Belföld koronavírus

Mihez kezdjek a gyerekkel a lakásba zárva?

A koronavírus számos szorongató hatása között a szülőknek komoly kihívást jelenthet az is, hogyan rendezzék be saját és gyerekeik életét annak tudatában, hogy várhatóan hosszabb időre mindannyian a négy fal közé szorulnak. Bojti Andrea gyermekpszichológus segítségével próbálunk néhány hasznos  tippet adni a történelmi helyzet átvészelésére.

Fontos a napirend

Míg az iskolások napjait a nehézségek ellenére valamennyire beosztja a távoktatás, a kisebbek még náluk is jobban kiesnek a megszokott kerékvágásból. Éppen ezért a stabilitás fenntartása érdekében fontos, hogy tartsuk fent a megszokott napirendet, ne csússzunk bele abba, hogy a gyerek bármeddig fennmaradhat, hiszen másnap úgysem kell felkelni, legyen a lefekvésnek és az étkezéseknek is fix időpontja – tanácsolja a szakember.

Vonjuk be a gyerekeket a feladatokba

A gyerekek egyébként is szeretik, ha szerepet kaphatnak a felnőttek feladataiban, így próbáljunk minél több ilyen alkalmat napirendszerűen kialakítani. „Ilyen állandó feladat lehet például, hogy minden reggeli után együtt összepakolunk a lakásban, de bevonhatjuk őket akár a főzésbe vagy a takarításba is. Kiskamasz kortól érdemes ezt azzal kiegészíteni, hogy beszélgetnünk a közös társadalmi felelősségvállalásról, és közösen kitalálhatjuk, hogyan vehetnék ki ebből ők is a részüket. A kamaszokban amúgy is van egy természetes vágy a felnőtté válásra, ezt most meg lehet szólítani.

Elmondhatjuk nekik, hogy ez egy történelmi kihívás, amiben nekik is helyt kell állniuk, például azzal, hogy segítenek az idős szomszédoknak, rokonoknak, ami ráadásul elég menő dolog is lehet

– mondja Bojti Andrea.

De mit csináljak, ha muszáj dolgoznom?

Sokan küzdenek most azzal, hogy míg ők home office-ban dolgoznak, közben valahogy azt is meg kell oldaniuk, hogy foglalkozzanak a gyerekkel. Egy bölcsődés, óvodás vagy kisiskolás gyerektől nyilván nem lehet elvárni, hogy nyolc órán keresztül foglalja el magát, a kisgyerekeknél már egyhuzamban egy órányi önálló játék is ritkaságszámba megy.

A mostani helyzetre természetesen nincsenek kész megoldások, ám segíthet, ha megpróbáljuk ezt is szervezett keretek között tartani, előre kijelölve és megbeszélve a gyerekkel, meddig tart anya munkaideje, apa munkaideje, és mikor kezdődhet a közös játékidő. Természetesen akkor sem kell folyamatosan animátorkodni, ha éppen megtehetjük, amikor a gyerek épp jól elvan magában, felesleges kizökkenteni őt, és bármit ráerőltetni.

A tévé mint végső menedék?

Koronavírus-járványtól függetlenül is sok családban fejtörést okoz, mennyire engedjék a tévénézést a gyerekeknek, a szakemberek rendszerint szigorúbbak ebben a kérdésben. Amennyiben mi engedékenyebbek vagyunk, akkor is figyeljünk oda a mértékre, hiszen könnyű rácsúszni, hogy a gyerek egész nap a képernyőre tapadjon, miközben érthető módon próbálunk haladni a munkahelyi feladatainkkal.

„Természetesen a jelenlegi helyzetben beleférhet ebbe is valamennyi rugalmasság, könnyen előfordulhat, hogy adott pillanatban egyszerűen úgy érezzük, nincs más megoldás egy fontos feladat elvégzésére, mint hogy bekapcsoljuk a tévét a gyereknek.

De alapvetően érdemes a tévénézés idejében is előre megegyezni velük egy semleges, nyugodt szituációban, nem pedig akkor, amikor már épp ki akarjuk kapcsolni azzal, hogy most már épp eleget nézted

– ajánlja a gyermekpszichológus.

Ne lőjünk el mindent előre

Akárhogy is szervezzük a napot, ha megfogadjuk a hatóságok és a járványügyi szakemberek felszólítását, akkor jó időre lőttek a szokásos szabadtéri programoknak és a barátokkal, rokonokkal való találkozásoknak, így aztán az otthoni kelléktárból kell kihozni, amit lehet. A saját játékok ezredszerre már veszíthetnek a vonzerejükből, ezért egyikhez-másikhoz kitalálhatunk új játékszabályokat, esetleg megszervezhetjük, hogy játékokat cseréljünk a szomszédokkal, ismerőseinkkel – természetesen a fertőtlenítésre is gondolva –, de érdemes körülnézni az interneten is, sok online program és ötleteket adó csoport alakul manapság. Szervezzük meg a gyerekeknek, hogy ne csak a nagyszülőkkel, hanem egymással is beszélhessenek videócseten, „ugyanakkor tartsuk szem előtt azt is, hogy nem tudhatjuk, meddig húzódik el ez az állapot, ezért próbáljuk meg beosztani a változatosságot jelentő lehetőségeket, ne lőjünk el minden ötletet egyszerre” – javasolja a szakember.

A felnőttek kapcsolatában is több tudatosságra van szükség

A pszichológusok általános tapasztalata, hogy az összezártság nagyon el tudja mélyíteni a családi konfliktusokat, még egy karácsonyi időszak alatt is, ami pedig azért alapvetően kellemesebb, tervezhetőbb és főképp sokkal rövidebb, mint a vírus miatt ránk váró kényszerű otthonlét. A stresszhelyzet miatt eleve ingerlékenyebbek lehetünk, ezért fontos, hogy a társunkkal próbáljuk meg tudatosan elejét venni az összezördüléseknek. Üljünk le, és beszéljük meg előre, mi mindent kell majd közösen megoldanunk, osszuk be a feladatokat, és a gyerekek napirendjét is együtt dolgozzuk ki, ne állítsuk kész tények elé a másikat.

Ugyanakkor tartsuk szem előtt azt is, hogy a mostani helyzetre semmilyen bevett minta nem áll rendelkezésünkre, így aztán könnyen lehet, hogy két hét múlva teljes körűen felül kell vizsgálnunk, amit kitaláltunk

– mondja Bojti Andrea.

Kiemelt kép: GettyImages

Hogyan beszéljünk a gyerekünkkel a koronavírusról?
Stressz, feszültség, félelem: felnőttekből és gyerekekből egyaránt kiválthat negatív érzelmeket a koronavírus-járvány. Pszichiáter szakembert kérdeztünk, hogyan érdemes egy családban kezelni a szokatlan helyzetet. Különösen aktuális a kérdés az iskolák és óvodák bezárása után.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik