Lehallgatásra alkalmas készüléket találtak a múlt héten az Eötvös Károly Intézet (EKINT) irodájában, legalábbis az intézet ezt állítja. Az ott dolgozóknak elképzelése sincs, ki és milyen céllal tehette oda: hogy állami szerv lehetett, vagy magánszemély, azt is csak találgatni lehet. Csütörtöki rendezvényén a TASZ nem csak erre kereste a választ, hanem arra is, kik lehetnek még ma Magyarországon megfigyelés alatt, és kinek állhat érdekében mindez.
A beszélgetést a direkt36 oknyozó újságírója, Vorák Anita moderálta, vendégei Szabó Máté, a TASZ szakmai igazgatója, Kőszeg Ferenc, a Helsinki Bizottság vezetője, valamint Majtényi László, az EKINT elnöke voltak. Utóbbit megdöbbentette, mi mindenhez lehetett hozzáférése a lehallgatóknak: nem csak az elhangzott mobil- és telefonbeszélgetéseket hallhatták, de a számítógépek könyvtárait is átkutathatták. Az intézetnél talált készülék szerintük alkalmas volt arra, hogy az emberi beszédet közvetítse és a vezeték nélküli hálózaton keresztül megfigyelje a számítógépeket.
Erre pedig Majtényi szerint nem csak joga, oka sem volt senkinek, hiszen az intézet minden forrása bárki számára azonnal hozzáférhető, a tevékenységük pedig teljesen átlátszó.
Semmi nincs eltitkolva. Ha gyakornok érkezik hozzánk, aznap már beülhet arra az értekezletre, amit lehallgattak. Akárki is helyezte el nálunk a készüléket, pénzpazarlás volt a megbízója számára.
Még gondolkodnak, tegyenek-e feljelentést az ügyben, Majtényi mindenesetre úgy véli: az intézet működése ugyan teljesen jogszerű, ez mégsem indokolja, hogy szemet hunyjanak a múlt heti felfedezés fölött. Szerinte valószínű, hogy nem az övék az egyetlen lehallgatott civil szervezet. Az is elképzelhető, hogy hasonló készüléket már máshol is felfedeztek, ám úgy döntöttek, okosabb hallgatni róla. Az EKINT elnöke azonban nem akarta eltitkolni a történteket:
Biztos a Soros György volt
Majtényi azt mondja: korábban már határozottan gyanakodtak rá, hogy lehallgathatják őket. Különösen azt követően, hogy Orbán Viktor “emberi jogi hordákról” beszélt március 15-i beszédében, Lázár János pedig kijelentette: minden olyan magyarországi intézmény, amit Soros György támogat (ilyen az EKINT is) a Soros által képviselt – nyilvánvalóan nem létező – “háttérhatalom” megbízottja, és az ő politikai nézeteiket próbálja érvényre juttatni.
Ez súlyos sértés, amellett, hogy marhaság. Kizárólag a saját nézeteinket, erkölcsi elveinket és szakmai tudásunkat terjesztjük.
– mondta Majtényi.
Lázár szerint az említett civil szervezetek “nemzetbiztonsági kockázatot” jelentenek. Erről állítólag léteznek titkosszolgálati dokumentumok is, amelyeket nem hozhat nyilvánosságra. Ha ez így lenne, nyilvánvaló államtitoksértést követne el – mondja Majtényi -, amiért azonban nem lehet felelősségre vonni, hiszen ő határoz a dokumentumok nyilvánosságra hozataláról. Lázár alá tartozik ugyanis az Információs Hivatal is, ezért az ottani iratoknak ő a titokgazdája.
A Belügyminisztérium azt mondta, hogy az intézetben talált eszköz minősége nem éri el az általuk használt lehallgatókészülékekét: ők nem “internetes portálokon vagy a sarki boltban” vásárolnak.
Hogy ki helyezte el a készüléket, valószínűleg soha nem fog kiderülni – mondja az EKINT elnöke.
Legfeljebb tippelgethetünk, kinek állhatott az érdekében. Ma már az állam sokféle tevékenységét kiszervezi – akár a lehallgatás terén is. Elképzelhető tehát, hogy magáncég helyezte el a készüléket. Ami nem oldható meg átláthatóan, jogszerűen a kormányzaton belül, az kikerül egy szürke zónába
– mondja, aztán hozzáteszi:
Lehet, hogy a Soros György hallgatott le minket, hogy ellenőrizze, rendben folyik-e a hazaárulás.
Lehallgatni nálunk nem bűn
Ma Magyarországon bárkit törvényesen le lehet hallgatni, ez azonban nem jelenti, hogy ez egyúttal jogszerű is. Fura paradoxon ez – mondja a TASZ-os Szabó Máté. A magyar törvények lazán határozzák meg a titkos információszerzés szabályait, ráadásul nagyon ellenőrizetlen is ez a terület.
Nem csak az EKINT-nél vált nyilvánvalóvá, hogy lehallgatják őket: Szabó elmeséli, hogy miközben egyik TASZ-os kollégájuk telefonbeszélgetést folytatott egy Európai parlamenti képviselővel,
Panasszal az adott titkosszolgálat működését irányító miniszter felé lehet élni, ő pedig köteles kivizsgálni az ügyet: így a honvédelmi miniszter, a belügyminiszter és a miniszterelnöki hivatalt vezető miniszter (Lázár János) hatáskörébe tartozhat a probléma. A TASZ fel is vette a kapcsolatot az érintettekkel, ám két minisztériumtól is ugyanazt az érdekes választ kaptak:
Jogellenes megfigyelés nem történt.
Ilyenkor az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságához lehet jogorvoslatért fordulni; habár ez a szerv kormánypárti többségű, mindig ellenzéki képviselő vezeti. Ők is elutasították a TASZ-tól beérkezett panaszt.
Pintér Sándor belügyminiszter nemrég egészen odáig ment, hogy kijelentette: Magyarországon törvényes keretek közt bárkit le lehet hallgatni. Érdekes, hogy épp e kijelentésre 2 nappal határozott úgy egy másik ügyben a Strassbourgi Emberi Jogi Bíróság, hogy
Szabó azt mondja, habár a TASZ-nál minden eszközzel harcolnak ez ellen, fontos dilemma, meddig mehetnek el. Hiszen ha sikerrel járnak a lehallgatási kör szűkítését illetően, félő, hogy ez a terület teljesen kikerül állami kézből, akkor pedig ennél is nehezebb lesz nyomon követni.
Majtényi szerint
az alkotmányos jogállam összes biztosítékát helyre kéne állítani. Huszonhat évvel a rendszerváltás után ne kelljen a nyakamat tekergetni, hogy jön-e utánam valaki! Esterházy írta, hogy még ha Teréz anyát hallgatták is volna le, és valóban nem lettek volna titkai, akkor is ártalmas a lehallgatás. Aki nem tudja, ki milyen módon szerez róla információt, az hajlamos lesz arra, hogy ne a saját vágyait vagy indíttatásait kövesse, hanem az általa képzelt átlaghoz hasonuljon. Ha a saját személyiségemet alárendeltem egy külső hatalomnak, az én személyiségem már torzulni fog.
Mit tehetünk ellene?
Szabó arra is felhívja a figyelmet, hogy a telefontársaságok is mindig tudják merre járunk, ráadásul az állam akár a tudomásuk nélkül is szert tehet ezekre az adatokra a távközlési törvény módosítása óta.
Ez korábban még az EU irányelvét követte, amely kimondta, hogy a telefontársaságok 5 évig kötelesek őrizni a birtokukban lévő felhasználói adatokat. Később, 2014-ben, az Európai Bíróság megsemmisítette az irányelvet, ezért már nálunk sincs megindokolható jogi alapja. A telefontársaságok törvényesen nem őrizhetik meg a beszélgetéseket, de az biztos, hogy nyilvántartják a hívásaink időtartamát, és azt is, kivel folytattuk őket.
Hivatalosan ezt csak bűncselekménnyel kapcsolatosan szabad felhasználni, ha azonban nemzetbiztonsági szolgálat kéri le a telekommunikációs metaadatainkat, a telefontársaság nem kérheti számon őket.
Vorák Anita azt mondja, újságíróként leginkább a neki nyilatkozók biztonságát félti.
Volt olyan is, akit meghívtam, hogy egy lehallgathatatlan chatprogramon beszélgessen velem, ahol már a felhasználónév is csak egy hosszú karakterhalmaz. Persze, van akinek ez elveszi a kedvét, de újságíróként nekem is meg kell győződnöm arról, kivel állok szemben. Telefonon nem beszélek bizalmas dolgokról a forrásaimmal, inkább személyesen – ha pedig valakinek van ideje hallgatni, hogy este az anyukámmal telefonálok, csinálja nyugodtan.
A TASZ-osok is igyekeznek ügyelni az adataik biztonságára: ha kell, titkos e-maileket váltanak és lehallgatásbiztos appokat használnak, az ügyfelekkel pedig sokszor irodán kívül találkoznak, ha bizalmas ügyről van szó.
