Belföld koronavírus

Nyíregyházi kórház: a berendelt háziorvosok a kezdeti ijedtség után kihívásként tekintenek az új feladatra

Az egészségügyi válsághelyzetben az új típusú koronavírus-járvány miatt kórházban kezelt és súlyos állapotú betegek száma folyamatosan növekszik. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei COVID-19 betegek ellátása érdekében elkülönített kórházi kapacitásaink mellett a fertőzéssel nem érintett betegek ellátását is biztosítjuk

– írta pénteki közleményében a nyíregyházi Jósa András Oktatókórház, szúrta ki a Telex.

Ahogy arról a 444 cikke nyomán korábban beszámoltunk, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a kormányhivatal elkezdte 24 órás határidővel kórházi munkára rendelni a megfelelő szakvizsgával rendelkező háziorvosokat a nyíregyházi Jósa András kórházba, korra való tekintet nélkül. A 444 értesülései szerint a megyei kórházban annyira súlyosak a létszámgondok, hogy a Covid-osztályon eleve szolgálnak már ideirányított pszichiáterek és ortopéd orvosok is, hozzájuk csatlakozhat most több háziorvos.

A kórház közleményében többek között jelezte, hogy

humánerő szempontjából szűk keresztmetszetet jelent az intenzív ellátás, hiszen a súlyos légzési elégtelen COVID-19 betegek mellé nagy számban kell orvosokat és szakápolókat biztosítanunk úgy, hogy a betegek száma a nem COVID intenzív részlegeken sem csökken.

Mint írták: a korábbi 22 intenzív ágy mellett jelenleg 42 intenzív ágyon kezelnek koronavírus-fertőzéssel érintett betegeket. A 444 cikkében leírtakra reagálva jelezték: „Az intenzív osztályról több kollégánk olyan körzetben helyezkedett el alapellátó orvosként, ahol évekig nem volt biztosított a háziorvosi ellátás. Az intenzív osztályaink orvosaira és ápolóira nehezedő háromszoros terhelés csökkentésében 3 intenzív szakorvos vesz részt az alapellátásból, akik kirendelés útján, de ellenvetés nélkül kezdték meg a munkát a Jósa András Oktatókórházban”.

A közlemény szerint a praxisok betegeinek ellátása is biztosított, illetve

az alapellátásból érkező Kollégák a kezdeti ijedtséget követően kihívásként és a szakmai együttműködés részének tekintettek a feladatra.

Kiemelt kép: Farkas Norbert / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik