Belföld

Lendvai: Orbán a mai Orbánt ostorozta

Az MSZP volt elnöke szerint a Fidesz elnöke saját stratégiáját nevezte 2006-ban munkásmozgalminak.

Orbán Viktor akkor azzal vádolta a Gyurcsány-kormányt, hogy kormányzás helyett csak ellenségképeket gyárt. A Klubrádióban Bolgár György kétszer is bejátszotta a parlamenti felszólalást Lendvai Ildikónak, akivel mostani aktualitása miatt annak 2006-os körülményeit idézték fel. A beszédet általában így szokták idézni.

Ennek a politikai taktikának a lényege abban áll, hogy a kormánynak soha nem az a dolga, hogy kormányozzon, nem arra helyezi a hangsúlyt, hogy jó döntéseket hozzon, majd próbálja megvédeni érvekkel azokat a változásokat, amelyek megtestesülnek a döntésekben, hanem (…) az a dolga, hogy az ellenzéket folyamatosan támadni kell, ellenségképet kell felépíteni, veszélyt kell megfogalmazni, patás ördögöt kell a horizontra rajzolni, és utána ezt az ellenséget, ezt az ellenségképet meg kell vádolni a legképtelenebb vádakkal.

A második bejátszás tartalmazta a beszéd elejét, amit Orbán bírálói általában lehagynak, noha az egyértelművé teszi, hogy a kritika akkor még az MSZP-nek szólt. A Fidesz elnöke munkásmozgalmi taktikának nevezte az ellenségkép gyártását, amit az MSZMP és a Német Szocialista Munkáspárt alkalmazott.

Mint Lendvai Ildikó most elmondta, a Fidesz elnöke éppen az általa előzőleg frakcióvezetőként elmondottakra reagált. Az MSZP volt elnöke azért biztos a dátumban, mert utána Orbán Viktor már be sem járt a parlamentbe, csak a Fidesz és a KDNP frakcióvezetőjét hagyta ott. Lendvai Ildikó emlékeztetett rá, hogy az általa szerény képességűnek tartott Semjén Zsolt később be is vallotta, nekik is csak a karakterrombolás volt a céljuk, éppen az, amivel Orbán a szocialistákat vádolta.

Akkoriban a Fidesz  gyakran hányta akkoriban szemükre Ron Werber tevékenységét, pedig ő a néhai Arthur J. Finkelsteinhez képest „szűzlány a lányneveldéből”. Lendvai Ildikó emlékeztetett rá, ekkoriban lettek Orbánék a német Carl Schmitt politikafilozófus követői, aki azt vallotta, aki hatalmat akar, annak kreálnia kell egy ellenséget, azt közösnek kell feltüntetnie, magát pedig úgy beállítani, mint aki egyedüliként tudja attól megvédeni a közösséget. Ez egyértelműen visszaköszön a Fidesz azóta folytatott politikáján .

Orbán Schmittől tanult, rendszere Európa negatív utópiája
Megtestesíti mindazt, ami a legrosszabb a földrészen. Radnóti Sándor szerint legszembetűnőbb a kormány irgalmatlansága és a kegyetlensége.

Kiemelt kép: 24.hu/Neményi Márton

Ajánlott videó

Olvasói sztorik