Belföld koronavírus

Kásler elmondta, milyen irányelv szerint javasolják majd a harmadik oltás beadását

A kormány a járványügyi szempontok alapján döntött arról, hogy kötelezővé tegye az egészségügyi dolgozók számára a koronavírus elleni oltást, de figyelembe vették a járvány eddigi hullámának a tapasztalatait, és a külföldi mintákat, többek között Franciaországét is – mondta el a Hír Tv műsorában pénteken Kásler Miklós.

Az Emberi Erőforrások Minisztere kérdésre hozzátette, hogy a kötelező védőoltás a háttérszemélyzetre is vonatkozik, mert nem lehet a közvetlen betegellátásban résztvevőket elkülöníteni azoktól, akik a kórház működését biztosítják. Kásler megjegyezte azt is, hogy ha valaki valamilyen alapbetegség miatt nem kaphatja meg a (harmadik) oltást, az olyan beosztást kap, ahol a betegekkel nem találkozik.

A harmadik oltással kapcsolatban ismét elhangzott az a korábbi kijelentés, hogy a kormány az orvosokra bízza azt, kinek milyen típusú vakcinát adnak be, de a miniszter kijelentette, hogy nyilvánvalóan meg kell majd adni az irányelveket és többféle elképzelés van. Az egyik elképzelés szerint mindenkit az eredeti vakcinával kellene beoltani, azonban Kásler szerint több dolog szól ellene, mint mellette.

Ezzel szemben az orvosi szakirodalomban egyre több az olyan vélemény, hogy heterológ oltásnak kell történnie, vagyis aki mRNS-vakcinát kapott, az kapjon utána vektoralapút vagy elölt vírust tartalmazó védőoltást, és kérdésre válaszolva a miniszter azt mondta, hogy a magyar orvosoknak kiküldött iránymutatást is ez utóbbit fogja javasolni.

Az interjúban szóba került az a kampány is, amelyet azért indítanak, hogy a 60 év felettiek be nem oltottakat is rábírják a vakcina felvételére. Ennek részeként a háziorvosok személyesen fogják felkeresni az érintetteket. Kásler Miklós szerint ez a kampány azért lehet hatékony, mert ha a beteget az az orvos keresi fel, akiben bízik, akkor ki lehet mozdítani őt a közönyből és felismerik azt, hogy a saját döntésüktől függ, hogy megkapják a betegséget vagy sem, illetve, hogy milyen lesz a lefolyása.

A miniszter felhívta a figyelmet arra is, hogy a negyedik hullámot nem az a vírus okozza, amivel eredetileg találkoztunk, hanem egy sokkal fertőzőbb variáns. A negyedik hullámban az egyetlenegy, igazán hatásos prevenciós lehetőségünk a tömeges oltás és ezt mindenkinek fel kell ismerni – tette hozzá Kásler.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.