A Népszava szúrta ki, az általános közigazgatási rendtartásról szóló, január elsején hatályba lépő salátatörvényben, hogy új módszerrel ellenőrzik az engedéllyel tartott fegyverek tulajdonosait, a fegyverkészítési és -javítási eszközök birtokosait. A jogszabály szerint közigazgatási hatósági ügyben, illetve azzal összefüggő hatósági ellenőrzésnél a helyszíni szemlét – ha ez a közbiztonság, a közrend védelme, a terrorizmus elleni küzdelem érdekében, bűnmegelőzési, bűnfelderítési célból szükséges – a lezárt terület, épület, helyiség felnyitásával, az ott tartózkodók akarata ellenére is megtarthatják.
Egy névtelen fegyvertulajdonos összefoglalta a törvény gyakorlati hibáit, felvázolva, hogy nála a rendőrök behatolására nemcsak a távfelügyeletre bekötött riasztó jelez majd, hanem két nagy, területét védő, képzett argentin dog is.
Bármennyire is igyekeztem, nem tudtam megtanítani őket, hogy ilyen esetekben tegyenek különbséget ember és ember, azaz betörő és rendőr között. Nekik megy mindkettő. Jogosan, elvégre vigyáznak a házunkra. Emiatt a rendőrök, már akiket nem kaptak el, a szolgálati fegyverüket fogják használni, végszükségre hivatkozva.
Mire ő hazaér, azt látja majd, hogy pár rendőr a mentőben, a kutyáit pedig lelőtték, miközben ő nem hibázott, szabályosan tárolt egy állandóan lakott ingatlanban, fegyverszobában, bekötött riasztóval fegyvert. A rendőr sem követett el hibát. Őt kiküldték, nem volt otthon vagy nem akart ajtót nyitni, nem tudhatta, behatolt.
A kutya követett el hibát? Nem: erőszakkal bement valaki, megvédte a saját kis fészkünket. Történt baj? Hát nagyon nagy… Kérdem én: mi értelme..? Semmi…”
A törvény jogállami szempontból még aggályosabb, hiszen Magyarországon hivatalosan két éve „terrorveszély” van, a hatósági intézkedéshez még alapos gyanú sem kell, elég „bűnmegelőzési célra” vagy terrorveszélyre hivatkozni.
Magyar György ügyvéd a lapnak azt mondta, a terrorizmus elleni küzdelem mint cél, világos.
A baj az, ha túlságosan szélesre tárják a magánszféra védelmét biztosító kapukat. A joggal pedig lehet élni és visszaélni is, mint azt oly sokszor tapasztalhattuk már.
Szerinte értelmetlen, aggasztó és fenyegető ilyen jogosítványokkal felruházni a rendőrséget. Alapesetben egyszerűen a helyszínre kell hívni a tulajdonost, hogy mutassa meg a fegyvereit. Csak valóban súlyos veszélyhelyzetben, a gyanú igen magas fokán és csak kivételesen lehet helye távollétében a behatolásnak. Az intézkedés felelőssége minden esetben a végrehajtóé, mely egyben az okozott kár megtérítését is magában foglalja.
Az új jogszabály egyébként hasonló eljárásra jogosítja fel a rendőrséget az elektronikus hírközlésről szóló törvény hatálya alá tartozók esetében is, ahol a szervereket ellenőrizhetik.