Végül abbahagyta a beszédet, meredt maga elé, miközben egyre fátyolosabb lett a szeme. Letette a mikrofont, férfikönnyek, halálos csend, vége, függöny.
Na, de ne szaladjunk ennyire előre…
Néhány médiamunkás, egy rakat ELTE-BTK-s oktató és egy csomó hallgató ült be kedd este az egyetem 34-es előadójába azért, hogy meghallgassa a két Népszabadság-főszerkesztő-helyettest, Pető Pétert és Tamás Ervint, hogy végül is mi a frász folyik itt. Nehéz lenne nem észrevenni, hogy mekkora üzenetértéke volt a helyszínnek: a baloldali Népszabadságról szóló beszélgetést a legellenállóbb egyetem legforradalmibb folyosójának végén helyezték el. Azon a folyosón, ahol Heller Ágnes és Radnóti Sándor is kapott tanári szobát, ezt a két nevet meg nem kell bemutatnom a baloldal gyűlölőinek (utóbbi ráadásul meg is jelent, sőt kérdezett is).
Gyáva puccs
Az első kérdés arra vonatkozott, hogyan élték meg a hirtelen távozást szombaton, amikor a kiadó felfüggesztette a lapot. “Dermedten” – válaszolt Pető, aki elmesélte, hogyan matricázta fel a pakkját, még pénteken, mert azt hitte, költözni fognak. Tamás Ervint Hegyi Iván, a lap sportújságírója hívta fel aznap, és “kapkodó lélegzetvétellel közölte” a rossz hírt. Egy óráig keringett a lakásban, hogy most mit tegyen, a vége egy, a Népszavába írt publi lett. Véleménye persze a 2010-ben nyugdíjba ment újságírónak is van a helyzetről:
Ezt csak egy laikus tudja elképzelni, hogy egy napilapot úgy pozicionálok újra, hogy felfüggesztem.
Pár szót Kőrösi Ivett és Urbán Csilla népszabis (mindenki képzelje ilyenkor pártszimpátiája szerint oda az “egykori” jelzőt) újságírók kaptak, és ők is a döbbenetükről beszéltek. Kőrösi konkrétan az édesanyjától tudta meg a hírt, az anyuka előbb megkérte őt, hogy üljön le, mert rossz híre van.
“Ez egy gyáva puccs volt.” Ezt már a beszélgetés során többször is a könnyeivel küzdő Pető mondta arra a kérdésre, mi lesz most. Felsorolta az utóbbi napok harcát a Mediaworksszel (a kiadóval), majd rátért arra, hogy egy nyomtatott lap addig létezik, amíg kinyomtatják. Majd borúsan hozzátette:
ha ma kérdezik, hogy valaha kinyomtatják még a Népszabadság napilapot, akkor nemmel válaszolok.
Deficitről, nyíltan, őszintén
Tamás érdekes húrokat pengetett, azon a vonalon haladt végig, valóban deficites volt-e a lap. Szerinte a kétezres évek elején még baromira nem, csak aztán folyamatosan rossz stratégiát választottak (kivéve, amikor felépítettek egy 2,4 milliárd forintos tartalékalapot). Nem sikerült a több lábra állás és a terjesztés kézbevételét is elcseszték, miközben az internetes portálok elszívták az olvasókat, a lap elkezdett veszteséget termelni.
költségcsökkentések, a munkaerő leépítése és Tamás tervének elutasítása, hogy a 80 ezres helyett inkább egy 60 ezer példányos lap üzleti tervét rakják össze. És még Vörös T. Károly, az ikonikus volt főszerkesztő is útilaput kapott.
A veszteségről külön kérdezték őket, Pető elismerte, hogy nem termelt nyereséget a lap, de szerinte a nyomtatott sajtóban egy politikai újság se termel, hacsak nincs kitömve állami hirdetésekkel. Szerinte “nem gazdasági okokból zárták be a legnagyobb ellenzéki lapot”, és a tulajnak különben is csomó lehetősége lett volna időben közölni, hogy elégedetlen, hogy eladná a lapot, hogy új üzleti tervet akar látni. Tamás szerint gazdasági értelemben piacról beszélni a politikai sajtó világában szemfényvesztés. Azért beszélt:
Arról meg kár is vitatkozni Tamás véleménye szerint, hogy az auditált politikai napilapokból toronymagasan a Népszabadságból fogyott a legtöbb, mégis minden kormányhivatalba tíz Magyar Hírlapot rendeltek. Tamás azért beismert egy nagy hibát: hogy ők – és a komplett magyar nyomtatott sajtó – későn reagáltak az internet megjelenésére. Miközben már vígan pöfögött az Index és az Origo, Tamás még azért hívogatta dühösen Vörös T. Károlyt, hogy
A politikai okokról Pető lelkesen, ekkor és a későbbiekben is felhevülten beszélt. Szerinte “nem egy propeller miatt döntöttek így az illetékesek”, mivel a lap szerkesztősége mostanra állt össze stabilan, és dőltek be hozzájuk a sztorik. Ezek adják a híradók és további véleménycikkek alapját, ezeket az újságírók túrják ki, szóval fontosak. Meg is köszönte ironikusan a Fidesznek, hogy
Tamás némileg komolyabban egy erős hatalomról beszélt, na meg az értelmiségről, ami karvalyként lesi a behódolás jeleit az ellenzéki lapoknál. Pető ellenben nem fog egyhamar behódolni, főleg amikor ilyeneket mond:
a forradalom a következő lépés.
Mielőtt megírná Bayer Zsolt, hogy fegyverbe, jönnek a komcsik, hozzá kell tenni, hogy Pető ezt arra válaszolta, milyen eszközeik lehetnek még. Nagyjából semmi a jelenlegin kívül. Amúgy nagyon örültek a szolidaritásnak és segítségnek, most az a cél, hogy elérhetővé váljon az archívum (meg az újságírók személyes tárgyai és e-mailjei).
Ez nem a Népszabadság története, és ezt nem ismeri fel a társadalom, mert fásult, bizonytalan, elkeseredett, megosztott
– fűzte hozzá Tamás, vázolva a big picture-t. Pető még elmondta, rendezni akarják a munkaviszonyukat a Mediaworksszel, mert “emberkínzás”, ami most történik.
Arról beszélt, milyen statútum volt érvényben a tulaj és a szerkesztőség között régebben: az utóbbi jelölhetett főszerkesztőt, az előbbi pedig vagy beleegyezett, vagy nem. Volt egy kitétel: ha három éven át veszteséges a lap, bukják ezt a privilégiumot. Finoman arra utalt, hogy a résztulaj Ringier ezért is terelte a deficit felé a Népszabadságot. Tőle már azt kérték végül, hogy csökkentse a 140 fős szerkesztőséget (most 80-an vannak) és 400 millió forinttal csökkentse a büdzsét. Nem tette meg, mennie kellett.
Tamás hozzátette, a sokáig a tulajdonrész valamivel több mint 27 százalékát birtokló MSZP, pardon, Szabad Sajtó Alapítvány sokáig szerette volna kézivezérelni a lapot, de a nyakas szerkesztőség miatt ez nem ment. A stáb pedig gyakran kihasználta egymás ellen a két tulajt. Tamás szerint konkrét nyomásgyakorlás nem volt, legfeljebb némi ordibálás a telefonban. Erről Petőnek is volt sztorija, aki szerint
Innentől már dőltek a hasonlatok, Pető a kormányprogramot a House of Cards sorozathoz hasonlította, míg Tamás a Watergate-botrányt hozta fel (az amerikai politika, a választások sokszor kerültek elő), ami után indultak hatósági eljárások, de nálunk ez nem elképzelhető egy botrányos sztori után. Radnóti Sándor felvetésére, hogy az egész lapbezárás irracionális, azt felelték: az. Tamást épp a Kossuth téri tüntetésen hívta fel “egy fideszes potentát” azzal, hogy nem érti, mi történik. Aztán miután elmagyarázta neki Tamás a helyzetet, azt mondta, ez irracionális döntés, ez nem lehet a tulajdonos érdeke.
Pető később az este legeredetibb gondolatmenetét vázolta: szerinte ebben az ügyben sincs valóság, csak két párhuzamos történet. Ez a két narratíva a két politikai tábor tagjainak véleményét tükrözi.
A beszélgetés végéhez közeledve György Péter még megpuccsolta az egész eseményt, vállaltan tanárként oktatta a közönséget arról, hogyan állt ki a Republikánus Párt Donald Trump mögül, védve az értékrendjét. Ezt Tamás is megerősítette, miután Pető arról beszélt, hogy a sajtó túlélésének esélye, ha felvilágosítják az embereket, hogy a nagy sztorik lenyomozásához idő és pénz kell. A politikai lapok pedig nem profitábilisak. Ergo több embernek kellenek többet áldoznia arra, hogy minőségi tartalmat vásároljon, abból a pénzből tudnák kifizetni a béreket, a benzint, a telefont, a rezsit, stb.
Együtt maradhat-e a szerkesztőség? – hangzott az utolsó kérdés. Pető szerint a szerkesztőség együtt VAN. Számára megtiszteltetés volt, hogy velük csinálta végig ezt a pár napot. Azt nem tudja, mi történik holnap, holnapután, mik a tulajdonos tervei, de most
úgy néz ki, hogy a Népszabadság nem jelenik meg többet….
Végül abbahagyta a beszédet, meredt maga elé, miközben egyre fátyolosabb lett a szeme. Letette a mikrofont, férfikönnyek, halálos csend, vége, függöny.
Mi, olvasók (mert én is az vagyok nagyrészt) pedig továbblépünk a szinergiák és gazdasági szükségszerűségek ösvényén…
