Belföld

Március 10-én lesz a köztársasági elnökválasztás, felfüggesztették egy képviselő mentelmi jogát

Kovács Attila / MTI
Kovács Attila / MTI

Most kezdődik a parlament ezen ciklusbeli utolsó ülésszaka. Kétnapos ülés lesz a héten. A mai nap négy képviselő mentelmi jogáról döntenek.

Az ülésszak a tervek szerint március 10-én ér véget az államfőválasztással.

Orbán Viktor nyergeltet csirkefarhátra

Szabó Tímea (Párbeszéd Magyarország) kezdte a felszólalásokat. Ma a NAV kiszállt Iványi Gábor hajléktalanmentő-alapítványához azért, mert, ahogyan Szabó fogalmazott, Orbán Viktor bosszút akar állni.

Orbán Viktor nyergeltetni a híveit csirkefarhátra

– fogalmazott Szabó.

Orbán Viktor nem más, mint egy gyáva tolvaj, jelentette ki az ellenzéki politikus. Az embereknek elege van az ötéves műtéti várólistákból. Azt ígérte Szabó, hogy 200 ezer forintra fogják emelni az átlagnyugdíj szintjét, ha nyernek az áprilisi választáson.

Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje magyarok millióit sértegeti, szinte nap mint nap, válaszolt Dömötör Csaba államtitkár Szabónak. Dömötör a kormány sikereit is sorolta, 7 százalékos gazdasági növekedés tavaly, és 13. havi nyugdíj idén.

Csárdi Antal (LMP) hosszan beszélt a Völner-Schadl-féle ügyről. Meg áttért a devizahitelesekre közben. Visszakanyarodott a Völner-Schadl-ügyre, úgy fogalmazott: mindenki lelkiismeretére bízom, kik vannak ennek a panamának a csúcsán – zárta mondandóját Csárdi.

A baloldal soha nem vállalta a felelősséget, Völner Pál pedig azonnal lemondott, amikor büntetőeljárás elindult ellene – válaszolta Répássy Róbert, Völner utódja az Igazságügyi Minisztérium államtitkári székében. Ami pedig a devizahiteleseket illeti, Répássy szerint jóval többet tett a devizahitelesekért, mint a szocialista kormányok, mert utóbbiak idején szaladt el a devizahitelezés.

Megélhetési válság

Bősz Anett (DK) szerint megélhetési válság terebélyesedett ki Magyarországon. A nyugdíjasoknak például a svájci indexálás eltörlése okozta a nagy érvágást. Annak fenntartása esetén most 175 ezer forint lenne az átlagnyugdíj, nem pedig a mostani 133 ezer forint, állította. A 8 százalék közelébe gyorsult  infláció pedig máris felfalta a nyugdíjasoknak adott 13. havi nyugdíjat, mondta. A magyar minimálbér is kevés, érvelt több dologgal Bősz.

Fontos cél a szegénység felszámolása, és a kormány szerint ennek az eszköze a munka, a munkavállalás, válaszolta Orbán Balázs államtitkár. Most úgy egymillióan dolgoznak többen, mint 2010 előtt, mondta. Több millió fővel csökkent azok száma bő tíz év alatt, akinek gondot okozna egy váratlan nagyobb kiadás, utalt valamilyen elemzésre, felmérésre Orbán Balázs. A rezsicsökkentés, az élelmiszerárstop, a kamatstop és a benzinárstop a legszegényebbeken is nagyban segít, érvelt az államtitkár. Gyerekétkeztetésre is sokat fordítanak.

Tóth Bertalan az MSZP frakcióvezetője ígérte, hogy adómentessé teszik a minimálbért, ha a választáson nyer a mostani ellenzék. Felidézte az Európai Bíróság múlt heti, a jogállamisági ügyben  hozott döntését, amelyet az Orbán-kormány kritizál.

Orbán Balázs: a jóisten mentse meg Magyarországot attól, hogy újra a szocialisták garázdálkodjanak az uniós források körül. Az uniós pénzek lehívása rosszul állt akkor, nagy volt az államháztartási hiány, korrupciós ügyek voltak. Orbán Balázs szerint az Orbán-kormány alatt nőtt a magyar lakosság és az ország fejlettsége az elmúlt 12 évben, de van még teendő. Orbán Balázs szerint Brüsszel visszaél  hatalmával, ezzel gond van.

Jakab Péter: Az oltást kötelezővé tenni nem lehet. Akkor miért tették kötelezővé néhány szakmában, például az egészségügyben és a rendvédelemben dolgozóknál? És ha valaki vissza akar menni dolgozni, úgy 20 ezer forintot kell fizetni egy tesztért. Nem maradhat következmények nélkül, amelyet Önök csináltak, tavaly például 5 ezer milliárd forintos költségvetési hiányt. Ha Önök nyernek, a választások után jön a feketeleves, Önök megszorításokat hajtanak végre, a nyugdíjasokkal, tanárokkal fizettetnék meg – emelte ki Jakab, a kormányoldalnak címezve. Mi maradunk Európában, és le fogjuk győzni magukat április 3-án, mondta a jobbikos képviselő.

A Jobbik nagy utat tett meg, mostanra a posztkommunisták tagozata lett. A végén csak aláírtak Gyurcsány Ferencnek – fogalmazott Dömötör Csaba.

Koszticsák Szilárd / MTI

Kövér László bejelentette, hogy az államfőválasztást március 10-én tartják. A köztársasági elnökválasztást jelölési folyamat előzi meg, az érvényes jelöléshez az országgyűlési képviselők legalább egyötödének írásbeli ajánlása szükséges. Jelölésre március 1-én délután négy óráig van lehetőség.

Z. Kárpát Dániel interpellációt nyújtott be a miniszterelnöknek Völner-Schadl-ügyben, mielőtt azonban elkezdte volna, a kormánypárti felszólalók stílusát kritizálta. Szerinte szégyen és  gyalázat, hogy a politikatörténet szélkakasává vált a Fidesz. Szerinte a Völner-ügyben a magyar politikatörténet egyik legvisszataszítóbb bűncselekménysorozata rajzolódik ki, amelyben több tízmillió forinttal húztak le kilakoltatással fenyegetett családokat. Z. Kárpát azt kérdezte, kiszámolta-e a kormány, hogy mennyi pénzzel károsította meg Völner és végrehajtóbrigádja a a magyar családokat?  Elárulják-e, hogy családot sodortak veszélybe? Milyen elképzeléseik vannak az érintettek károsítására? Milyen forrásból kívánják ezt megtenni? Van-e olyan ember az országban, aki komolyan gondolja, hogy egy korruptnak tartott államtitkár egyszemélyes hálózatáról van szó? Répássy Róbert igazságügyi államtitkár szerint az igazságügyi minisztériumnak sosem volt hatásköre a konkrét végrehajtási eljárásokra, ebben a bíróságnak van beleszólása.

Hol van a miniszter asszony?

kérdezte Arató Gergely (DK), aki szerint a Völner-ügy miatt Varga Juditnak kötelessége lenne megjelennie a parlamentben, hogy válaszoljon a feltett kérdésekre, de Aratónak és előtte Gurmai Zitának is csak Répássy jutott.

Az, hogy a bírósági végrehajtók ellen vizsgálat van, arra bizonyíték, hogy az igazságszolgáltatás a politikától függetlenül működik – válaszolta Dömötör Csaba Csárdi Antalnak, miután az LMP-s politikus interpellációjában ugyancsak a Schadl-üggyel foglalkozott, egészen pontosan azzal, hogy ki lehet a nyomozati iratokban szereplő „Tóni, Barbara és Ádám”. Csárdi nem fogadta el Dömötör válaszát és feltette azt a kérdést, hogy ha Schadl letartóztatásban van, akkor Völner miért nincs.

Tordai Bence (Párbeszéd) a Schadl/Völner-ügy helyett azt a kérdést tette fel Varga Mihály pénzügyminiszternek, hogy

miért engedte el a kormány az inflációt?

és az egyre magasabb árak mellett azt is felhánytorgatta, hogy miért fizetik olyan rosszul a tanárokat. Az interpellációra Tállai Mihály miniszterhelyettes válaszolt, aki megjegyezte, hogy a válságot követően az infláció törvényszerűség, mindenütt van áremelkedés, és erre különböző számadatokat is hozott példaként. Tállai szerint a válságkezelés komoly politikai feladat, amelyet 2008-2009-ben az akkori kormány nem tudott végrehajtani.

Az ellenzéki politikus szerint Magyarországon gyorsabban és előbb szaladt meg az infláció, ráadásul hazánkban annyira lent vannak a bérek, főleg a közszolgálatban, hogy a mostani intézkedéseknek nem sok hatása van.

Mentelmi jogok felfüggesztése

Fülöp Erik (független)

A nyíregyházi járásbíróság kereste meg a parlamentet a mentelmi bizottság felfüggesztése miatt, és Hargitai János (KDNP), a mentelmi bizottság elnökének elmondása szerint az ügy főszereplője egy kóbor kutya, egy magánszemély, állatvédők és Fülöp.

Hargitai azt mondta, hogy magánszemélyek befogadtak egy kóbor kutyát, de nem tudták maguknál tartani, ezért az állatvédőktől segítséget kértek, majd plakátháború tört ki, amelyhez Fülöp Erik is hozzáfűzött egy kommentet, ezt követően pedig rágalmazás miatt feljelentették.

A mentelmi bizottság egyhangúlag arról szavazott, hogy ne függesszék fel a politikus mentelmi jogát, a parlament pedig szintén így döntött.

Sebián-Petrovszki László (DK)

A békéscsabai járásbíróság kérte a politikus mentelmi jogának felfüggesztését ugyancsak rágalmazás alatt. Az Országos Vérellátó főigazgatója tette a feljelentést, mert Sebián-Petrovszki egy videóban azt állította, hogy a főigazgató áron alul vérplazmával üzletelt – erről itt írtak hosszabban a DK honlapján.

A mentelmi bizottság arra hivatkozva, hogy magánvádas eljárás során nem szokták felfüggeszteni a mentelmi jogot, ezért itt is ezt javasolta. Sebián-Petrovszki szót kért, amelyben megköszönte Bayer Zsolt feleségének – a főigazgató –, hogy beperelte. A politikus hozzátette, hogy ő maga nem állította, hogy Bayerné dr. Matusovits Aranka az értelmi szerzője, mert lehet, hogy csak a végrehajtója.

A parlament végül a – mentelmi bizottság döntésével ellentétben – megszavazta Sebián-Petrovszki mentelmi jogának felfüggesztését.

Hadházy Ákos (független)

Tarlós István tette a feljelentést Hadházy ellen, mert a képviselő szerint Tarlósnak nem díszpolgárság járna, hanem börtönbüntetés járna, többek között a 4-es metró ügyei miatt. A mentelmi bizottság ebben az esetben is a mentelmi jog felfüggesztésének elutasítását javasolta, de Hargitai itt is elmondta, hogy ezt a gyakorlatot a következő ciklusban át kellene gondolni, és hogy hogyan lehetne magánvádas ügyek esetében jobban árnyalni a döntéseket.

Hadházy nem tartózkodott az ülésteremben, ezért az álláspontját nem hallgathattuk meg, a parlament végül 6 igen, 143 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem függesztette fel.

Szilágyi György (Jobbik)

Ugyancsak rágalmazási ügy miatt kérték Szilágyi mentelmi jogának felfüggesztése miatt, amelyről Hargitai elmondta, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság kereste meg a parlamentet. A tényállás szerint 2021. augusztus 4-én a Keleti pályaudvar előtt zajlott egy nyilvános rendezvény, amelyen több politikus is részt vett.

Az eseményt a Vadhajtások egyik munkatársa rögzítette, aki egy gyulai gyermekpornográfiai ügy miatt akarta kérdezni a Jobbik elnökét, mire Szilágyi azt vágta az újságíró fejéhez, hogy „ő egy nőverő”. A képviselőt az újságíró ezután feljelentette.

Szilágyi az üggyel kapcsolatban annyit mondott, hogy

Meg szeretném köszönni Istennek, hogy nem Bede Zsoltnak születtem és nem a Fidesz szolgálatában állok.

A mentelmi bizottság a mentelmi jog felfüggesztésének megtagadását kérte, és a parlament ugyanígy döntött.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik