Belföld

40 ezer vízórát nem cseréltek le időben a fővárosban

Olvasónk vízórája december 31-én járt le, ezt jelezte is időben, cserélték volna múlt hét szerdán, de elmondása alapján nem tudtak újat vinni neki. A Fővárosi Vízművek viszont azt állítja, félreértésről lehet szó,

nincs olyan probléma, hogy a vízmérők hiánya miatt ne kerülne sor a lejárt hitelességű mérők cseréjére

A szerelvényboltokban, barkácsáruházakban folyamatosan kapható vízmérő, valamint a Fővárosi Vízműveknél és minősített partnereiknél is van, volt belőlük elég – jelentette ki a vízszolgáltató.

Ezek szerint mégsincs vízórahiány. Mint kiderült, ezzel együtt óriási a mizéria a vízórahitelesítés frontján, 40 ezer mérő várt cserére az év végén.

Mindenkinek magának kell gondoskodnia a cseréről

A kiindulópont az, hogy a mellékvízmérő (=vízóra) a fogyasztó tulajdona, hitelességéről is neki kell gondoskodnia, azaz meg kell rendelnie a cserét, ha le fog járni az óra. Ergo, aki nem rendeli meg a cserét, annál nem is történik meg. Ha pedig nem hiteles az óra, megszűnik a szerződés.

A mellékvízmérők hitelességi ideje nyolc év. Amit nem árt tudni: nem befolyásolja a hitelességet, hogy az adott év melyik hónapjában cseréltetjük le az órát, hiszen az mindenképpen december 31-én jár le. Másképp fogalmazva: egy egész év van a cserére.

A Fővárosi Vízművek ügyfelei több lehetőség közül választhatnak: megrendelhetik a cserét közvetlenül a vízművektől, vagy a társaság által ajánlott szerződéses partnertől, de bármely más szerelőt is megbízhatnak vele. A vízművek amúgy közbeszerzéssel választja ki, kitől veszi a vízórákat.

De csináld magadban is mehet a csere, az ügyfél is megvásárolhatja és felszerelheti a szerelvényboltokban, barkácsáruházakban kapható vízmérőt. Ilyenkor tanácsos figyelni arra, hogy az adott évben hitelesített mérőt vásároljanak, hogy valóban nyolc évig használhassa. A beszerelhető vízmérőkhöz és a beépítéshez a vízszolgáltató oldalán van tájékoztató.

Persze az, hogy akár a fogyasztó maga is kicserélheti a vízórát, nem azt jelenti, hogy nincs kontroll. A mellékvízmérőn lévő plombát csak akkor távolíthatja el az ügyfél saját maga, vagy az általa megbízott, (nem szerződött vízművekpartner) szerelő, ha a társasház közös képviselője jelen van, és fotót készít, de meg kell rendelni a vízművektől az üzembe helyezést is.

Fotó: Marjai János / MTI

Egyharmad nem cseréltette le határidőre a vízórát

2018. december 31-én a Fővárosi Vízművek ügyfélkörében mintegy 70 ezer fogyasztó csaknem 125 ezer mellékvízmérőjének hitelessége járt le. (Azért több a lejárt óra, mint az ügyfél, mert van olyan ingatlan, ahol több mellékvízmérő is van.) Mint megtudtuk, a lejárt órák csupán kétharmadának hitelesítéséről gondoskodtak a tulajdonosok még az év vége előtt. Vagyis több mint negyvenezer vízórát nem cseréltek le időben.

Ez azért gond, mert a mérésügyről szóló törvény értelmében joghatással járó mérést (=tényleges fogyasztás-elszámolást) kizárólag hiteles mérőeszközzel lehet végezni. Ez egyben azt is jelenti, hogy a vízközműszolgálatról szóló kormányrendelet 2015-ös módosítása óta megszűnik a számlázás alapjául szolgáló mellékszolgáltatási szerződés, ha a nyolcadik év december 31-éig nem cserélik le a lejárt hitelességű mérőt.

Ez azonban nem azt jelenti, hogy a vizet sem lehet használni, hanem csak azt, hogy amíg nincs hiteles mérőóra, addig a vízművek a mérőt nem olvassa le, és nem állít ki számlát a fogyasztó részére. Ez idő alatt a vízdíjfizetés nem a tényleges, mért vízfelhasználás alapján történik, hanem az adott társasház belső szabályzatának megfelelően a közösköltség részeként érvényesíti a társasház a lakóval szemben a vízdíjat. Ez lehet például a lakás négyzetmétere, vagy az ott élők száma alapján számított díj, de úgy is dönthet a társasház, hogy a lejárt hitelességű mérőn mért fogyasztást a belső elszámoláskor figyelembe veszi. A külön elszámolás alapja, hogy a társasházi számlán a vízművek külön feltünteti a teljes ingatlanon a fővízmérőn mért összes fogyasztást, illetve azok összfogyasztását is, akiknek van hiteles órájuk.

Büntetés nincs, ha valakinek nincs hiteles órája, csupán macera: szerződésmegszűnés, szerződésújrakötés, és ennek 2794 forintos költsége.

Mennyibe kerül az óracsere?

A Fővárosi Vízművek által végzett lakás-mellékvízmérő cseréje 19 304 forint/mérő, amely tartalmazza a záróelem levételét, a mérőcserét, az üzembe helyezést, az adatok rögzítésével kapcsolatos adminisztrációs díjat és a kiszállási díjat. Csoportos cserénél, vagyis ha egy társasház több lakója egyszerre rendeli meg a munkát, kedvezményes díjat alkalmaznak. A részletes díjszabás itt érhető el, a minősített partnerek listája pedig itt.

Többször is figyelmeztetnek, hogy esedékes az óracsere

A Fővárosi Vízművek minden évben kommunikációs kampányt indít, hogy a szolgáltatási területén élők figyelmét felhívja a mellékvízmérők hitelesítésének fontosságára. 2018-ban honlapjukon, a kerületi lapokban és a metrószerelvényekben elhelyezett plakátokon is találkozni lehetett felhívásukkal.

Minden ügyfelük vízdíjszámláján rögzítik, mikor jár le a mellékvízmérő hitelessége, és az aktuálissá váló cseréről már májustól kezdődően külön levélben is tájékoztatják ügyfeleiket, két alkalommal postai úton, egyszer pedig a számla mellett elhelyezett értesítésként, majd az utolsó negyedévben a számla végén elhelyezett tájékoztatóban is megismétlik a felhívást. Akik hozzájárultak, azokat sms-ben és telefonon is értesítik. A cég közlése szerint ha valamilyen más vízügyes dolgunk van velük, az ügyfélszolgálatosok, ügyintézők akkor is felhívják a figyelmünk a cserére. Mi több, nyereményjátékkal és Early Bird kedvezménnyel is igyekeznek elősegíteni a minél korábbi cseremegrendelést.

Mindezek alapján a Fővárosi Vízművek szerint senkinek sem kellene olyan helyzetbe kerülnie, hogy a mellékvízmérő hitelességi idejének lejárta miatt szűnjön meg a szolgáltatási szerződése.

A helyzet mégis az, hogy a legtöbben az év utolsó két hónapjában akarnak óracserét, így aztán évről évre előáll a torlódás.

Kiemelt kép: Marjai János / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik