Belföld

Tagadta a bíróságon Donáth László, hogy fojtogatta és zaklatta volna egyháza takarítónőjét

Vallomást tett a bíróságon hétfőn Donáth László, a volt politikus és csillaghegyi evangélikus lelkész azonban továbbra is tagadja a vádakat – írja a mandiner.hu.

Donáthot a Gaudiopolis Békásmegyeri Evangélikus Szeretetház egyik alkalmazottja jelentette fel egy 2019 júniusi eset kapcsán, amikor is a szeretetház egyik folyosóján található festmény előtt hagyott egy takarítókocsit. A nő szerint a lelkész ezért számon kérte és fojtogatta. A vád alapján a volt politikus emellett több esetben is szexuálisan közeledett a sértett felé, fogdosta és ajánlatokat tett neki.

Donáth László soha nem ismerte el a vádakat, és a bírósági tárgyaláson is tagadta, hogy bármi elfogadhatatlant tett volna. Donáth ellen időközben a Magyarországi Evangélikus Egyház is vizsgálatot indított, miután a felekezet több tagja jelezte, hogy a lelkész testi érintkezéssel is elfogadhatatlan módon közeledett hozzájuk.

A bíróság februárban egy tárgyalás megtartása nélkül hozott büntetővégzésében már bűnösnek találta és felfüggesztett börtönre ítélte a lelkészt, de az nem emelkedett jogerőre, mert Donáth a döntést nem fogadta el, és tárgyalást kért.

A mai tárgyaláson Donáth röviden elmondta véleményét a vádról és a történtekről. Mint mondta, éppen a szeretetház ebédlőjébe tartott feleségével az ominózus napon, amikor észrevette, hogy a nagy alakú festmény elé – amelyhez személyes kötődés fűzi – egy kézi takarítókocsi van állítva. Ekkor érkezett meg a takarítónő, akin elmondása szerint ezt valóban „ingerülten kérte számon”, majd a nő vállaira téve kezét azt kérdezte tőle:

Voltál-e már megszorongatva?

Korábbi, gyanúsítotti vallomásában ugyanakkor még máshogy emlékezett, akkor azt vallotta, azt mondta a nőnek:Kitekerem a nyakát, ha ez még egyszer előfordul!

Hogy végül melyik verzió hangzott el, arra Donáth a tárgyaláson nem tudott egyértelmű választ adni – írja a mandiner.hu.

Ezzel együtt szerinte a számonkérésében nem volt semmi kivetnivaló, vagy elfogadhatatlan. Azt pedig határozottan tagadta, hogy megszorongatta volna a nő nyakát, azaz könnyű testi sértést követett volna el.

Kapcsolódó
Donáth László: Nem ismerem el a bűnösségemet
Az evangélikus lelkészt ragaszkodik a nyilvános tárgyaláshoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik