Belföld

Beismerte tettét, bűnügyi felügyeletbe került Berki volt ügyvédje, Sz. Roland

M1
M1

Megszületett a kényszerintézkedésrő szóló döntés annak a vesztegetést állítva elkövetett befolyással való üzérkedéssel és más bűncselekményekkel gyanúsított három ügyvédnek és társainak az ügyében, akik több száz millióval verhettek át egy vállalkozót. Berki Krisztián volt ügyvédje , Sz. Roland bűnügyi felügyeletbe került. Az ügyészség a letartóztatásáért fellebbezett.

Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője megkeresésünkre azt közölte, hogy öt ember került letartóztatásba a hét gyanúsított közül. Egy ember bánügyi felügyeletbe került azzal, hogy nyomkövetőt kell viselnie, és nem hagyhatja el a kijelölt otthonát, egy fő pedig szabadon távozhatott.

Megkerestük a Fővárosi Törvényszéket is az ügyben. Szabó József, a Fővárosi Törvényszék szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt közölte, hogy Sz. Roland beismerte a bűnösségét a bírósági meghallgatása során.

Hozzátette, az ügyben eljáró nyomozási bíró bűnismétlés, és az eljárásban lévő jelenlétének biztosítása érdekében rendelte el a férfi bűnügyi felügyeletét. Másik öt gyanúsított pedig szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítás megnehezítésének, és meghiúsításának a veszélye miatt került letartóztatásba.

Kapcsolódó
Őrizetbe vettek három ügyvédet, több száz millióval verhettek át egy vállalkozót Orbánékra hivatkozva
De hivatkoztak a belügyminiszterre és a legfőbb ügyészre is. Videóval.

A megalapozott gyanú lényege szerint egy férfi 2019 szeptembere és 2020 márciusa között több társával,– köztük két ügyvéddel – megközelítőleg 800 millió forintot kapott a kérésükre egy vállalkozótól. Az elkövetők valótlanul arra hivatkoztak, hogy ezen összegből a belügyminiszternek, rendőröknek, NAV-osoknak és más hivatalos személyeknek kell fizetni annak érdekében, hogy a vállalkozó ellen ne induljon adóhatósági és büntetőeljárás.

Amikor mégis nyomozás indult a vállalkozóval szemben, további 100 millió forintot kértek tőle azért, hogy az eljárást hivatalos személyek segítségével számára kedvezően befolyásolják. A vállalkozót közvetítőtökön keresztül egy harmadik ügyvéd is megkereste azzal, hogy 150 millió forintért eléri a büntetőeljárás számára megfelelő lezárást.

Az ügyvéd valótlanul arra hivatkozott, hogy az ügylethez a miniszterelnök, a legfőbb ügyész és egy magas beosztású NAV vezető befolyását kérik, és ezért a kért pénzből nekik is kell fizetni. A bíróság öt főt, köztük egy ügyvédet letartóztatott. Sz. Roland bűnügyi felügyeletbe került, egy másik ügyvéd pedig szabadon távozhatott. Az ügyészség az utóbbi két személy letartóztatásáért fellebbezett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik