Évente bő húszezer kórházi fertőződésről ír a Világgazdaság. A lap a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szakmai vezetőjét idézte, aki egy szakmai konferencián azt mondta, az EU-ban a betegek 5,5 százaléka, nálunk 3,5 százaléka szenved az ellátásával kapcsolatos fertőzéstől.
Oroszi Beatrix szerint ez Magyarországon több mint 20,5 ezer beteget jelent. Az adatot árnyalja, hogy a szakember ugyanakkor azt is mondta, naponta több mint kétszáz, az egészségügyi ellátással összefüggő infekciót regisztrálnak (ez viszont 73 ezer fertőzést jelentene). Oroszi Beatrix szerint a kórházi fertőzések, a szigorú előírások betartásával akár 30-50 százalékkal is csökkenthetőek lennének.
Csányi Endre Péter helyettes államtitkár arról beszélt, hogy tavaly az EU és WHO globális betegbiztonsági programja alapján elindultak az infekciókontroll-pályázatok, a kórházi fertőzések visszaszorítására 2,1 milliárd forint uniós forrás áll rendelkezésre.
A programhoz kapcsolódó finanszírozási feltételeket mindenképpen be kell építeni az egészségügyi büdzsébe, de ez még kidolgozás alatt ál, a projekttel kapcsolatos nagyobb beruházások a helyettes államtitkár szerint legkorábban 2021-ben valósíthatók meg. A konferencián elhangzott, hogy a kórházi fertőzések visszaszorítására az országos tiszti főorvos öt módszertani levelet fogalmazott meg.
Ugyanerről a szakmai fórumról a Népszava azt írta, valójában nem derült ki, mennyire vannak biztonságban/veszélyben a magyar betegek, a kórházi fertőzések aktuális adatairól keveset tudni. Az NNK tavaly egy önbevalláson alapuló felmérést készített, amit 101 kórház töltött ki.
Egy tavalyi nemzetközi felmérés szerint az EU-ban átlagosan minden huszadik, nálunk minden huszonötödik beteg szenved el az ellátásával kapcsolatos fertőzést, de Oroszi Beatrix szerint tagállamonként eltérőek az elvárások és jelentési kötelezettség.
Kiemelt kép: MTI/Komka Péter