Állatszeretők körében nem ismeretlen Dr. Mikesy Levente neve. A fiatal állatorvos írta az Élet az Illatos úton című blogot csaknem két éven át, amíg a telepen dolgozott. Pár hónapja otthagyta munkahelyét, hogy valami újba kezdjen. Gödi otthonában kerestük fel. Barátnőjével, Zsófival és két kutyával, Fibivel és Bogival fogadott minket egy társasház rendezett, zöld kertjében.
Most csak a két barátságos eb heverészik a kövér fűben, de mint Levente meséli, bő két évtizede népesebb volt itt az állatsereg.
Fotók: Berecz Valter
Dinókat akart gyógyítani, macskát műtött először
Mindent összegyűjtöttem, bogarakat, kukacokat, hernyókat, békákat, egereket, molylepkéket. A sünöket egy fa alatt próbáltam kordában tartani. Hamar megtanultam, hogy lehetetlen, mindig eltűntek másnapra. Macskából volt még nagyon sok, kutyát kicsiként nem tarthattam. De volt még halam, nyulam, papagájom, gerlém, hörcsögöm és patkányom is.
Egyértelműnek tűnt, mi lesz, ha nagy lesz. Szakmai útja alapkövét nagyon korán letette:
Ötödik születésnapomra kaptam egy képes dinoszauruszos könyvet és – anyukámék elmondása szerint -, akkor jelentettem ki először, hogy állatorvos akarok lenni, dinókat akarok gyógyítani. Idővel rájöttem, hogy a dinók sajnos már nem gyógyíthatók.
Akadt azonban egy nagy feladat a számára már 7 évesen, amikor a szomszéd meglőtte légpuskával az egyik cicáját:
Szegénykém kapott egy nem kívánt orrpiercinget és én szemöldökcsipesszel szedtem ki a lövedéket. Ez volt az első műtétem
– mondja nevetve.
Sokkoló, amikor bekapcsol egy érzékszerv, amiről nem is tudtál
A hivatalos gyógyításhoz azonban – talán elsőre nem is gondolnánk – jó fül kell. Leventének rossz a hallása, betegsége komoly akadályként állt előtte.
A mély hangokat jobban hallom, a magasakat nem. Hallókészülék nélkül Phoebe ugatását például nem, egy németjuhászét viszont igen. Madárcsicsergésből is csak a nagyon mély jut el hozzám, a verebek énekét soha nem hallottam.
Másfél évesen kapott hallókészüléket, azt nyomban be is dobta egy vízzel teli hordóba. Szülei 3 nap múlva találták meg.
Azért az egy sokk, nem pozitív élmény elsőre, amikor egy olyan érzék kapcsol be, amiről korábban nem is tudtál.
A beszéd neki nem jött automatikusan, mint általában a gyerekeknek: az neki komoly tanulás volt. De családban volt hozzá a legjobb szakember.
Anyukám logopédus, sokszor játszottuk, hogy a szája elé tett egy papírt és ki kellett találnom, mit mond. Ezzel arra ösztönzött, hogy ne szájról olvassak, hanem támaszkodjak a hallásomra, bármilyen nehéz is. Ez segített hozzá, hogy most hallókészülékkel is az 50-60 százalékát értem az emberi beszédnek, de a sok gyakorlat alapján logikailag könnyen kiegészítem magamnak, ez az embereknek általában fel sem tűnik.
A frászt hozta a családjára a szívdobogásával
Levente gimnazistaként elment az egyetemre és megkérdezett egy tanárt, mekkora esélye van. Nem kapott tőle igazi biztatást. Elgondolkodtatta, mekkora felelősség, hogy egy állat vizsgálatánál esetleg nem hallja az állat fenyegető hangjelzéseit vagy a gazda figyelmeztetését.
Bizony most már tudom, hogy vannak olyan zajos szituációk, amikor egy halkan morgó kutya figyelmeztetését nem hallom, és a kutyán sokszor nem látszik, ha morog. Így kicsit nagyobb kockázatot vállalok, mint más orvos.
Aztán ott volt még a sztetoszkóphasználat problémája is. Az egyetem második feléig nem tudta, hogyan fogja ezt megoldani. Mindenki – ő maga is – azt hitte, hogy a két év elmélet után a harmadik, negyedik év gyakorlatánál kiesik. De egy speciális eszköz megmentette őt.
Hónapokig kerestem a neten, mire rátaláltam egy hallókészülékre kapcsolható sztetoszkópra. Egyszer azzal ébresztettem poénból a családot, hogy a szívemhez tettem, rákötöttem a hifire és teljes hangerőre állítottam. Beleremegett a ház.
Az egyetemet végül sikeresen befejezte. Jött a munkakeresés nehézsége. Versenyezni kellett gyakorlatilag az összes halló végzőssel. Bele sem írta az önéletrajzába, hogy rossz a füle, bízott benne, hogy személyesen be tudja bizonyítani, könnyű vele kommunikálni. Hónapokig tartó, sikertelen keresés után a kezébe nyomtak egy Illatos úti hirdetést. Annyi rosszat hallott a helyről, hogy nem akarta, végül elment az interjúra és látta, hogy itt tényleg segíthetne. Két évet töltött el ott. A napi munka után önkéntesként blogot írt az Élet az Illatoson címmel. Gyönyörű fotóival illusztrált kutyatörténetei megnövelték a telepen gazdát találó állatok számát. Szakmailag is nagy kihívás volt a szinte mindig teli, 150 kutyát befogadó telepen dolgozni. Gyógyított, műtött rengeteget. Ám az altatást sem kerülhette el. Az első ilyen esete egy nagyon öreg, beteg, menthetetlen német juhász volt.
Az állat szenvedése nagyobb teher, mint a halála
Olyan állapotban volt, hogy egy németországi szuperkórházban sem tudták volna meggyógyítani. Sosem fogom elfelejteni, de nem viselt meg. Megnyugvás volt, mert nem bírtam nézni a szenvedését. Kínok közt látni egy állatot nagyobb teher, mint a halála.
A visszafordíthatatlanul megvadult állatoknál sincs más megoldás:
Volt egy 3 éves kaukázusi juhász. Azért hozták be, mert megharapott több embert, a gazdáját is. A telepen is támadott. Olyan vad volt, hogy a befogóbotot is kettéharapta, úgy hogy a fogai is sérültek. Profi szakemberek sem vállalták, mert életveszélyes volt. Fúvócsővel kellett bódítani, hogy ki lehessen hozni a kenelből. Kábultan kisimultak a vonásai és akkor olyan szép volt. Nekem kellett elaltatni, nagyon nehéz volt megtenni, régen történt, de máig megvisel, ha eszembe jut.”
Fibi kutya kéredzkedik fel a padra. Ő az új téma.
Ő is az Illatos útról van. Eleinte nem akartam örökbe fogadni, csak hazahoztam gyógyulni, lazulni. Nagyon tartózkodó kutyus volt.
Ennek most semmi jele, ahogy bújik Zsófi ölébe és a simogatástól egy pillanat alatt szinte önkívületi állapotba kerül.
Levente egyébként a szerelmet is az Illatos útnak köszönheti.
Állatvédő önkéntesként egy kislányt kísértem az Illatos útra, de korábban zártak, mint ami a honlapon volt. Hallottam, hogy van egy blogja a telep egyik állatorvosának, megkerestem és írtam Leventének. Egyúttal a beteg kutyámról is kérdeztem
– idézi fel Zsófi a kapcsolat kezdetét. A fiú átveszi a szót:
Együtt mentenek, együtt terveznek
Amikor találkoztunk, szerelem volt első látásra. A blogon sok lány írt nekem, de Zsófi nem dicsért, milyen jól írok, csak kutyás kérdései voltak, szimpatikus volt, hogy rendesen teperni kellett érte, nem omlott a karjaimba rögtön.
Azóta meg állatot mentünk nonstop
– mondja Zsófi, majd felváltva sorolják, mikor, hol, kinek találtak új otthont.
A jövőt is együtt tervezik. Levente most saját rendelőt szeretne nyitni, barátnője lenne az asszisztense, ha befejezi az egyetemet.
Úgy szeretném, hogy a profit egy részéből rászorulók állatait ivartalanítanám, gyógyítanám. Mondjuk délután normál, délelőtt szociális rendelés lenne. Amíg nem jön össze a szükséges pénz, addig mobil állatorvosként dolgozom, házhoz megyek. Szeretnék majd állatmentőknek ingyenes szaktanácsadást is adni és a nagy álmunk még egy kis állatmenhely.
