Rendőrök, katasztrófavédelmisek, fogyasztóvédők, népegészségügyisek, közterület-felügyelők és a polgármesteri hivatal illetékesei tartottak közös ellenőrzést péntek éjjel Nyíregyháza belvárosi szórakozóhelyein. Hívták a sajtót is, kérve, az akciót tartsuk titokban, a siker érdekében. Persze, hogy kinek, mit jelent egy ilyen helyzetben a siker, nézőpont kérdése.
Indul a konvoj
Este tízkor gyülekezünk a városházán, a főasztalnál ülnek vagy harmincan, ők lesznek a csapat. Velük kell majd együtt mozognunk. Szemán Sándor címzetes főjegyző tart rövid eligazítást, elmondja, hetek óta tervezik az összevont akciót.
Indulás előtt megegyezünk: mindig a fogyasztóvédelem kezd, próbavásárlással. Utánuk 10-15 perccel jöhetnek a többiek. Konvojban indulunk, kocsikkal a városháza udvaráról. Annyira titkosan kezelem az akciót, hogy (feledékenységből) fényszórót sem kapcsolok – sötéten settenkedem a következő kereszteződésig.
<
Hogy ne keltsünk feltűnést, egy utcával hamarabb leparkolunk, úgy haladunk az első helyszín felé. Harminc ellenőr, kiegészülve sajtóval, kamerával, fotóapparátokkal, kettes sorokban – kicsit sem gyanús.
Egy szórakozóhely előtt haladunk el, de nem megyünk be. „Itt valami nagy ellenőrzés készül” – szól társához a bejáratnál egy férfi, s valószínűleg már megy is körbe a drót a városon, ahogy szokott. Az elsőnek a legrosszabb mindig.
Pár perc múlva egy régi polgárházból átalakított vendéglátóhelyre érkezünk. Az udvaron szól a zene, két diszkós szolgáltatja a slágereket. Fekésházy Gábor környezetvédelmi szakember zajszintet mér. Az eredmény: kicsit hangos a zene, ezért figyelmeztetni fogják az üzemeltetőt. Tavaly egyébként már volt panasz rájuk a hangos zene miatt.
Közben odabent a fogyasztóvédelem már lemérte a kikért feleseket, ellenőrzi a működési engedélyt, s még, amit kell. Nyugtát kaptak, csak kicsit többről, mint amit az árlap szerint fizetniük kellett volna. Ez hiba. A járványügyisek a mellékhelyiségekbe kukkantanak be, és követi őket az építésügyi hatóság is, mert kíváncsi, kialakításuk megfelel-e a szabványnak. Kiderül: a férfi WC-t nem felel meg a mai előírásoknak.
Mosolyogni tessék!
Mindenki teszi a dolgát, a rendőrség és a közteresek biztosítják a helyszínt. A vendégeket, úgy tűnik, különösebben nem zavarja a kerthelyiségben hirtelen támadt csődület, de páran felállnak, és odébb vonulnak, mikor meglátják a kamerát.
Közel egy órába telik, mire minden jegyzőkönyv elkészül. Az utolsó ellenőrökre az utcán, a bejáratnál várunk. Egyúttal azt is megállapítja valaki, hogy a szórakozóhely 5 méteres körzetében senki nem dohányzik, ez pozitív… Gyufaláng lobban, egy rendőrnő rágyújt. Fotóznám, mert nincs öt méter, de elpuskázom. Ő pedig arrébb megy.
A következő helyszín egy nagyon elegáns kerthelyiség, a benti részben tucatnyi billiárdasztal és csocsó. Tisztaság, rend mindenütt. Bentről halk zene szűrődik ki, a teraszon baráti társaságok üldögélnek, beszélgetnek.
Nem beszélni, nézni
Az ellenőrzés ugyan a sajtó előtt zajlik, de egy a bökkenő: a kormányhivatalhoz tartozó szervek dolgozói alapból nem nyilatkozhatnak, nemcsak most, máskor se, különben az állásukkal játszanak. Nézni viszont lehet, amit csinálnak. Hát nézem, és igyekszem be is kapcsolódni. A női WC-ben megállapítom, hogy a kézszárító nem működik, nincs papírtörülköző és folyékony szappan a töltőben. Egyébként minden rendben.
Itt valamivel hamarabb is végzünk, irány a közeli kocsma. Megkérem a fogyasztóvédelmet, hadd tartsak velük, már nagyon próbavásárolnék.
Komoly a kontraszt az előbbi helyhez képest. A szobányi helyiségben hangosan szól a zene, egy társaság épp vonatozik. A hátsó asztalnál egykedvűen üldögél egy sovány nő, kettővel odébb egy idősebb úr próbálja felvenni velem a szemkontaktust. Azt ugyanis a vele szemben ülő hölggyel már elvesztette. Közben sikongva, énekelve elszáguld mellettünk a vonat. A mozdony egy szőke ciklon – ma ő a legszebb lány az egységben. Járása kicsit bizonytalan, de a mögötte vonatozó erősen tartja a derekát.
Kapok egy felest
Hirtelen elhallgat a zene, és végre rendelhetünk. Nekem is kérnek egy felest. Vodkát. A kocsmáros szinte csordultig tölti a poharakat, nem sajnálja. Fizetünk, nyugtát kapunk, de nem koccintunk, és nem is iszunk. Igazolvány elő, ez próbavásárlás volt, kérjük a működési engedélyt.
A nagy, fekete táskából előkerül a mérőedény – hajszálra annyi volt a pohárban, amennyinek lennie kell, hurrá, nem voltunk megkárosítva. A kocsmáros most már vissza is öntheti az üvegbe a vodkát, és elmoshatja a mérőedényt. Jöhetnek a többiek, ellenőriznek, megállapítanak, jegyzőkönyveket vesznek fel. A női WC kulcsos, csak hölgyeknek adják oda. Az ok: előfordult korábban, hogy férfiak is belopództak az imádott után.
Nem ma kezdte a szakmát a kocsmáros – aki egyébként alkalmazott – udvariasan, nyugodtan felel minden kérdésre, miközben türelemre inti a szomjas vonatos társaságot, amelyik az ellenőrök láttán az utcára vonul, ott várakozik. A lánymozdony megszólít egy rendőrt: „itt kell megmutatni a személyit?” A rendőr nemmel felel. „Hát akkor kinek kell odaadni???” – érdeklődik a lány, mert mindenképp igazolni akarja magát.
Fél egykor már csak egy egységre jut idő. Nem is bánom, mert lassan leragad a szemem, rég volt már, hogy így belevetettem magam az éjszakába. Viszont minden tisztelet az ellenőröké, akik fáradhatatlanul és lelkiismeretesen végzik a munkájukat, s persze azoknak is kijár a kalapemelés, akik a közel 30 fokos éjszakai hőgutában mosolyogva szolgálják ki a vendégeket.
Az egység, ahová megyünk, szemközt, az utca túloldalán áll. A lepukkant parkoló sarkában igazán mutatós kis helyet alakított ki a tulajdonos. Már biztosan várnak is minket.
Odabent zene szól, egy alig megvilágított, lakótelepi szobányi terület a táncparkett, de most üres. Ki az a bolond, aki ilyen kánikulában táncra perdül?
Fogy viszont az óriás hamburger és a gyrostál. Hajnal fél kettő. Ki az, aki ilyenkor eszik!? Olyan jóízűen falatozik mellettem egy kétméteres fiatalember, hogy hirtelen rám tör az éhség. Nem tudom eldönteni, éhesebb, vagy álmosabb vagyok. Egy sült krumplit kérek. Három perc, mondja a hölgy, és három perc múlva forró, frissen sült krumplit kapok. Tálcán, papír tányérban, műanyag villával, papírszalvétával. Tökéletes.
Haza, haza!
Az ellenőrzésnek vége, ki-ki elvégzi az összegzést, értékelést a jövő héten, a hivatalában. Elköszönünk egymástól. A kocsimhoz igyekszem, elhaladok két fiúcska mellett. Békésen támasztják az egyik ház falát, kezükben cigaretta. Fél kettő múlt nyolc perccel. Azonnal szolgálatba helyezem magam, kérdezem, mi keresnivalójuk ilyen későn az utcán. A nagyobbik kivágja magát: ő már 18. A kicsi őszinte: 15.
Otthonról nem hiányoztok? Például neked – fordulok a fiatalabbhoz – már rég ágyban volna a helyed.
Nálunk alszik – így a nagyobb.
Ja, úgy már értem.
