Soha olyan jól nem használt még olyan hatalmas választási vereséget Orbán Viktor ellenzéke, mint most, noha az utóbbi kilenc évben számos alkalma volt a kísérletezésre. Azzal, hogy a Demokratikus Koalíció támogatásával, formailag függetlenként Kálmán Olga is beszállt az előválasztásba, a politikai senkiföldjén bemutatott ellenzéki tántorgásból a politika terepén, az összellenzéki esélyeket nem rongálva rivalizálnak egymással a pártok. Már azok, amelyek életben maradnak az Orbánnal szemben állók erők utóbbi évtizedének legfontosabb versenye után.
Miért ilyen fontos Budapest?
A főváros politikai elfoglalása több okból is létfontosságú az ellenzék számára. Például azért, mert hatalmas a szimbolikus jelentősége a Budapest-központú, gazdaságilag a fővárostól függő országban a centrum politikai irányításának. Főként annak fényében, hogy
Ez emblematikus pozíció, még akkor is, ha Orbán rendszere következetesen leépítette az önkormányzatiságot, felszámolta az autonómiát, lassan már csak a gyógyfürdők üzemeltetése Tarlós István feladata, minthogy ő láthatóan lemondott arról, hogy a kormánnyal szemben politikai akaratot és erőt mutatva lépjen fel a kezelhetetlenül magas albérletárak okozta lakhatási válság miatt, esetleg felszámolja a parkolási maffiát vagy csökkentse a városra zúduló forgalmat.
Tarlós annak ellenére asszisztál a kormány műsorához, hogy olyan erős demokratikus legitimációval, amelyet a poszt jelent, politika és alternatív világkép is megjeleníthető, azaz bár a jelenlegi helyzet nem mutatja, Budapest éléről igenis építhető politika és érvényesíthető politikai akarat.
Ám az ellenzék szempontjából ennél is fontosabb a veretlenségét őrző nemzeti együttműködés rendszerének megbontása, a fideszes örökkévalóság gondolatának felszámolása, amire az EP-választások jelentette „óriásmintás közvélemény-kutatás” budapesti eredményei alapján jó esélyük van. Ehhez viszont az előválasztáson át vezet az út.
De ha ilyen fontos nekik, miért egymással veszekednek?
Az ellenzéki pártok felismerték ennek a jelentőségét, miután az előválasztás megtartásával maximalizálják esélyeiket. Ezzel garantálják, hogy a legnagyobb ellenzéki támogatottságot élvező jelölt áll majd szemben Tarlóssal.
Méghozzá azért, mert ennek köszönhetően az ellenzéki pártok mindvégig tematizálhatják a kampányt, mozgósíthatják az ellenzéki választókat, miközben magukat versenyre kényszerítve építhetik meg a kampánycsapatukat, amely aztán felkészülten állhat szemben a főpolgármesterrel és a Fidesszel. Mostanra olyan mezőny alakult ki, amely garantálja, hogy aki nem tesz bele minden munkát, kreatív és intellektuális energiát, az elbukik. Márpedig az ellenzék sok totális vereségének egyik oka a politikai munka elfelejtése, a rutin gyakorlása volt. Ez most már az előválasztáson is csak totális vereségre elég.
Miért lenne olyan erős a Kálmán, Karácsony, Kerpel-Fronius hármas?
A jelenleg az előválasztásra készülő hármas tagjai eltérő okból fontos résztvevői a küzdelemnek.
Karácsony Gergely. A Párbeszéd társelnöke elvileg a legesélyesebb, ám a hátországot leginkább nélkülöző résztvevője a mérkőzésnek. Tíz éve a politikai élvonalában van, volt az LMP frakcióvezető-helyettese, jelenleg Zugló polgármestere, így egyedüliként rendelkezik városvezetői tapasztalattal, sok politikai konfliktust megélt politikus. Ez a legnagyobb előnye: politikus, aki látott már parlamentet, várost, politikai kockázatokat és döntéseket, győzelmet és vereséget, sikeres és katasztrofális kampányt, ráadásul a legnépszerűbb ellenzéki politikusok között szerepel régóta. Érzésből neki lenne a legtöbb sansza Tarlós ellen is, ám ő indul a legrosszabb „infrastrukturális” helyzetből. Mögötte a Párbeszéd részéről nem áll létező szervezet, aktivisták hada, de még sikeres médiapárt sem – leginkább a szocialisták mozgósító erejében bízhat, az MSZP-nek ugyanis az EP-választás totális kudarca után létérdeke Karácsony győzelme. Ugyanakkor az fontos szempont, hogy népszerűsége a DK és a Momentum szavazói között is létezik, azaz a pártvezetés akaratát vakon követő magokon túli szavazói bázisból bárhonnan szerezhet voksokat, amennyiben képes lesz tiszta szívből, erőből kampányolni. Ami azért nem lényegtelen kérdés, mert politikai ambíciói sohasem akasztották ki a szenvedélymérleget.
Kálmán Olga. Teljesen váratlanul lépett be a mezőnybe a politikai tapasztalat nélküli, ilyen típusú ambíciók jelét korábban nem mutató korábbi televíziós műsorvezető. Nyilvánvaló, hogy az asztalnál kimatekozott konstrukciót hozott létre a DK. Kálmán Olga ismertségéhez hozzáteszik a Budapesten komolyan szervezett DK-s hálózatot, szavazótábort, valamint a Dobrev Klára-hatást. (Nem véletlen, hogy a politikában újonc EP-képviselő, nem pedig Gyurcsány Ferenc jelentette be a DK támogatását.) A Dobrev-Kálmán párosnál sokkal erősebb kettős aligha állítható elő a hagyományos baloldali (MSZP+DK) szavazóbázis számára. Ez az elméleti matek a műsorvezetőt akár győzelemig is repíthetné, ám a politika az politika. Olyan terep, ahol a választói magatartás bonyolultabb, a szavazók több tényezőt vesznek figyelembe, s szemük előtt tartják a célt. Azaz nem papírforma, hogy Dobrevék a DK-s szavazatokat automatikusan képesek Kálmán Olga mögé állítani, ugyanakkor az aktív bázis jó alap, a műsorvezető pedig belenyúlhat a többi jelölt természetes közegébe is, mert például a „Momentum-apukáknak, -anyukáknak” éppúgy választható, mint Karácsony, miközben az ismeretlen Kerpel-Fronius kevésbé evidens választás.
Kerpel-Fronius Gábor. A Momentum jelöltje váratlan helyzetbe sodródott azzal, hogy a legerősebb budapesti párt országosan ismert jelöltjével, valamint a baloldal egyik vezetőjével, korábbi miniszterelnök-jelöltjével találkozik a fronton. Ugyanakkor neki tényleg semmi kockázat nincs a meccsben, a folyamatban politikusi képességei biztosan kiderülhetnek, hiszen az ellenzék aligha ússza meg, hogy például vitát rendezzen, ha már ezt várja minden alkalommal a Fidesztől. És mögötte áll a még mindig sötét, de talán a többinél lelkesebb ló, a Momentum. A párt váratlanul jó EP-választási eredménye láthatóan és érezhetően az egekig tolta a bázis lelkesedését, így iszonyú mennyiségű talpalással, mozgósítással nem kizárt, hogy valamilyen típusú meglepetésre jó lehet. A jelöltnek pedig hozhat kívülállósága, azaz az ismert ellenzéki elit képviselőivel szemben outsiderként indul, ami előny lehet azoknál, akik a belterjességet váltanák fel.
Az utolsó pillanatban találták ki, hogy versenybe szállnak?
Az, hogy a hajrában alakult ki a mezőny, nem meglepetés, hiszen az EP-választások eredménye radikálisan átrajzolta a politikai térképet. Ugyanakkor ez azzal járt, hogy a történet néhány szereplőjének néhány kellemetlen kérdésre kell majd felelnie. Gyurcsány Ferenc ugyanis például néhány napja mondta lapunknak:
Karácsony Gergelyről azért annyit hadd mondjak: ő nem az MSZP-Párbeszéd főpolgármester-jelöltje, hanem a miénk is, így döntöttünk, megjegyzem, már akkor, amikor az MSZP az előválasztás első körében még Horváth Csabát indította. Három párt támogatja Karácsonyt, a Momentum pedig vállalta, hogy az előválasztás győztese mellé áll. Nincs semmi okunk felrúgni egy korábban korrekt módon megkötött megállapodást.
Azóta lett okuk, s nem ez a politikailag irracionális lépés, hanem az egy héttel ezelőtti mondás volt irracionális azzal megfejelve:
Mi tartjuk a szavunkat, tartjuk magunkat a szóbeli egyezségekhez is. Hogy vannak, akik azt mondják, hogy majd „jön a Feri, és felrúgja az asztalt”? A Feri így nem szokott jönni, és nem szokta felrúgni az asztalt.
Csakhogy a morálisan nagyon is bírálható igaztalannak bizonyult gyurcsányi tétellel szemben most nagyon is logikus és morálisan sem bírálható a DK lépése. A választópolgárok ugyanis Budapesten a DK-t és a Momentumot egyszerűen kiemelték a többi párt közül, ennek fényében nagyon is érthető az újonnan szerzett demokratikus legitimáció fényében az új stratégia érvényesítése.
Aminek végső vesztese az MSZP lehet.
A most előállt konstrukcióval ugyanis az már biztos, hogy az LMP immár nem létező résztvevője az ellenzéki politikának: történetének parodisztikus fordulatokkal telt finisét még megfejelte egy Puzsér Róberttel kötött, majd felmondott szövetséggel, kiszállt a tényezők közül.
És az előválasztás minden korábbinál közelebb hozta a szocialisták elhalását. Karácsonynak el kell jönnie a piros szegfűtől, mert végleg bebizonyosodott, ezzel a márkával már nem megy. Nem meglepő, hogy sárga aláírásgyűjtő pultjai már se a Párbeszédre, se az MSZP-re nem emlékeztetnek, a jelölt a brand, aki – utólag még inkább látszik – már a tavalyi országgyűlési választáson is maga tartotta életben a pártszövetséget. A DK a Dobrev-Kálmán párossal meg az MSZP maradék táborát is úgy falhatja fel, hogy nem marad semmi a helyén, és elméletileg sem látszik, hol lenne mozgástere a láthatatlan, megfejthetetlen belső konfliktusokkal küzdő szocialista pártszervezetnek.
A politika hazatalált
Bármi is lesz a történet vége, az biztos, hogy a politika hazatalált Magyarországra. A Fidesz ugyanis minden erejével a valódi politikai verseny, az alternatív tudás, világkép, erő, szervezet megjelenését kívánja távol tartani itthonról. Ezért mindent megtesz, legfrissebben például azt, hogy maximálja a nagy kereskedelmi tévék híradójának hosszát, hogy még apolitikusabb tartalmat kapjanak a fogyasztók. Az előválasztás olyasvalami, ami segít abban, hogy a politikai verseny, tudás, világkép, erő, szervezet megjelenhessen.
Ha a verseny valódi lesz, a jelöltek politikai munkát végeznek, akkor megerősíti hét eleji állításunkat, amely szerint a NER történetének legnagyobb kihívása előtt áll, Orbán rendszerének bomlása közelebb kerül Budapesten. Az ellenzéki tábor meglepetésére ugyanis az ellenzék ellenzékként viselkedik. Vidéken, a nagyvárosokban sorra egyeznek meg a versenybe szálló kihívókról, miközben a fővárosban átláthatóan vívják meg a csatáikat. És ez azzal járhat, hogy az
