Belföld

Értük adják majd a legtöbb pénzt: bemutatjuk a jövő műtárgypiaci sztárjait

A hazai műtárgypiacon a 19-20. századi iskolákhoz köthető művészek és alkotásaik tekinthetőek sikeres termékeknek, a bútor, a szőnyeg visszaszorulóban van. Ugyanakkor a grafika, a kortárs festmény, a fotó lehetnek a jövő nagy sztárjai.

Ha műtárgyról beszélünk, sokaknak a festmény ugorhat be elsőre. Nem véletlen, hogy a hazai aukciós forgalom 75-80 százalékát a festmény teszi ki. Ám húsz éve még kissé máshogy nézett ki a műtárgypiac. Jóval többen vásároltak például antik bútort. Ma már azonban a bútor visszaszorulóban van: az életmódváltás miatt az emberek egyre kevésbé rendezik be antik bútorokkal a lakásaikat. A vintage hódításával egyidejűleg azonban a piac ismét megélénkült, jellemzően a minőségi eklektika jött divatba, kifejezetten trendi lett a modern lakásokba egy-egy régi bútort helyezni.

A festményeken belül még mindig a 20. század első felének művészei és alkotásaik a legkedveltebbek, illetve a hatvanas-hetvenes évek művei, ugyanakkor a kortárs festmények is feljövőben vannak, főként a fiatalabb műgyűjtői-befektetői körnek köszönhetően. Manapság már nem számít légből kapott állításnak, hogy az élő művészek esetében is lehet jó befektetés egy festményvásárlás.

Szakértők szerint, Magyarországon a grafika, a kortárs művészet és a fotó lehetnek azok a területek, amelyek a jövő műtárgypiaci sztárjait jelenthetik.

Elsősorban azért, mert ezek egészen kiváló színvonalúak, és igen alacsony összegekért lehet őket megvásárolni. Legalábbis külföldhöz képest, ahol a grafika és fotó árban közelebb van a festményekéhez, mint nálunk.

Összehasonlításul: egy nemzetközileg jegyzett Aba-Novák rajzot 40-60 ezer forintért, tusrajzot 100-200 ezer forintért is vásárolhatunk hazai aukciókon. Ezzel szemben a művész festményei már 30-40 millióért cserélnek gazdát. Éppen ezért, a műtárgypiacra történő időben belépés már nemcsak kevesek kiváltságát jelentheti. Olyannyira, hogy ha valaki okosan vásárol, nemzetközi szintű grafikai gyűjteményt tud összehozni pár millió forintból.

A külföldi műtárgypiaci jelentések szerint is jól látszik a II. világháború utáni és a kortárs művészet előretörése. Így Magyarországon is várható ennek a kategóriának a felfutása. A kortárs galériák által képviselt élő magyar művészeknél is jelentős árnövekedésre lehet számítani már rövidtávon is. Különösen a grafikák esetében, főként az egyedi grafikáknál várható nagyobb árnövekedés, ez részben már megkezdődött 2017-ben. Ez talán azokat a rétegeket is műtárgyvásárlásra ösztönözni, akik eddig távol maradtak az árverések világától.

Szponzorált tartalom

A cikk a BÁV támogatásával készült.

Kiemelt képünk illusztráció: Darabos Edit főrestaurátor mutatja a Lechner-kiállítás egyik műtárgyát, egy női portré rajzot a budapesti Iparművészeti Múzeum műhelyében 2014. november 13-án. A mester halálának századik évfordulója alkalmából rendezett kiállítás november 20-tól jövő júniusig tekinthető meg a múzeumban.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Olvasói sztorik