Mi a baj a nőkkel, akik a Republikánus Pártra szavaznak? Ezt a meglepő kérdést tette fel nemrég egyik írásában a The Guardian publicistája. De valóban azt kell gondolnunk, hogy baj van a nőkkel, akik a populista jobboldalra adják le a voksukat?
Az Egyesült Államokban szeretik a demográfián keresztül megfejteni, ki, miért szavazott egy adott pártra. Ha a fehér nők 53 százaléka Trump mellett tette le a voksát, arra kíváncsiak, vajon ezt Trump szexizmusa ellenére tették, vagy azért, mert hamis tudatban élnek, esetleg valami más demográfiai tényezőjük magyarázza, például a bőrszínük – vagyis rasszisták. Ez a faék egyszerűségű elemzés már-már parodisztikus. Magyarország a másik véglet: általában fel sem tesszük a kérdést: vezethetik-e a férfiakat és nőket – legalább részben – más megfontolások a szavazásnál? Ahogy a cikkünkben is fogalmazunk: a nemi eltérések vizsgálata hasznos, de nem azt kellene megkérdezni e pártok támogatói esetében ellenzékiként sem, hogy mi a baj a nőkkel, hanem azt, hogy mi a baj a politikai-gazdasági rendszerrel, amiben élnek, és milyen politikai alternatívák elérhetőek a számukra.
A szavazólapra helyezett ikszből honnan tudjuk, hogy férfi vagy nő húzta be?
Azt ugyan nem tudjuk, hogy április 8-án pontosan hány százaléka szavazott a nőknek a Fideszre, de a Medián és a Závecz Research is meglehetősen jól eltalálta az eredményt, ők pedig a választások előtti utolsó közvélemény-kutatásukban a válaszadók nemére is rákérdeztek. Mindkét intézet szerint hat százalékponttal több nő szavazott a Fideszre, mint férfi. A Jobbiknál például ugyanez az arány nagyon máshogy alakult: ott kétszer annyi férfi szavazott a pártra, mint nő.
Tehát a magyar nők több mint fele a Fideszre szavazott, miközben kritikusai szerint a kormánypárt elnyomja őket és csak azt propagálja, hogy szüljenek minél több gyereket. Ők ezt nem érzik így?
Létezik a „hamis tudat” magyarázata, ami azt feltételezi, hogy a nők nem veszik észre, ha elnyomják őket. Hasonlót hangoztat sokszor a magyar liberális elit is, de ez így nagyon lesajnáló, és saját értetlenségét vetíti ki a nőkre, valahogy úgy, hogy „ha nőgyűlölő pártra szavaznak, az azért lehet, mert nem veszik észre az elnyomásukat”. Mindamellett, hogy természetesen nem látunk át mindig mindent, hogy mi jó nekünk, hosszabb távon ez attól zárja el az utat, hogy feltegyük a kérdést: mégis, miért lehet jó ezeknek a nőknek?
Tegyük fel a kérdést: miért lehet jó nekik?
Valójában a nők érzik is a kommunikációs üzeneteket a szüléssel kapcsolatban, és tehernek érzik. Még engem is meglepett néhány olyan dolog, ami a Gregor Anikóval készített Nőügyek 2018 tanulmányunkból kiderült. Korábban azt gondoltam, hogy a kormány üzenetei, amelyek szerint a nők fő feladata az, hogy szüljenek, csak „a körúton belül élő értelmiségi” nőket zavarják. A fókuszcsoportos kutatásunkból mégis az jött ki, hogy a vidéki, alacsonyabb státuszú nők is éreztek egyfajta ellentmondást az üzenet és annak gyakorlati megvalósítása között. Mindegyik csoportban problémaként merült fel, hogy a kormánypártok bevallottan nagy figyelmet fordítanak a gyerekvállalás ösztönzésére. Az is átment, hogy legalább három gyerek vállalása az ideális. Pontosan érzik az üzenet normatív jellegét, és tehernek élik meg. Főleg azért, mert hiába szeretnének szülni, nem kapnak megfelelő segítséget az államtól – elsősorban anyagilag, és az ellenérdekelt munkáltatóval szemben. A kutatásból egyértelműen kiderült, hogy a nők egyik fő problémáját a munkaerőpiac okozza, amely nem teszi lehetővé, hogy a nők munkája mellé a gyereknevelési és egyéb gondoskodási feladatok is beleférjenek. A gondoskodás eleve nem fér bele az uralkodó munkavállalói ideálba, végezze bár nő vagy férfi. Ez onnantól női probléma, hogy ennek oroszlánrészét nők végzik. A rabszolgatörvénnyel ez a feszültség megint kap egy gellert.
Az írás Magyarország mellett Lengyelországot is vizsgálja, hiszen mind a Fidesz, mint a PiS támogatói között nagy számban képviseltetik magukat a nők. Az mindkét országban közös, hogy leépítik a liberális demokrácia intézményeit, támadják a civil szervezeteket és visszaszorítják a nők jogaiért felelős liberális infrastruktúrát. Akad azért különbség is?
Magyarországon a kormány elsősorban felfele oszt, a családi adókedvezménnyel vagy éppen a CSOK-kal azok tudnak jobban élni, akiknek munkaviszonya és minél több pénze van. A lengyeleknél ez nem így van: a Jog és Igazságosság által útjára indított Család 500+ program például rendszerváltás óta a legnagyobb újraelosztási intézkedés, és a szegénység mérhető csökkenésével tényleg sok embernek javította a materiális értelemben vett méltóságát. (A programban a második gyerek után gyerekenként 18 éves korig 500 zloty jár havonta, ez körülbelül 35 ezer forint, az egygyerekes családok pedig akkor kapják meg a pénzt, ha havi körülbelül 60 ezer forintnál kevesebb az egy főre eső jövedelmük – a szerk.) Az intézkedést persze sokan bírálták, amiért az bezárja a nőket a gondoskodó szerepkörbe, és ez jogos, de ettől függetlenül ez az ő gyakorlati érdekeiket is szolgálja, hiszen viszonylag fontos szempont, hogy ne haljanak éhen.
Mik azok az intézkedések Magyarországon, amitől egy nő úgy érezheti, hogy neki könnyebb?
A nőkre a kormányzat szeret a népesedéspolitika szolgálatában álló erőforrásként tekinteni, de ez alá rendelve azért történtek előremutató intézkedések. A Fideszben is tisztában vannak azzal, hogy abban a társadalmi rétegben, ahol több gyereket szeretnének, döntő fontosságú, hogy a nők szülés után vissza tudjanak kerülni a munkaerőpiacra. Ehhez például a munkáltatói ösztönzők, hogy vegyék vissza a kisgyerekes anyákat, vagy a gyed extra nagy segítség. Bár az is érdekes, hogy a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének 2018-as Demográfiai Portréjának megállapításai szerint 2016-ban ennek a támogatási formának a hatoda a férfiakhoz ment. Azt viszont már nem tudjuk, hogy vajon mindketten dolgoznak, és az apa után veszik fel a gyedet, vagy pedig az apa veszi fel a fizetést és a gyed extrát is, az anya pedig otthon neveli a gyereket mindenféle védettség és juttatás nélkül.
És ha nem gyereket nevelnek, hanem dolgoznak? A Nőügyek 2018-ból derült ki az is, hogy a munkaerőpiacon a nőket a kiszipolyozás, a túlórázás máshogy érinti, mint a férfiakat, hiszen döntő többségben a családban is ők végzik a gondoskodó szerepkört.
Pár héttel ezelőtt vitatkoztam egy konzervatív férfival, aki szerint az a tény, hogy sok nő szinte menekül a gyesre, jó érv amellett, hogy támogassuk a főállású anyaság intézményét. Én viszont azt gondolnám jó iránynak, ha valós választási lehetőségek lennének. Ne csak azért menjen el valaki gyesre, hogy elmeneküljön, mondjuk a 3 műszakból, hanem emberhez méltó munkakörülményei lehessenek és jó minőségű, elérhető bölcsődei ellátás, hogy ténylegesen eldönthesse, ő mit szeretne. Azt is érdemes megfigyelni, hogy azok, akik előtérbe helyezik a nők ügyeit, mennyire látnak túl a saját osztályukon. A jobb módúaknak még érdekük is az egyenlőtlenségek fenntartása, különben nem lehetne fillérekért kiszervezni a takarítást, az idősgondozást vagy a gyerekfelvigyázást.
A cikkben az alacsonyabb jövedelmű nők helyzetének javítását szolgáló intézkedések közé sorolják a közmunkát és a rezsicsökkentést is. Valóban jelenthetnek ezek reális segítséget?
Ezzel azért önmagában nem magyarázható, hogy ilyen sok nő szavazott a Fideszre áprilisban.
A kérdést többféleképpen meg lehet közelíteni: mit adott a Fidesz nekünk állampolgárokként, mit adott nekünk nőként gyakorlati érdekek mentén és mi az, amit mások nem adtak? Észre kell vennünk, hogy a nők nem kizárólag nőként szavaznak, számos más társadalmi-politikai hatás is befolyásolja őket döntésükben. Ráadásul az emberek szavazatait még csak nem is pusztán materiális szempontok vezérlik: a Fidesz-szavazó is ugyanabba a kórházba megy be, ugyanazt az oktatási rendszert veszi igénybe, ugyanúgy interneten kommunikál az elvándorolt családtagjaival, mint bárki más, vagyis látja a problémákat. Ők ennek ellenére is a Fideszre szavaztak. Sokféle magyarázat létezhet, talán az egyik, hogy a kormányzóképesség és a valamiféle bizonyosság-kiszámíthatóság még mindig jobb annál, mint amit az ellenzéki káosz fel tudott mutatni.
A cikkben azt is írják, hogy ellenzéki pártok április 8. előtt a taktikai szavazással a választási rendszer hibáival voltak elfoglalva, és nem kínáltak valós alternatívát, ami túlmutatott volna az „Orbán vagy Európa” kérdéskörön. Ez a női szavazókra is hatott?
Amikor azt elemezzük, hogy miért szavaznak olyan sokan – a nők közül is – a Fideszre, felvetődnek magyarázatként a vidéki feudális viszonyok, a megfélemlítés, a juttatások, a valós migrációs problémára irracionálisan felkorbácsolt félelem, a médiatúlsúly, de mindezek mellett azt a kérdést is fel kell tennünk, hogy kire lehetne leadni rajtuk kívül a voksokat. Viszonylag nagy mintás közvélemény-kutatást tartottunk idén április 8-án, amiből az derült ki, hogy az embereknek a kisebbik rossz ígérete nem elég. Még akkor is, ha sokan ellenzéki pártra szavaztak listán, nincs még egy olyan Európában, hogy egy pártra 49 százalék szavazzon.
Nem vonzó alternatíva az ellenzék még akkor sem, amikor vezető Fideszes politikusok, például Novák Katalin család-és ifjúságügyi államtitkár olyan kijelentéseket tesz, hogy egyedülálló nőknek nem kellene szülniük?
A Fidesszel nem az a baj, hogy konzervatív, hanem az, ahogyan a liberális demokráciát kiüresíti. Ha egy konzervatív kormányzatnak van preferenciája, önmagában még nem gond, éppen ezért nem biztos, hogy jó, ha a liberális elit minden ilyen kijelentésre kontextusából kiszakítva hisztérikusan reagál. A Nőügyek-kutatásunkból is ez jött ki, hogy a magyar társadalom nagyon családközpontú, ami részben azzal függ össze, hogy a családjukon kívül másra már nem is számítanak, így az emberek fejében nincs ekkora ellentmondás a saját és a fideszes víziójuk között. Az emberek dühe és nem képviseltsége inkább ott jön be, hogy a kormány szlogeneket és megható videókat kreál a család népszerűsítésére, azt viszont már – a legfelsőbb osztályokat kivéve – nem érzik, hogy hozzátenné a valós segítséget. Jó példa erre az is, hogy mindig a „kívánt gyermekek megszületéséről” beszélnek: nagyon összetett, nagyon személyes okai vannak annak, hogy egy pár gyereket vállal, és azoknak csak egy részét lehet szakpolitikával befolyásolni. És sok oka van annak, ha egy nő vállal egy gyereket, és aztán vállal-e még mondjuk egyet vagy kettőt. Lehet, hogy három gyereket akart ő is, de az első vagy második megszületése után veszi észre azt, hogy kevesebb támogatást kap, mint szeretne (partnerétől, munkáltatójától és így tovább), de lehet az is, hogy mondjuk ő is rájött, hogy elég volt. Előtte nem tudta, mivel jár, most már tudja, ezért nem akar többet. Az első esetben intézményes kudarc, a másodikban viszont nem kudarc, hogy „nem született meg a kívánt gyermek.”
Mi újságírók szeretjük emlegetni, milyen kevés nő van a magyar kormányban és a képviselők között, de ez valóban ennyire fontos kérdés?
Fontos, de nem abból az okból, amiért sokan gondolják: hogy majd ettől békésebb és konszenzuskeresőbb lesz a politika. Egyrészt nem szabad elfelejteni, hogy viszonylag sok nő van állami funkcióban, és állami vállalatok élén. A parlamenti képviselettel kapcsolatban kérdés pedig inkább az, hol és mikor tűnnek el a nők a politikából: a pártok tagságában még ott vannak, a kistelepülések polgármesterei között szintén, tehát nem igaz, hogy nem érdekli őket a politika. De ahogy egyre nagyobb a település, egyre több az erőforrás, úgy lesznek egyre kevesebben.
Lehet, hogy gyereket nevelnek otthon?
A hiányuk mindenképpen összefügg a családon belüli munkamegosztással: amíg a férfiak nem veszik ki jobban a részüket az otthoni munkából és a gyereknevelésből, illetve amíg a munkaerőpiacon a gondoskodási feladatokkal nem bíró munkavállaló az érték, addig esély sincs arra, hogy ez megváltozzon. Érdemes átgondolni azt is, hogy
Kiemelt kép: Koszticsák Szilárd / MTI
