Belföld

„Az orvoskamara nem haldoklókat akar mutogatni”

MTI/Vasvári Tamás
MTI/Vasvári Tamás

A terhelés növekedésével a fertőzöttek is egyre rosszabb ellátást kapnak, nem azért, mert kevés lenne az ágy vagy a lélegeztetőgép, hanem mert nincs elég szakdolgozó. Bergamo-szerű, gyors összeomlás helyett lassan, kívülről nézve szinte észrevétlenül repedezik a rendszer most is. Az embereket elnyeli a kórház, a falak nem átláthatók, a nagyközönség legalábbis nem tudja, mi történik odabent. Az egészségügyi dolgozókat különböző módokon hallgatásra kötelezik, a végeredményeink pedig nem tiszteletre méltóak

ezt nyilatkozta Svéd Tamás intenzív terápiás szakorvos, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) titkára a 444-nek.

Mint mondta, a harmadik hullámban a mostaninál magasabb betegszám mellett előfordult, hogy 6-8 beteg jutott egy szakápolóra. A betegszámok alapján most még nem tartunk itt, de részletes adatok híján nem tudjuk, milyenek a viszonyok a különböző kórházakban. Elmondta, hogy a MOK-nak sincs információja arról, hogy „a keleti megyékben, ahol a hírek szerint most a legrosszabb a helyzet, mennyire képesek a szakmai követelményeknek megfelelően ellátni a betegeket, vagy mennyire kényszerülnek olyan döntésekre, amiket alapesetben nem kellene meghozniuk.” Svéd Tamás szerint csak abban lehetünk biztosak, hogy az ápoló-beteg arány romlásával egyre több ilyen probléma lesz.

Arról is beszélt a 444-nek, hogy a kamarában úgy érzik, a kormányzat visszaél az egészségügy dolgozóinak elhivatottságával és kötelességtudatával, így azzal, hogy a járvány alatt a nyomásgyakorlás kézenfekvő eszközeihez (kilépés, önként vállalt többletmunka felmondása) sem nyúlhatnak.

„De igen visszásnak éreztük Gulyás Gergelynek a kományinfón hangoztatott véleményét is, mely szerint az orvosi kamara nem kezeli felnőttként az állampolgárokat, ezért akar »haldoklókat mutogatni«. Ellenkezőleg, a MOK szeretne az embereknek a járványt, a védekezési módokat, az oltások felvételét illető felelős döntéseihez minden szükséges információt megadni. Ezért kérjük a járvány kezdete óta az adatok transzparens kezelését, azok más országokéhoz hasonló közzétételét, valamint ezért is szeretnénk a rendelőkben, kórházakban folyó küzdelemről, nehézségekről reális képet adni” – fogalmazott Svéd Tamás, aki szerint a kormányzati kommunikáció az oltásra tett fel mindent, gyakorlatilag az az üzenet, hogy ha megvan az oltás, akkor nincs is semmi másra szükség.

Egy ideális helyzetben egy járványt akkor kezelnénk jól, ha arra nem tenyerelne rá a politika

– mondta Svéd. Hozzátette, Magyarországon a járványügyi védekezés irányítása egyrészt túl sok kézben aprózódik szét, másrészt az egészségügyi és gazdasági szempontok mellett a jövő évi választások közeledtével a döntésekben és a kommunikációban mind nagyobb szerepet kap az aktuálpolitika.

A járványnak és még a legoptimálisabb járványkezelésnek is vannak áldozatai. Egy felelős döntéshozó sok szempontot kell, hogy figyelembe vegyen – egészségügyit, gazdaságit, társadalmit, még politikait is. A hangsúly a prioritásokon van. A mi prioritásunk egyértelműen egészségügyi, járványügyi. Másba nem is látunk bele

– fogalmazott Svéd Tamás a 444-nek.

Kiemelt kép: Védőfelszerelést viselő orvos és ápolók egy oxigénellátást segítő helmet sisakot helyeznek fel egy betegre a koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított központi intenzív osztályon a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban, Székesfehérváron 2021. április 28-án. MTI/Vasvári Tamás

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik