Belföld

Orbán: Ahhoz, hogy megmaradjunk, templomépítő nemzetnek kell lennünk

A magyarok csak keresztényként maradhatnak meg és minden egyes új templom bástyát jelent a nemzet szabadságáért és nagyságáért folyó küzdelemben – mondta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap, a pesterzsébeti református Összetartozás-templom felszentelésén.

A kormányfő az ünnepi istentiszteleten köszöntőjében úgy fogalmazott: “mi magyarok ezer éve templomépítő nemzet vagyunk”, és Szent István idején rajtunk kívül ezt még sokan elmondhatták magukról.

Szerinte azonban ma más időket élünk: nem egyre több, hanem egyre kevesebb templomépítő nemzet van Európában.

Úgy vélte: Nyugat-Európa ma a “kulturális és civilizációs talaj- és egyensúlyvesztés fázisában” van, a nagy történelmi szerep és küldetés, amit a keresztény-keresztyén európai civilizáció az elmúlt 500 évben betöltött, most gyengül és szertefoszlik, feladta a küldetéstudatát, kulturális és szellemi örökségét, egyszerűen eldobta a jövőjét.

Ilyenkor eszembe jut, hogy hányan és hányszor akartak bennünket felzárkóztatni oda, ahol ma már nem építenek templomokat, csak mecseteket

– jegyezte meg a kormányfő.

Ugyanakkor hangsúlyozta: a magyarok nem akarnak “sem letérni, sem lesodródni” arról az ösvényről, amelyen ezer éve járnak, de ez akkor lehetséges, ha belátják, hogy az államnak és az egyházi közösségeknek együtt kell működniük.

Történelmünk arra tanít, hogy a magyarok csak keresztényként maradhatnak meg. Határok közé zárt ország, de határtalan lélek: ez Magyarország. Nem csak templomépítő nemzet vagyunk, hanem, hogy megmaradjunk, templomépítő nemzetnek kell lennünk. Minden egyes új templom bástyát jelent a nemzet szabadságáért és nagyságáért folyó küzdelemben

– jelentette ki.

Ezért – folytatta – 2010 óta Magyarországon, a Kárpát-medence magyarlakta területein 150 új magyar templomot építettek és több mint háromezer hazai és külhoni templomot megújítottak.

A miniszterelnök méltatta az új templom felépülésében vállalt szerepéért Bagdy Emőke szakpszichológust, aki a legnagyobb magánadománnyal támogatta az épület megvalósulását. Szólt Makovecz Imre építészről, aki  – mint mondta – “élete alkonyán megálmodta a templomot”, és Dósa-Papp Tamás építészről, aki folytatta és kidolgozta mestere terveit. A kormányfő méltatta helyi közösség erejét is, mert – jegyezte meg – az épület annak hírnöke is, hogy létezik Pesterzsébeten egy olyan református gyülekezet, amely hisz a saját jövőjében.

A 20. kerületi Mátyás király téren felépült templom terveinek vázlatát Makovecz Imre Kossuth- és Ybl Miklós-díjas építész készítette, a terveket  tanítványa, Dósa-Papp Tamás dolgozta ki. A templom alapkövét 2018-ban tették le, az építkezést 2019-ben kezdték el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik