Kitört a botrány, amikor megírta a sajtó, hogy a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége szentmisén emlékezne „a 150 éve született vitéz nagybányai Horthy Miklós néhai kormányzóra” és annak menyére. Ez önmagában ma már nem bírna hírértékkel, csakhogy a megemlékezést a Holokauszt Nemzetközi Emléknapjára tették.
Heisler András, a Mazsihisz elnöke azonnal levelet írt Lezsák Sándornak, az Országgyűlés alelnökének. Heisler szerint ez az akció az áldozatok emlékének megtiprása. Valóban, a vidéki zsidóságot a kormányzó alatt deportálták, nem a nyilasok lőtték őket a Dunába. És hát Horthy maga írta Teleki Pálnak, hogy „ami a zsidókérdést illeti, én egész életemben antiszemita voltam, zsidókkal sohasem érintkeztem”. S bár hozzáteszi, hogy a zsidókat kímélni kell, de csak mert nem lehet őket tehetségtelen nagyszájú alakokkal helyettesíteni a gazdaságban, ehhez legalább egy emberöltő kell.
A baloldali és liberális értelmiség természetesen felháborodott. Többen tiltakozó tüntetést szerveztek az emlékmise, illetve Lezsák Sándor részvétele és támogatása ellen. Aztán a mise elmaradt. „Tényleg nem figyeltünk oda arra, hogy épp az Auschwitzcal kapcsolatos nemzetközi emléknap is erre a dátumra esik” – nyilatkozta az egyik szervező. Nem figyeltek, nem tudták. Vagy megijedtek a tüntetéstől? Vagy inkább egy jó kis blöff volt az egész, átgondolt műbalhé?
Szerintem Szimbolikus gesztus volt, melynek célja, mint több más szimbolikus gesztusnak: lenyúlni a Jobbik maradék szavazótáborát. Ráadásul két legyet lehet ütni egy csapásra, mert a Fidesz ezzel a balliberális oldalnak odadobta a szokásos gumicsontot. Vagyis a megszokott, rutinos, pavlovi reflexet kiváltó idomárművelettel van dolgunk. Ugyanez történt pár éve a Szabadság-téri szobor kapcsán, és korábban egy halom más hasonló jelkép, esemény kapcsán. A történelmi traumák kihasználása, a sebek felszakítása régi, bevált eljárás, főleg választási kampány idején. Csakhogy legyünk mivel elfoglalva az aktuális problémák helyett.
Van azonban ennek az egésznek a praktikus, figyelemelterelő funkción és a szélsőjobb felé kacsintó szavazatfogáson túl további tanulsága is. De ők maguk nem állítanak szobrot, pedig annyi pénzük még lenne, meg se emlékeznek semmiről, pedig az aztán tényleg olcsó megoldás. Mondhatni, antifasiszták vannak, baloldaliak és liberálisok nincsenek.
Vajon miért? Talán mert maguk is vállalhatatlannak tartják a baloldal történeti alakjait és eseményeit az államszocializmus gyalázatos története és bukása miatt? Szégyen és bűntudat? De hát még nálunk is akadnak az államszocializmussal szemben álló baloldali hősök. A liberálisok meg még csak nem is a baloldali hagyományhoz kötődnek, nekik igazán nem lenne mit szégyellni.
Esetleg Végül is volt egy 2006-os esztendő egy kis jobboldali forradalommal, utcai tüntetésekkel, zavargásokkal, tévéostrommal (miközben csendben eltűnt ötvenmilliárd a négyes metró építése során). Volt Magyar Gárda, Nemzeti Őrsereg, még aktív Betyársereg és a mainál keményebb Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és persze a Magyarok Nyilai is. Virágzott egy kurucokról elnevezett oldal, ahol baloldaliak és liberálisok telefonszámait tették közzé, és szólították megtorlásra a „nemzeti radikális” harcosokat. És nem csak a duma ment,
A baloldal gyáva lenne?
A baloldal inkább harciasságáról, mintsem gyávaságáról ismert. Meg aztán, ha festéket lehet dobni a Sándor-palotára, akkor megemlékezéseket is lehetne tartani. Főleg, hogy az nem garázdaság, amiért elvisz a rendőr. És a helyzet sem ugyanaz, mint egy évtizede. A Jobbik konszolidálódott, a Fidesz pedig mindent beszippantott és rendet tett.
Mindemellett akadnak olyan alakjai a magyar és a nemzetközi progressziónak, akiket még a kormányközeli megmondóemberek se biztos, hogy legyaláznának. Azok a kicsiny szubkultúrák pedig, melyek számára nemcsak egy Ady és Bibó, hanem Kossuth, Petőfi, sőt Rákóczi is vállalhatatlan, nem bírnak reális fenyegetéssel.
Ha meg belekötnek a megemlékezésbe, akkor mi van? Ha ki lehet jelenteni a mai Magyarországon, hogy ha Európa muszlim lesz, akkor mi van, úgy ilyen kurázsival miért ne lehetne baloldali és/vagy liberális emlékezetpolitikát csinálni? Főleg, hogy Viszont megemlékezéseket ők se tartottak, senki kultuszát nem ápolták, csak másokét cikizték ki.
A balliberális oldal senki és semmi kultuszát nem ápolja, ezeket a tudományos konferenciák gettójába zárja. Az emlékezetpolitikában pontosan az zajlik, ami minden más területen. A jobboldal offenzívában, a baloldal defenzívában. csak a jobboldal állításait próbálják cáfolni, tagadni, és azok példaképein felháborodni. A jobboldal elmondja a véleményét nemzetről, Európáról, Nyugatról, Keletről, történelemről, globalizációról és sok minden másról, a baloldal azonban hallgat, vagy általánosságokban, lapos közhelyekben beszél európaiságról meg demokráciáról, ami rosszabb, mint ha semmit nem mondana. Persze elolvasható egy halom vélemény szaklapokban, Facebook-kommentekben és pártprogramokban, de a társadalom felé ezeket a véleményeket nem kommunikálják.
Az emlékezetpolitikai kultúrkampf a Horthy-misékkel és hasonlókkal a huszadik század tartósítása. Elsősorban az idősebb generációkhoz szól, pár kivétellel őket mozgósítja, meg a deviánsokat, a balhés figurákat. Ugyanazokat, akiket másfajta kormányzati propagandák is.
Nincsenek ideológiák, nincs körülhatárolható identitás, minthogy nincs hagyományos értelemben vett baloldaliság és liberalizmus sem.
A jelenlegi baloldal, illetve balliberális oldal identitása rezisztens identitás. Nincs állítás, csak tagadás. Az vagyunk, ami nem a jobboldal, bár ez se igaz, mert immáron a Jobbik is be lett véve a buliba, pragmatikus okokból. Az vagyunk, ami nem a Fidesz. Az Internacionálé híres sora, a „semmik vagyunk, minden leszünk” helyett inkább érvényes a „senkik vagyunk, de bármi leszünk, ha kell” gyakorlata.
Ez utóbbi persze a jobboldalra is igaz. Az ezerháromszáz migráns befogadása és elhelyezése, valamint annak az előterjesztésnek a megszavazása az Európai Parlamentben, mely felhívja a tagállamokat, hogy segítsék a menekültek helyzetének javítását előmozdító emberjogi szervezeteket, azt mutatja, hogy A Jobbik nagy menetelése a Magyar Gárdától a Spinoza kávéházig dettó ugyanez. Ahogy nincs hagyományos értelemben vett baloldal, úgy nincsenek igazi konzervatívok sem, de még a régivágású szélsőjobb is elhalálozott. Bevándorlás- és iszlámellenes, Izrael- és szabadpiacbarát mozgalmak vannak, extravagáns trollokat begyűjtő altright, meg olyan posztmodern konstrukciók, mint nálunk a Habsburgokat visszasíró tradicionalisták.
Csakhogy a baloldallal és a liberálisokkal szemben A gazdasági stabilitás és a migránsokkal való paráztatás mellett ezzel is nyer a Fidesz, ahogy korábban ezzel futott fel a Jobbik. Erről szól a Horthy-mise is. Bár úgy látszik, már nem kell megtartani, elég jelzést adni, gesztust tenni. Minden értelemben olcsó megoldás, tanulhatna a baloldal.
