A hétfői parlamenti ülésen az MSZP és a Jobbik képviselői is nekiestek a miniszternek. Rogán azt mondta:
Hibáztam, amiért önök most le is veszik rólam a keresztvizet.
Hozzátette: számára az az ügy tanulsága, hogy politikus magáncélból soha nem használhat helikoptert, még akkor sem, ha felesége ügyes üzletasszonyként intézte ezt.
Majd először az MSZP, később a Jobbik kérdezőjének üzent. Bangóné Borbély Ildikónak azt, hogy egy MSZP-s politikusnak elég lett volna azt válaszolnia, hogy Kóka János, Apáti Istvánnak azt, hogy akkor turkáljanak az ő zsebében, ha Kovács KGBélát hazahívták Brüsszelből, és eredeti helyére, Moszkvába irányítják.
Bangóné a viszontválaszában még megkérte Rogánt, ne bújjon felesége szoknyája mögé, de a miniszter erre csak annyit mondott, ő büszke az ügyes és sikeres feleségére.
Hogy miről van szó?
Erről: Rogán Antal helikopterrel érkezett Szabó Zsófiék esküvőjére. Rogán először tagadott és perrel fenyegetett, később eszébe jutott, hogy mégis ült helikopteren. Az út becslések szerint 1,8 millió forintjába került volna a családnak, ha felesége, Rogán Cecília nem barterezte volna le az üzemeltető céggel.
A bulin egyébként Kis Grófo csinálta a hangulatot. A zenész Facebook-oldalán igazi bulibárónak nevezte Rogánt, majd valamilyen oknál fogva meggondolta magát és törölte a bejegyzését.