Belföld

Hammer Ferenc: Orbán segít felfedezni a benned rejlő állatot. Ez milyen már?

Nagy József
Nagy József

újságíró. 2018. 02. 15. 14:56

A migráns és a Soros, illetve a kulák. Nagyinterjú a szociológus egyetemi  oktatóval.
Korábban a témában:

De jó kis kulákos társas. Saját fejlesztés?

Áh. Ez a társasjátéknak álcázott kulákellenes propaganda az ötvenes évek Magyarországán készült a Ki nevet a végén? mintájára. Nem túl bonyolult: a téeszparasztok mosolyognak és sikeresek benne, a kulákok meg szívnak. Másolatom van belőle, egy eredeti példányt a Budapesti Levéltár őriz.

Lenne piaca ma is, csak migránsra kéne átrajzolni a kulákot.

Habony Árpád multimédiában már rég csinálja.

Fotó: 24.hu/Berecz Valter

Kommunikációs szempontból van különbség a kulák, valamint a migráns és Soros között?

Hatalmas. A menekült ott dekkol a folyóparti füzesben, sűrű köd, kezében két nejlonszatyor, ábrázata eléggé elveszett, strukturális pozíciója a magyar társadalomban eléggé marginális, ördögivé gyúrni alakját rutinfeladat. Pláne azt követően, hogy átmasírozott, pontosabban átmasíroztattak az országon kétszázezer embert, és a híradókból naponta látjuk, hogy a világ tele terrorcselekményekkel, melyek elkövetői zömmel azokból az országokból származnak, ahonnét a menekültek. De egy közel kilencvenéves amerikai milliárdosból sátánt kreálni! Az már valami! Hasonló truváj, mint a CEU-t első számú közellenséggé tenni. Hiszen

a hagyományos propagandaelvek szerint olyan dolgokkal hülyíthetőek meg az emberek, melyeket nem kell elmagyarázni.

Na most a CEU-ról a többségnek lövése sem volt.

És a kulák?

A kulákok a helyi közösségek gazdag, elismert, tekintélyes alakjai voltak, fontos szerepet játszottak a helyi kultúrában, hitéletben és politikában, belőlük ellenséget kreálni szintén komoly szakmai teljesítmény volt. Persze annak idején más eszközök álltak rendelkezésre, szó nélkül elvihettek, agyonverhettek embereket, törvényeket lehetett írni direkt rájuk.

Direkt törvényt írni, mondjuk a civil szervezetekre, most is lehet.

Meg az egyetemekre vagy épp a bűnös életmódot élő szegényekre.

Két, az eredeti jelentésétől elszakadt közéleti szimbólum épült fel itt szűk három év alatt: a „migráns” és a „Soros”. A virtuális migránsnak, ennek az állatszerű lényként feltüntetett valaminek kevés köze van a gazdasági migránsokhoz, pláne az életükért futó menekültekhez. És bár Soros György menekültpolitikáján találni fogást, a sátáni Soros se azonos azzal az idős amerikai üzletemberrel, aki annak idején mások mellett fideszeseknek adott ösztöndíjat.

Ahogy az ötvenes évek kulák szimbólumának se sok köze volt a falvak korábbi vezetőihez. A propaganda, finomabban szólva, a politikai kommunikáció létező trendek hátára ugrik föl. Némi tudományos háttérrel egyszerűen feltérképezhető a társadalom állapota, meghatározható, mely veszélyekre érzékenyek, mely hívószavakkal ugraszthatóak össze az emberek, mire mondják, hogy „fú, azt igen”, mire meg azt, hogy „fú, azt nem”.

Ezekből aztán összegyúrható a hatásos propaganda. Komoly szakma ez. És, ha van hozzá lóvé, lesz eredmény is.

Olyan, mint a kereskedelmi kommunikáció. Ha az a feladat, hogy adjunk el mosóport, ami nem csinál olyanokat, hogy meghal, aki megérinti, viszont tiszta lesz tőle a ruha, vagyis mosóporként funkcionál, és telereklámozzák vele az étert, akkor annak a mosópornak az eladása emelkedik majd, mint a lift.

Fotó: 24.hu/Berecz Valter

Ha ez ilyen egyszerű, mitől van az, hogy az egyik oldal képes szimbólumokat építeni, mosóport eladni, a másik meg nem?

Először azért, mert nincs vita, mindenki kizárólag a saját híveinek beszél. Az ellenzéki gondolatok, példák, szimbólumok, melyek sebezhetővé tehetnék a kormány politikáját, nem érnek el a túloldali célközönséghez. Számos remek mémet alkottak fiatalok, hogy például

a kép egyik fele stadion, a másik meg egy kórház műtője, ahová szarni járnak a patkányok,

de csak a Facebookon okoskodó haverjaim látják, osztják, a távoli rokonaim, akik nem használnak számítógépet és kormánymédiából is csak az ingyeneset, nem. És ez itt egy fontos pont! A zöm kizárólag az ingyenes médiát fogyasztja, ugyanis nem telik neki másra: önkormányzati lapok, ingyenes újságok és ingyenes elektronikus média, ami csak úgy, kábeles előfizetés nélkül jön a tévéből. Ebből a csomagból sok éve kikoptak a kormány számára kellemetlen kérdések, témák, tele vannak viszont a veszélyekről alkotott mindenféle mesebeszédekkel. Másodszor: nincsenek ügyek, melyek hallatán megmozdulhatna a közvélemény. Merthogy ügy botrányból tud kinőni, botrány pedig akkor van, ha az igazságszolgáltatás vádat emel. Csakhogy

Magyarországon fideszes kormánypolitikust sose visznek el vezetőszíjon. És miért nem? Mert a legfőbb ügyész momentán más intellektuális kérdésekkel foglalkozik.

És amíg a törvény nem sújt le egy gazember politikusra, addig a tömeg is bizonytalan, hogy hát biztos, hogy bűnös?

Bezzeg?

Bezzeg, mondjuk, Romániában van a DNA, a korrupcióellenes ügyészi hivatal, amelyik jó tíz év alatt több tucatnyi  politikust csukatott le. Van is botrány. Mindez nálunk történelmi okok miatt nem időszerű. Tisztára, mint az oroszoknál:

a kretént nyomják hivatalosan, eltüntetik a közbeszéd közepét, és semmiről nincs normálisan diskurzus, egyebek mellett a menekültekről sem.

Arról, hogy az a sok ember sokfajta, sokféle sorsot, sokféle szándékot takar, és a tisztességes politika képes disztingválni, szelektálni. Ehelyett a Fidesz trolljai álnéven afrikai törzsi villongások fényképeit kopipésztelik a fészbukra, azt írva alá, hogy verik a magyart a Keleti pályaudvarnál. Kizárólag azért, hogy ne lehessen megbeszélni a közös dolgainkat. Az intolerancia miatt haragszom leginkább erre a vircsaftra. Nyilván nem szeretjük, amit némely menekült csinál Európában, de tudjuk, hogy nekik is van hely a Nap alatt. Ez nem magától jut az ember eszébe, ezen töprengeni kell, nem árt néha katarzis sem, hogy megértsd: nem feltétlenül mindig az erősebbnek, szebbnek, okosabbnak van igaza. Na most az ilyen töprengésekre tesz fedőt a mostani rezsim. Mondván, senkit nem kell megérteni, csak minket, és egyedül mi hánytorgatjuk fel jogosan a sérelmeinket, a sok nyomorult ott dögöljön meg, ahol van, hiszen mindenki annyit ér, amennyije van.

Fotó: 24.hu/Berecz Valter

A modern világban nem egyszerű erényesnek, jó embernek lenni. És bűnös dolog arra fűteni a társadalmat, hogy oké, légy csak rohadék.

Minden emberben ott lakik az állat, és a politika, különösképp az alkotmányos rend  feladata ketrecben tartani a többségnek nevezett állatot,

ám ma az a téma, hogyan csalogatható elő még jobban és hogy vadítható a legkönnyebben. A kormány utazik a nem demokratikus motívumokra, melyek vért akarnak, a másik eltiprását, és nem vesznek tudomást olyan ősi alaptézisekről, hogy azt tedd a másikkal, amit szeretnél, hogy a másik tegyen veled. Orbán szisztematikusan, tégláról téglára bontja a demokrácia és az emberség gátjait. Célja a hisztéria, új és új választóvonalak legyártása: az úgynevezett többség megnyugtatása, hogy ti vagytok a többség, és felizzítása, hogy viszont a kisebbségek nagyon veszélyesek. És működik. A minap német juhászkutyák kiképzését tanulmányozó szaúd-arábiai rendőröket kergettek meg Cegléden helyiek, mert migráncsoknak hitték őket. Elmebaj. Kizárólag a hatalom megragadása, megtartása és az ellenség eltüntetése vezérli.

Fideszesek parlamenti folyosón az ilyes morális kérdésekre somolyogva a vállukat vonják azzal, hogy ilyen a politika.

Önmagában nem elvetendő, megvetendő, ha egy párt a hatalom megtartása érdekében minden politikai kérdést hatalmi kérdéssé transzformál. A politika tényleg ilyen. Akinek nincs érzéke ahhoz, hogy a mindennapi társadalmi történésekben hol a hatalom számára látható, hallható, meglovagolható ügy, az ne adja erre a szakmára a fejét.

Olykor a legdemokratikusabb politikus keze is elsül, belecsúszik a vad demagógiába.

Az elegáns volt, amikor Gyurcsányék belengették a huszonhárommillió románt? Dehogy volt az. Megesik ilyen még az amerikai elnökválasztáson is, része a demokratikus politikának, legföljebb nem szemtől szemben, hanem egy szövetséges újsággal végeztetik el a piszkos melót. De ma Magyarországon kirugdossák az összes civilizált féket a vadállattá válás útjából, pusztán a politikai térnyerés és népszerűséghajhászás miatt. Legfőbb programpont, hogy segítek felfedezni a benned rejlő állatot. Ez milyen már?

Felfedezni? Bent lakik?

Mindannyiunkban. Az elsikált félelmek, a tudatlanság évszázadok, évezredek óta ott lapul az agyakban, a propaganda csupán kinyitja a fedelet, ad egy jelzést, hogy na, mostantól ez is mehet, ez is belefér, ez se ciki, az se az, mondd, mondd csak, te is velünk vagy.

Régi szimbólumokkal is operál a hatalom. A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Horthy Miklós születésének százötvenedik évfordulójára, történetesen pont a holokauszt nemzetközi emléknapjára misét szervezett, aztán a „liberális felháborodás” hatására lefújta az akciót. Ennek kapcsán írt nálunk arról Farkas Attila Márton, hogy a magyar jobbosok tudják, hogy a politikában fontos árucikk az identitás, az emlékezetpolitika: vannak hőseik, állításaik, míg a bal csupán védekezik, tiltakozik, felháborodik, valami ellen vonul, nincsenek hősök, nincs ideológia, csak tagadás, „az vagyunk, ami nem a Fidesz”. Egyetért FAM-mal?

Fotó: 24.hu/Berecz Valter

Azt hiszem, inkább nem, mert az akció-reakció kérdése is már maga következmény, illetve bizonyos mértékig látszat, mintha azt gondolnánk, hogy a csatalovat a zászló hajtja, csak mert azt látjuk lobogni. De szerintem a jelenlegi kommunikációs térben

tulajdonképpen mindegy, hogy ki adta az első pofont, s ki az, aki reagál.

Semmi nem múlik rajta. Egyes országban az ismeretlenségből jött protest pártok pár hónap alatt szedtek össze húszszázalékos támogatottságot a választásokra, pusztán azzal, hogy reagáltak valamire. Nemhogy agendájuk nem volt, lényegében még nevük sem, mégis sikeresek. Amúgy igenis vannak balos akciók, lásd a Szabadság téri emlékmű körüli patália.

Ott is a Fidesz megálmodta emlékmű volt az akció, az ellenzéknek a kreatív tiltakozás maradt.

Az az emlékmű lényegébe nem akció, hanem egy nagy elkenés, hogy a második világháborúban a németek a hunyók, mi ott se voltunk, de ha igen, akkor mi senkit nem bántottunk, mi vagyunk az angyal, akit véletlenül megtámadott az áramvonalas német madár. Állításokat a tüntetők fogalmaztak meg, például azzal, hogy kirakták egy meggyilkolt nagypapa fotóját.

És? Lett belőle valami?

Hát, nem. Egyrészt esetleges, mi kerül be a közbeszédbe, másrészt a kormány ingyenes, versenytárs nélküli médiája tarol. Amúgy elgondolkodtató, hogy pár újságíróval működő online lapok, mint például az Átlátszó, több sztorit hoznak ki Orbánékról, több melót tesz a remélt kormányváltásba, mint bármely ellenzéki párt.

Vagyis?

Vagyis lehet, hogy egyik-másik ellenzéki párt a részvényese ennek a helyzetnek: ő a kitüntetett ellenzék.

De egyszer elfogy a lóvé,

nem ad az unió, nem lesz pénz nemcsak a kommunikációra, hanem úgy általában. És amikor nem lesz mit elosztani, akkor másként lesz.

Akkor jön el igazán a szimbólumok, az új kulákok, az új migránsok, az új Sorosok ideje, nem?

Van, amikor kevés a kommunikáció. Azt hiszem.

Hiszi vagy tudja?

Kétségtelen, hogy sokszor jártunk úgy az elmúlt években, hogy azt mondtuk: ezt, hát ezt azért már nem gondoltam volna, aztán csak megtörtént.

Ön szerint is évtizedek kellenek korrigálni ezt a „szellemi pusztítást”. Nem úgy van a társadalom is, mint az aranyhal, hogy néhány másodperc a memóriája?

Van, hogy harminc év, van, hogy három másodperc. Németországban a második világháború végéig a nép támogatásával működött a kőkemény diktatúra, s még a hatvanas években is kerültek elő jó karban lévő SS-tisztek, akik lényegében büszkék voltak a korábbi tetteikre, és a hetvenes évekig kellett várni, hogy a német társadalom végleg elszakadjon, elhatárolódjon a náci világtól. De ez azzal indult ám, hogy az amerikaiak meg az angolok afféle demokratikus agymosást szabadítottak a németekre, olykor nem is nagyon demokratikus eszközökkel, megtanították, hogy

ember és ember között számos szempontból tehető különbség, de abból a szempontból nem, hogy mindenkinek azonosak a jogai, és aki mást gondol, az egy büdös náci, lecsukjuk, szevasz.

Nem éppen reformpedagógia. Ugyanakkor a spirituális komfort érdekében felejteni is szeretnek az emberek, végtelenül találékonyak, hogy olyan sztoriban lássák magukat, amiben valamennyire jóravalóak, helyesen cselekszenek. Ilyenkor jön a már emlegetett „ó, nekem ahhoz semmi közöm” mentalitás.

FAM úgy véli a Horthy-miséről, hogy: „Jó kis blöff volt, átgondolt műbalhé, üzenet, sziasztok, jobbikosok, Vona már nem a régi, mi vagyunk a tökös legények, gyertek át hozzánk.”

Logikus érvelés, de nem biztos, hogy igaz. És ha igaz is, vagy működik, vagy nem: kétséges, hogy ilyen akciókkal sikerül-e a versenytárstól elcsaklizni támogatókat. Sose fogjuk megtudni, tudatosan tették-e az emlékmisét a holokauszt emléknapra. Hacsak valaki susogni nem kezd. De a susogás is lehet kamu.

Tizenkét éve interjúztunk önnel a „Miért utálják a politikát Magyarországon” című tanulmánya kapcsán, amiben egyebek mellett azt írta, hogy már a pecások is két pártra szakadtak, a balosok a Magyar Horgászra fizetnek elő, a jobbosok a Sporthorgászra. És most?

Azóta sokat durvult a dolog.

Tizenkét éve legalább volt az exkomcsi horgászlap meg fideszes horgászlap. Ma tán egyik sincs meg. Vagy mindkettőt megvette Mészáros Lőrinc,

hiszen nemcsak hírportált meg tévét meg megyei napilapokat vásárol, hanem mindent, még a skandináv rejtvényújságot is.

Fotó: 24.hu/Berecz Valter

Azt is mondta 2005 decemberében, hogy: „A társadalom olykor elvárja a politikai osztálytól, hogy felnézhessen rá. És ennek a kívánságnak eleget kéne tenniük: több felelősségérzettel, méltósággal és a közügyekkel szembeni tisztelettel.”

Abszolút. Erről beszélek! Ezek a pribékek, mármint Orbánék, ahelyett, hogy közös nevező alkotnának a politikai versenytársak között, hogy oké, egy kanál vízben meg tudnánk fojtani egymást, de legalább abban megállapodunk, hogy nem uszítjuk a társadalmat az összes demokratikus norma felmondására. Egyet tehet az ember: beszél, érvel, tiltakozik.

Számos köztiszteletben és középen álló társadalomtudóst szólaltattunk volna meg az utóbbi hetekben a közéletről, de sorra eloldalaztak az interjú elől. Nem beszélnek, nem érvelnek, nem tiltakoznak egyik oldal mellett sem.

Őket is megértem. Nem akarnak konfliktusokat, nem akarnak egy akár ártalmatlan félmondattal rálépni valamelyik politikus lábujjára, s ezzel kockára tenni fontos kutatásokat, egzisztenciákat.

Sokukat az fékezi, hogy van valami állami lóvéjuk, pályázatuk.

Mást az állít meg, hogy jaj, istenem, mi lesz a gyerekemmel.

Ön nem tart retorziótól?

Az ELTE-n nincs cenzúra. Az egyetem sokszor védte meg egyetemi polgárait az elmúlt időkben. A rektor még arra sem szólt be, amikor itt alapították a Jobbikot, csak akkor húzta össze a szemöldökét, amikor Vona emberei úgy, ahogy van, elfoglalták a hallgatói önkormányzatot.

Azért furcsa nézni, hogy most visszatértek a nyolcvanas évek, amikor hivatalos cenzúra nem volt, és az emberek próbálták kitalálni a cenzúra logikáját, ami néha túl jól sikerül.

Emellett az is köztudott, hogy könnyebben el lehet bánni azzal, aki csendben van. Amúgy a beszélni vagy nem beszélni kérdésben egyetlen szempont motivál sok kollégámat az egyetemen, hogy a diákjainkat tartozunk azzal hogy nem hallgatunk.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.