
Azzal, hogy alig várta, hogy elbukjuk a választást.
Gyurcsány alig várta, hogy elbukják a választást?
Alig várta, igen. Ezt így leírhatja.
Nem örült volna Gyurcsány, ha győznek?
Nyilván örült volna a győzelemnek, de a vereséggel kalkulált, és amint kiderült, hogy valóban kikaptunk, azonnal elhatárolódott tőlem, igyekezett rám tolni a felelősséget. Ezzel igazolva, hogy nem vagyok se „mini Feri”, se „száz százalékban Gyurcsány”. Nem véletlen, hogy nem velem próbálták lejáratni Gyurcsányt, hanem Gyurcsánnyal próbáltak lejáratni engem.
A miniszterelnök-jelöltet kell lejáratni, nem egy pártelnököt.
Ha Gyurcsány lett volna a miniszterelnök-jelölt, aligha azzal plakátolta volna tele az országot a Fidesz, hogy „Gyurcsány egy mini MZP”. Mindebből az következik, hogy
múlt vasárnap nem rám mondtak nemet a választók, hanem Gyurcsány Ferencre, aki sajnos súlyos tehertétel az ellenzéken, milliók rettegnek tőle, és ha föltűnik az egyik oldalon, a választók jelentős része fut a másik irányba.
Milliók?
A fideszes szavazók és az ellenzék egy része kiadja a milliókat. A Jobbik négy évvel ezelőtti szavazóinak zöme egész biztosan Gyurcsány miatt fordult el az összefogástól. Ezzel együtt van, amiért hálával tartozom Gyurcsány Ferencnek. Megkértem, hogy ne kampányoljunk együtt, és a neve ne legyen a közös pártlista első részében, és ő mindkettőbe belement, ami komoly áldozat volt a részéről, és szerintem erre rajtam kívül más nem tudta volna rávenni.
A választás éjszakáján Gyurcsány Ferenc nem állt ki önnel a színpadra elismerni a vereséget. És Jakab Péter sem volt ott.
És az LMP-ből se volt senki. A szocialista pártból viszont többen is eljöttek, a Párbeszédből szintén, köztük Karácsony Gergely, valamint a Momentumból Donáth Anna, a tömegben pedig láttam Hadházy Ákost.
Eredetileg úgy volt, hogy az összefogás pártvezetőivel áll a rajongók elé?
Igen, úgy lett volna logikus.
Az volt megbeszélve?
Nem tudom, mi volt megbeszélve, mert nem én szerveztem a rendezvényt. De a helyszínen már az járt a fejemben, hogy a családommal állok ki, ezzel is demonstrálva a csalódott emberek felé, akik kétségbeesésükben azt fontolgatják, hogy csomagolnak, és elköltöznek az országból, hogy aki csak teheti, inkább maradjon.
Meglepte, hogy a DK, a Jobbik és az LMP vezetése távol maradt?
Nem nagyon.
Mert?
Mert, őszintén szólva, valaki jó előre megígérte nekem, hogy egyedül kell elvigyem a balhét.
Ki?
Nevet nem árulok el, de azt mondta az illető, hogy ha elbukunk, akkor én leszek a hibás, és ne számítsak arra, hogy osztozni fog velem a vereségben.
Mikor mondta ezt?
Hónapokkal ezelőtt.
A szokásos hatpárti megbeszélgetések egyikén?
Nem. Négyszemközt. De nincs ezzel baj: egy széles összefogás természetszerűleg rejt magába konfliktusokat, és a bukás valóban elsősorban a vezetőé.
Jól értem, hogy egy DK-s vezetővel zajlott vitája azzal zárult, hogy „oké, csináld, Péter, de azt tudd, hogy a végén ott fogsz állni egyedül a színpadon”?
A lényege ez, igen.
Jó ötlet volt még a kampány alatt is belső árulókról beszélni, ütni, kritizálni a szövetségeseit?
Így kellett tennem. Orbán Viktor a tizenkét évnyi kétharmados kormányzása alatt beépítette az embereit az ellenzékbe, és ezek a belső árulók az ő szekerét tolják, segítenek neki hatalmon maradni. Egyetlen eszközöm ellenük a nyilvánosság. Amivel egyébként nemcsak én éltem, hanem annak idején Karácsony Gergő is Zuglóban, aki, amikor tehetetlennek érezte magát a saját oldalán lévők közbeszerzési anomáliái láttán, beült szépen az ATV-be, és finoman jelezte, hogy valami nem stimmel.
De Karácsony nem országgyűlési kampányban kereste nyilvánosan a belső ellenséget, pláne nem miniszterelnök-jelöltként.
Van, amikor csak a nyilvánosság fegyvere segíthet. Arra is csak a nyilvánossággal tudtam rávenni a pártokat, hogy három roma képviselő felkerüljön a lista befutó helyére.
Nem akarták?
Őszintén szólva egyik se igazán. Nem a romasággal volt bajuk, hanem azzal, hogy ez a három ember a pártok saját jelöltjei elől veszi el a helyet. Ám mivel rettentő kellemetlen lett volna megmagyarázniuk, miért utasítják el a miniszterelnök-jelölt azon kérését, hogy legyen három roma a listán, inkább engedtek.
Dobrev Klára vagy Karácsony Gergely miniszterelnök-jelöltségével előrébb jutott volna az ellenzék?
Semmiképpen. Velük Budapestet is elbuktuk volna, mert azok a fiatalok és azok a konzervatívok, akik rám hajlandóak szavazni, baloldali jelölt hívószavára nem hallgatnak. Egy Dobrev vagy Karácsony vezette összefogásnál csak az lett volna rosszabb, ha nincs is összefogás, mert abban az esetben listán a hat pártból kettő jutott volna parlamentbe, egyéniben hoztuk volna Botkával Szegedet, plusz Budapesten négy-öt körzetet a tizennyolcból, és ennyi.
Dobrev Klára vagy Gyurcsány Ferenc hívta a vereség óta?
Nem. De annyi mindenki hívott, hogy most tűnik föl a dolog. Tényleg rengetegen hívtak.
Ki a legfontosabb?
Az egyik Iványi Gábor.
Mit mondott?
Azt, hogy ölel. De ő ott volt az eredményvárón, a műjégpályán is. Ahogy Karácsony Gergely és Donáth Anna. Meg Fekete-Győr András, akivel ugyan nem beszéltem, de küldött egy hosszú SMS-t. És a cigányság is hívott, a zsidóság is hívott, a keresztények is, püspök is volt köztük, és nem Beer Miklós, de nem mondom meg, hogy ki. És mindenki támogatólag. Még a kommentelők is kifejezték az együttérzésüket, kitartást kívántak, és gratuláltak, hogy én mindent megtettem, rajtam nem múlott. Az utcán is megállítanak, körém gyűlnek, biztatnak.
Hétfő este a partizános interjújában még azt mondta, nem döntötte el, hogy a listás mandátumát felvéve beül-e a parlamentbe. Szerdán viszont azt közölte: inkább marad Hódmezővásárhely polgármestere. Mi segített a döntésben?
Egyrészt az, hogy Magyarország nem parlamentáris demokrácia, az ellenzék a törvényhozásban eszköztelen, ezért semmi értelme elfoglalnom a listavezetőként megszerzett helyemet. Másrészt, ha beülök a parlamentbe, akkor Vásárhelyen időközi polgármester-választás következik, amit valószínűleg megnyerünk, de a jelenlegi közhangulatban a vereség sem zárható ki. Ami nagy baj lett volna.
Nekünk Lázár azt mondta a kampányfinis alatt adott interjúban, hogy: a polgármesteri posztot „meg fogjuk szerezni, de sok örömünk nem lesz egy olyan képviselő-testületben, ahol a többség Márki-Zay Péterhez hű”.
Lázár mindig optimista, de már csak azért se lett volna lefutott a polgármester-választás, mert bár az országgyűlésin a teljes választókerületben vereséget szenvedtem, de Vásárhelyen fej fej melletti küzdelmet folytattunk, és csak a levélszavazatok döntenek majd, vélhetően az én javamra. A lényeg, hogy most itt a helyem Vásárhelyen, és azon leszek, hogy Lázár ellenében megerősítsem a pozícióinkat.
A választás éjszakáján békülékenynek tűnt Lázár, szintén nekünk azt mondta önről, hogy: „Attól még, hogy politikai hulla, itt 2019-ben demokratikus választásokon őt emelték a választópolgárok a polgármesterükké. És ezt én maximálisan tiszteletben tartom. Ráadásul ő egy hódmezővárosi ember, és nekem minden hódmezővásárhelyi ember kedves.”
Igazán kedves. Amúgy én is beszéltem vele a héten.
Ő hívta önt, vagy ön őt?
Én őt.
Szó szerint mit mondott neki?
Azt, hogy gratulálok.
Mire Lázár?
Megköszönte.
Mire ön?
Elmondtam, hogy állok rendelkezésre, ha ő is úgy gondolja, üljünk le beszélni.
Mire ő?
Azt mondta, néhány napot várunk, lenyugszanak a kedélyek, és akkor majd meglátja. Szóval ilyen biztatólag beszélt, nagyon kedvesen.
Mire ön?
Elköszöntem.
Siker?
Annyiban siker, hogy örültem, hogy fölvette a telefont. Nem szokása. Nekem tán négy éve vette fel utoljára.
Orbánt nem hívta?
Nincs meg a száma, Kocsis Mátéval beszéltem, kértem, küldje át, hogy felhívhassam a miniszterelnököt.
És?
Még nem küldte. De ha küldi, hívom.
Gratulálni akar?
Persze. Úgy tisztességes.
A vereséget elismerő beszédében miért nem gratulált neki?
Elfelejtettem, és jogos kifogás az újságírók részéről, hogy ez nem illendő. Szeretném helyrehozni ezt a hibát.
Megjegyzem, a kommunikációs csapatban többen azt akarták, hogy a választási vereség utáni beszédet arra építsem, hogy választási csalás történt, de azt feleltem, hogy ugyan valóban akadtak furcsaságok, pöröghetünk rajtuk, de olyan mértékű a Fidesz győzelme, hogy nem fogható csalásra.
Mit mondana Orbánnak azon túl, hogy gratulál neki?
Azt, hogy szeretnék leülni vele beszélgetni.
Miről?
Mondtam Kocsis Máténak is, hogy Orbán, miközben nyilván végtelenül rossz véleménnyel vagyok róla, abból a szempontból bírja a nagyrabecsülésemet, hogy hatalmas politikai teljesítménynek tartom, hogy immár ötödször alakíthat kormányt, és ebből négyszer kétharmaddal. Mindez csak úgy képzelhető el, hogy érti ennek a népnek a lelkét.
Érti és torzítja. Érti, ezért képes elnyerni a bizalmát. Viszont ahelyett, hogy modernizálná, nyugatosítaná ezt a népet, inkább a legrosszabb reflexeit hívja elő. Erről is beszélne vele?
Bizonyára. De először azt mondanám el neki, hogy bízom benne, hogy maradt még benne emberség, tán némi kereszténység is. Szeretnék hatni a lelkiismeretére. Átbeszélni, ő mit gondol erről az országról, és én mit gondolok.
Mire szeretné rábeszélni? És miről szeretné lebeszélni?
A lopásról nem hiszem, hogy le tudnám beszélni. És azt sem hiszem, hogy sikerülne rábeszélni a hajléktalanok iránti szeretetre, vagy bármelyik gyűlöletkampánya felfüggesztésére. De abban talán haladnánk, hogy az ország gazdaságilag jó irányba induljon, hogy fejlessze érdemben az oktatást és az egészségügyet, hogy tegyen annak érdekében, hogy megállítsa a fiatalok külföldre vándorlását. Nem tudom elképzelni, hogy tényleg az lenne a célja, amit csinál, hogy kiürülő, szegény, a nyugatnak hátat fordító országot hagyjon majd maga mögött, amikor távozik a politikából. Partner lennék bármi jóban, helyesben. Eddig is én voltam az egyetlen ellenzéki politikus, aki elismerte, ha jót csinált. A kerítésért sose kritizáltam. Dicsértem, hogy a dohányzást betiltotta a vendéglőkben, és a játékautomaták betiltását is helyeseltem.
Orbán pár hónapja azt mondta, hogy ezzel a mostani, szerinte Brüsszelt kiszolgáló ellenzékkel nem tud mit kezdeni, de egy úgymond nemzeti ellenzékkel szívesen egyezkedne. Ezt a kijelentést nehéz nem úgy értelmezni, hogy Orbán kitalálta: megalkotja a saját ellenzékét.
Nem hallottam a miniszterelnöknek ezt a nyilatkozatát. De ha így gondolja, szépen halad, hiszen a Mi Hazánkat ő jelölte ki ellenzéknek.
A szélsőjobbon. És bizonyára szeretne magának mérsékeltebb parlamenti opponenseket is. Erre az őfelsége konstruktív ellenzéke szerepre akár ön is kapóra jöhet.
Ilyen szerepre nem jelentkezem, de az biztos, hogy ha bármit jól csinál, én azt támogatni fogom a jövőben is, viszont, ha hibázik, számíthat a kritikámra.
Miért ülne le beszélgetni önnel Orbán, miközben mostanáig arra sem volt hajlandó, hogy kiejtse a Márki-Zay nevet, és a jelölti vitát is bojkottálta?
Biztos ezt javasolták a tanácsadói. Bár elég okos ő ahhoz, hogy tudja, kampányban mi jön jól neki. De immár túl vagyunk a kampányon, így akár koncentrálhat arra, hogy mi a jó az országnak. És ha leül velem, az segíti abban, hogy jobban végezze a munkáját.
Mekkora esélyt lát arra, hogy találkozzanak?
Magam is meglepődnék, ha összejönne.
Azt látom rajta, hogy még nem teljesen döntötte el, hogy Rákosi vagy Kádár akar lenni.
Nem értem.
Rákosi abban az értelemben, hogy teljesen kiiktatja az ellenzéket, még ha nem is csukat börtönbe minket. Vagy Kádár abban az értelemben, hogy bár számára első a hatalom, a mindent leuraló pártállam, azért a nép sorsa sem hagyja hidegen, a szívén viseli az emberek érdekét, a lakhatás, az egészségügy, az oktatás, a kultúra fejlesztését, összességében az ország fejlődését, amiben számít a másként gondolkodókra is. Én azt tanácsolnám neki, hogy az utóbbi felé mozduljon.
Ezt az embert ön pár napja még börtönbe zárta volna a vejével meg a haverjával és egyéb üzletfeleivel együtt. Miből gondolja, hogy ezek után tanácskozni kíván önnel?
Az ország érdeke az, hogy a bűnözők börtönbe kerüljenek. De miniszterelnökként sem én záratnám börtönbe Orbán Viktor vejét, hanem az Európai Ügyészség.
Pontosabban az Európai Ügyészséggel együttműködő magyar igazságszolgáltatás, már ha bizonyítható a vád. De a kérdésem továbbra is az: Orbán miért segítene kikecmeregni a vereség okozta karanténból egy olyan embernek, önnek, aki, ha netán egyszer kormányfő lesz, első intézkedéseként befalaztatná Tiborcz Istvánt, Mészáros Lőrincet, Rogán Antalt, számos további barátot és üzletfelet, sőt magát Orbán Viktort is?
Orbán arcán vasárnap délelőtt, amikor leadta a szavazatát, látszott a rettegés. De immár nincs mitől rettegnie, velem együtt ő is megbizonyosodhatott arról, hogy valóban olyan rendszert épített fel, melyben leválthatatlan. Ameddig él, hatalmon maradhat, ha akar. Ismétlem: hagyományos választási úton leválthatatlan. Akkor viszont miért ne törődhetne végre az ország érdekével? És miért ne használna ebben engem is?
Hódmezővásárhely élén mire lesz ön képes ?
Vezetem tovább a várost, mely nagy büszkeségemre még egy ilyen brutális agymosásos kampány után is felerészben rám szavazott. Hódmezővásárhelyen maradok a városért, a becsületemért, és mindazokért a városházi dolgozókért, akiknek a munkája, a megélhetése függ a polgármester személyétől, attól, hogy megtartsuk a korrupciómentes és korrupcióellenes vezetést.
Egy új, fideszes polgármester elküldené azokat a városházi dolgozókat?
Amikor négy éve átvettem a városházát, természetesen én is olyan emberekkel akartam dolgozni, akikben megbízom, ezért számos poszton cseréltem.
A parlament ön nélkül is megkezdi munkáját. Hadházy Ákos szerint az ellenzék három feltételhez kéne kösse a nyitóülésen való részvételt: szabad belépés a közintézményekbe, parlamenti vizsgálóbizottságokat kisebbségből is lehessen irányítani, valamint a közmédia vezetőjét konszenzussal válassza a Ház.
Sose voltam parlamenti képviselő, nem értek annyira a parlamentarizmushoz, mint Ákos, elhiszem neki, hogy a nyitóülés van olyan fontos esemény, hogy erre hivatkozva lehet kérni valamit a Fidesztől.
Hadházy azzal a gondolattal is eljátszik, hogy tán egyáltalán be se kéne ülni a kétharmados törvényhozásba.
Ezt már négy éve is megtehette volna az ellenzék. Súlyos üzenet lenne a külvilág felé. Fél évvel a választások előtt azt beszéltük Ákossal, hogy állítsuk össze a programot, legyen meg a százhat egyéni jelölt, és ekkor dobjuk be, hogy bojkottáljuk a választást, amennyiben a kormány nem teremti meg a politikai esélyegyenlőséget, vagyis ha nem nyílik meg előttünk a közmédia, ha Orbán nem hajlandó vitázni, ha nem kapunk óriásplakát-vásárlási lehetőséget, és a többi.
Végül elvetettük az ötletet, mert hittük, hogy összekötözött kézzel is legyőzhető Orbánt. És persze az is az igazsághoz tartozik, hogy a pártok és a pártpolitikusok állami pénzből élnek. Ha nincs állami pénz, nincs professzionális politika. És ha a pártok nem ülnek be a parlamentbe, akkor nincs állami pénz, nincs apparátus, semmi sincs. Ráadásul Orbán 2018-ban jelentősen növelte a pártfinanszírozásra fordított összeget, helyesen, meg is dicsértem érte, mert így legalább a pártok nem kényszerülnek lopni a puszta létfenntartásuk érdekében. Más kérdés, hogy Orbán fejében az járhatott, hogy a több pénz arra is jó, hogy az ellenzéki politikusoknak megérje elbábozniuk a demokráciát a parlamentben.
Én őszintén szólva nem tudom hibáztatni a bábozás résztvevőit, legyenek akár képviselők, akár a személyzetük, a titkárnőtől a kommunikációs szakemberekig, hiszen ez a kenyerük.
Arról van valami elképzelése, hogy most mi lesz az ellenzékkel?
Újra kell rendezni az életünket. Nekem és az egész ellenzéknek. Mert kiderült, ez nem az a világ, amit gondoltunk. Felhívott Jordán Tamás, biztosított a támogatásáról, neki mondtam, hogy úgy érzem, mintha 1989 forradalmi hangulatából visszacsöppentünk volna a hetvenes évekbe, mire Tamás kijavított, hogy szerinte ez inkább a hatvanas évek. Már csak azért sem vitatkoztam vele, mert akkor még nem éltem. Abból a szempontból is érdekes lenne beszélgetni Orbán Viktorral, hogy kiderítsük, a hatvanas vagy a hetvenes éveket tekinti-e követendő modellnek.
Mit jelent az, hogy „újra kell rendezni az életünket”?
Az ellenzékiség új felfogását kell kialakítsuk, ami nem is igazán ellenzékiség, inkább nevezném ellenállásnak. Van erre példa a magyar történelemben, lásd a Bach-korszak Magyarországát, ami a kiegyezéshez vezetett, vagy az 1956 utáni passzív ellenállást, ami kikényszerítette a kádári konszolidációt. Egyik esetben sem demokratikus választásban reménykedve szerveződött az ellenzék, hanem megtalálta a nyomásgyakorlás és az érdekérvényesítés azon módszereit, melyekkel korlátozni tudta a terrort, az önkényt.
Ha Orbán leválthatatlan, mi az a cél, amit reálisan kitűzhet maga elé egy ellenzéki politikus?
Megvédeni a gyűlöletkampányoktól a cigányságot, a meleg közösséget, a zsidókat, vagy akár a keresztényeket, mert ahogy elnézem Orbánt, nála bárkiből pillanatok alatt lehet bűnbak.
Azzal tesz a gyűlöletkampányok ellen, hogy bejelentkezik Orbánhoz?
Az 1867-es kiegyezéshez is föl kellett hajózni Bécsbe… Egy dolgot kifelejtettem a felsorolásból: most az a legsürgetőbb feladat, hogy a hatalom túlkapásaival szemben megvédjük mindazokat, akik a kampányban nyilvánosan vállalták az ellenzékiségüket.
Pusztán attól veszélyben van bárki is, hogy felvállalta az ellenzékiségét?
Sokakat fenyeget minimum állásvesztés, főleg kistelepüléseken, ahol mindenki ismer mindenkit.
Őket hogyan tudja megvédeni?
Kiállok mellettük. És hiszek benne, hogy ennek van ereje. Már gyerekként, a szocializmus alatt is fölvállaltam, hogy templomba járó keresztény vagyok, most pedig felvállalom az ellenzékiségemet, és kiállok a hozzám hasonlóan gondolkodókért. Keresztényként ez egyáltalán nem idegen számomra, hiszen az egyházam első háromszáz éve az üldöztetés, a szentek és mártírok időszaka volt, akiknek fontosabb volt a hitük és a meggyőződésük, mint a személyes biztonságuk, jólétük.
Még két év van a következő önkormányzati választásig, és ha működik az orbáni daráló, akkor 2024-ben Vásárhelyen bukik ön és a testülete is. Mihez kezd akkor? Megy vissza Kanadába?
Öt évet éltünk Észak-Amerikában, és kétségtelenül biztonságot ad, hogy megszereztük a kanadai állampolgárságot, így van egy mélyen demokratikus ország, ami baj esetén menedéket kínál a családomnak. Ezzel együtt eszem ágában nincs visszaköltözni, hiszen nekem Magyarország a hazám. Amíg nincs közvetlen egzisztenciális fenyegetés, itt akarok élni.
Annak idején miért jött haza? Politizálni?
Eleve pár évre terveztünk, tapasztalatokat akartunk szerezni, azt szerettük volna, hogy a gyerekeink megtanuljanak egy másik világot, egy másik nyelvet. Aztán a gyerekek miatt jöttünk vissza, mert azt akartuk, hogy magyarok maradjanak. Meg persze hiányzott a haza.
Lesz még önből valaha miniszterelnök-jelölt?
Hát, sose mondd, hogy soha.
Vagyis?
Vagyis nem zárnám ki. De ez jelenleg nem valószínű, ugyanis nem érdeke se a kormánynak, se az ellenzéknek.
A választás napján, vasárnap délelőtt részt vett a Szent István Király Plébánia istentiszteletén. A győzelemért fohászkodott?
Én mindig is a Jóisten kezébe helyeztem a sorsomat. Jézus, aki ugye előre látja a következő napokat, azt mondta a Getsemáne-kertben: „Atyám, ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy te.”
Nem tipikus politikusi hozzáállás. Fatalista?
Nem. Egyáltalán nem gondolom, hogy minden előre elrendeltetett. Hanem azt gondolom, hogy a hívő politikusnak is mindent meg kell tennie a céljaiért. Dolgozz és imádkozz! Ebben a sorrendben. Tiszta lelkiismerettel mondhatom, hogy én mindent elkövettem az ország jobb sorsra fordításáért. Most azon imádkozom, hogy helyes irányba tereljen a Jóisten, és reménykedem, hogy valóban az a jó irány, amit én jó iránynak gondolok.