Pénzügy

Értékes festmény is lehet apport a kft. tőkeemelésében

Folytatódik a cégek vergődése – a kisadó az utolsó szalmaszál? (kkv, cégvezető, üzletember, iroda, )
Folytatódik a cégek vergődése – a kisadó az utolsó szalmaszál? (kkv, cégvezető, üzletember, iroda, )

Bár a kft.-k 10 százaléka még nem végezte el a kötelező tőkeemelést, a Sár és Társai iroda készített egy összefoglalót arról, hogy akár a céges logó vagy egy tag festménye is elegendő lehet a tőkeemeléshez, apport formájában. Erről nagyon sok vállalkozás valószínűleg nem tud.

Mint arról beszámoltunk, a korlátolt felelősségű társaságoknak – akik azt még nem tették meg – át kell térniük az új Ptk. alkalmazására, és ezzel egyidejűleg, amennyiben törzstőkéjük 3 millió forint alatt van, fel kell emelniük azt a kötelező 3 millió forintos minimumra.

A határidőt tavaly már elhalasztották, de úgy tűnik, a tőkeemelést idén már nem úszhatják meg a magyar kft.-k, az egy éves hosszabbítás ugyanis ez év március 15-én lejár.

Nem feltétlenül kell azonban a tagok pénzbeli forrásait kimeríteni vagy a cég tartalékait erre felhasználni, megfelelő megoldást nyújthat erre a problémára az apporttal, azaz nem pénzbeli hozzájárulással történő tőkeemelés.

Ilyen megoldás lehet például:

  • a tag saját tulajdonban álló autó, haszongépjármű, számítógép
  • a cég működéséhez szükséges gépek, berendezések, készülékek
  • festmények, szobrok, értékes vázák
  • reklámozás céljára megrendelt művek, szoftverek, filmek, videoklipek, reklámvideók
  • védjegy, domain

tulajdonjogának a cégre történő átruházása.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik