Mottó: „Akinek van humora, mindent tud. Akinek nincs, mindenre képes.” (Királyhegyi Pál író, újságíró, humorista)
Nehéz dolog elemezni egy ítéletet, amikor azt kell elmagyarázni egy oktalanul felbőszült felperesnek, hogy miről is szól egy karikatúra.
Természetesen Vejkey Imre KDNP-s politikus – amúgy végzettségét tekintve jogász – elvesztett peréről van szó. Vejkey még tavaly tavasszal perelte be a Népszavát az abban megjelent karikatúra miatt. Pápai Gábor rajza Müller Cecíliát és Jézust ábrázolta, amint az országos tiszti főorvos a kereszten lévő Megváltóra tekintve azt mondja:
alapbetegsége függőséget okozott.
Vejkey szerint az újság megsértette a keresztény vallási közösség méltóságát, ezáltal az ő vallásszabadságához és emberi méltóságához fűződő jogát is. Bocsánatkérést és 600 ezer forint sérelemdíjat követelt.
A bíróság azonban – ellentétben Vejkeyvel – megértette a karikatúra lényegét. Kifejtette, hogy a rajz nem a kereszténységen, sokkal inkább Müller Cecílián gúnyolódik, vagyis nem a vallásról, hanem egy társadalmi jelenségről szól, nevezetesen arról, hogy kedvenc tiszti főorvosunktól naponta halljuk a szlogent: az összes, Covid-19 miatt elhunyt beteg valamilyen alapbetegségben szenvedett.
Azt már megemlíteni is röstellem, hogy egy jogász nem képes egy személyiségi jogi perben viselt felperesi szerepet megkülönböztetni egy büntetőper vádlottjától. Mert min háborgott Vejkey a sajtóban? Idézem: „teljesen szürreális, a kommunista időket idéző jelenetek zajlottak le. Teljesen nonszensz, ami történt. Még a statáriális bíróság is megadja a vádlottnak a lehetőséget, hogy az utolsó szó jogán mondjon valamit.”
Tisztelt tanult barátom! Hogy jön ez ide?
Ami pedig a felperes vallási érzékenységét illeti, bizonyára elfelejtette, hogyan reagált korábban arra, amikor Szél Bernadett fel akarta olvasni a nemváltás megtiltásáról szóló törvény ellen tiltakozók levelét. A Google azonban nem felejt, Vejkey akkor azt mondta: „az, hogy az érintettek hogyan látják, teljesen közömbös.”
Hiába, nem mindegy, hogy ki az, aki megsértődik.
Azzal persze még nem lenne semmi baj, hogy Vejkeynek nem tetszik egy ítélet, majd megfellebbezi, felülvizsgáltatja, Alkotmánybírósághoz fordul, elmegy Strasbourgig vagy egészen az atyaúristenig, ez szíve joga. Bár Strasbourgot illetően tévedhettem, hiszen épp egy éve – egy más témában zajló parlamenti vita kapcsán – Vejkey azt fejtegette, hogy „el kell gondolkodni a strasbourgi bíróság hatályának felfüggesztésén, az Európai Emberi Jogi Egyezmény felmondásán”. Úgy látja ugyanis, hogy a strasbourgi döntések súlyosan sértik a szuverén Magyarország kompetenciáját. Úgy tűnik – mondta –, hogy a strasbourgi ítéletek mögött globális hatalmi érdekek és csoportok érdekei húzódnak meg. (Tudjukkiké.)
Az azonban már enyhén szólva is botrányos, hogy a parlamenti igazságügyi bizottságának elnöke azt sugallja, hogy a bírák „keresztényellenesek”. A bizottságában Vejkey azt fejtegette:
felháborító, hogy a bíróságok nem akadályozzák meg a keresztény szimbólumok és ezáltal a keresztények gyalázását.
Szerinte nem engedhető meg, hogy a szabad véleménynyilvánítás alapjoga fontosabb legyen, mint a vallásszabadsághoz és az emberi méltósághoz fűződő jog. Szónoklata természetesen eljutott a kormánypártok által folyamatosan mantrázott végkifejletig: „meg kellene vizsgálni, hogy a Brüsszel–Strasbourg–Soros-féle triumvirátus és a külföldről finanszírozott civil szervezetek milyen hatással vannak az ítélkezési gyakorlatra”.
Az Alaptörvényből most egyetlen mondatot idéznék: „az Alaptörvény és a jogszabályok értelmezésekor azt kell feltételezni, hogy a józan észnek és a közjónak megfelelő, erkölcsös és gazdaságos célt szolgálnak”. A hangsúlyt ez esetben a józan észre tenném.
És egyetlen mondat a bírákról szóló törvényből: „A bírák és az ülnökök függetlenek, a jogszabályok alapján meggyőződésüknek megfelelően döntenek, az ítélkezési tevékenységükkel összefüggésben nem befolyásolhatók és nem utasíthatók”.
Az Alkotmánybíróság már számos döntésében vizsgálta a különböző alapjogok egymáshoz való viszonyát. Foglalkozott ezzel egy 2008-as döntésében is, amely a Polgári Törvénykönyv egyik módosításával kapcsolatban született az akkori köztársasági elnök – Sólyom László – kezdeményezésére. Sólyom szerint az elfogadott, de még ki nem hirdetett módosítás aránytalanul korlátozza a szabad véleménynyilvánításhoz fűződő alapjogot. Az AB egyetértett az elnökkel, amikor leírta:
A véleménynyilvánítás szabadságának „valójában igen kevés joggal szemben kell csak engednie, azaz a véleménynyilvánítás szabadságát korlátozó törvényeket megszorítóan kell értelmezni.” Továbbá: „A jogot végül is a bíróságok saját értelmezésük szerint állapítják meg. A „jog” eszerint az, amit a bírói gyakorlat a jogszabályból egyedi jogviták sokaságának rendezésén keresztül, lehetséges egyéb tartalmak mellett értelmezés útján a jogszabályból kibont.”
Gyakorlatilag az akkori Alkotmánybíróság – miközben nem vonta kétségbe, hogy meg kell védeni a különböző közösségekhez tartozókat – az arányosság kérdésében a szólásszabadságra helyezte a hangsúlyt.
Az Emberi Méltóság Központ még 2016-ban indított pert egy, a budapesti lengyel nagykövetség előtt zajlott tüntetés kapcsán. A lengyel abortusztörvény szigorítása ellen tüntetők egy gúnyszertartást tartottak, emiatt perelték be őket. Az ügy egészen a Kúriáig jutott. A Kúria a szólásszabadság értelmében a tüntetőknek adott igazat. Frivaldszky Gáspár „keresztény ügyvéd” (ő jelöli így magát) harmadmagával az Alkotmánybírósághoz fordult, mondván, a Kúria ítélete ellentétes az alaptörvény azon rendelkezéseivel, hogy a véleménynyilvánítás szabadságának gyakorlása nem irányulhat mások emberi méltóságának, illetve vallási közösségének megsértésére. Az Alkotmánybíróság által egyhangúlag meghozott ítélet végül gyűlöletkeltést állapított meg, és hatályon kívül helyezte a Kúria ezzel ellentétes ítéletét. Az AB döntése kimondta, jogsérelem érte a katolikusokat.
Vejkeynek azonban egy dologban igaza van. A bíróságokkal – persze nem az ítéletet hozó bírónővel – tényleg baj van. Az Amnesty International Magyarország (amelyet eléggé el nem ítélhető módon külföldi szervezet is támogat, nevezetesen az Amnesty International Hollandia) legfrissebb jelentésében megállapította, hogy „rendszerszintű problémák vannak a magyar bírósági rendszerben.” Ebből is csak egy rövid részt emelnék ki:
„2020-ban is tovább folytatódtak a bíróságok és bírák elleni kormányzati politikai és sajtótámadások, az OBH elnöke pedig nem mutatott túlságos következetességet ezeknek a támadásoknak a kezelésében. Varga Zsolt András annak ellenére kerülhetett a magyar rendes bírósági rendszer csúcsára a kormánypártok szavazataival, hogy nincsen ítélkezési tapasztalata, és már a jelöltségéhez is jogszabályokat kellett módosítani”.
A Fidesz-KDNP nem győzi hangoztatni, mennyi segítséget nyújt az üldözött keresztényeknek a világban. Helyesen is teszi. Csak azt nem értem, hogy itthon miért üldöz egyes keresztényeket. Miért akarja ellehetetleníteni például a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséget és annak vezetőjét, Iványi Gábort? A metodisták nem keresztények? Ez vajon nem sérti a vallásszabadságot?
Látnunk kell, hogy a „keresztény kultúra” mára bevonult a politika fegyvertárába. Újabb eszköz, amivel támadni lehet a „keresztényellenes” bíróságot, amivel sakkban lehet tartani a sajtót, az újságírót, a karikaturistát.
Ez utóbbi okát persze értjük, ha el nem is fogadjuk. A hatalom joggal fél a karikatúráktól, miként azt Marabu (polgári nevén Szabó László Róbert karikaturista) egy nagy előd példájával illusztrálta:
Volt hajdanán egy Gillray nevű angol karikaturista, aki meglehetősen hatásos szatírákat készített Napóleonról. Napóleon Elba szigetén így beszélt erről a rajzolóról: többet ártott nekem, mint egy tucat generális.
