Az örmények, akik közül hazánkban a legutóbbi népszámlálás adatai alapján csak alig ezren élnek, a legrégebbi keresztények közé tartoznak. Már az első században egyedüliként kőtemplomokat építettek, amelyeknek emlékei szerte a világban láthatók. Először az 1920-as években – amely eseményt máig nem ismerik el mindenhol – lettek népirtás áldozatai a szomszédos Törökországgal való konfliktusban. Majd a vészkorszak idején is elhurcolták őket haláltáborokba, hiszen egyes tudományos vélekedések szerint az örmények a zsidóság egyik bibliai ősi törzséhez tartoznak.
Szombaton 11 órakor a szegedi székesegyház körüli Keresztény Szolidaritás Parkjában a Szeged-Csanádi Egyházmegye és az Országos Örmény Önkormányzat rendezésében emlékművet avat az örmény genocídiumok áldozataira emlékezve. Az ünnepségre 11 fős küldöttség érkezik Örményországból. Jelen lesz és beszédet mond Martonyi János külügyminiszter is.
Az emlékmű avatását követően az örmény történelmet bemutató
kiállítás nyílik a Gál Ferenc Főiskola Klebelsberg termében (Dóm tér 6.). A tárlat a teljesség igénye nélkül bemutatja az örmények legősibb keresztény hagyományait, többek közt a kőkeresztek jelképi világát.
Az örmény kőfaragás legismertebb és legmagasztosabb emlékei a kőkeresztek, amelyek megörökítik az örmény kőfaragómesterek csodálatos kezemunkáit és a régi ideák archaikus vonásait.
Örményország területén a kőbe vésett kereszt figurák első nyomai már a Krisztus előtti 2. évezred tájékán megjelennek. A kereszténység előtti időkben a kőkeresztek az örmények számára a napot az eget a világ négy égtáját a négy éltetőelemet (tűz, föld, levegő, víz), a világfát, a szakrális és a profán világok határát és az örökkévalóság eszméjét jelképezték.
A kereszténység felvétele után a kőkeresztek az új hit szilárd jelképeivé váltak. A kőkereszt Örményország területén nem csupán szakrálisés kulturális jelenség, hanem nemzeti is. Ilyesfajta kőkeresztek csak Örményország, illetve az örmények lakta területeken fordultak, fordulnak elő. A kőkeresztek ma is jól ismert formáinak első típusai először a 7-8. században jelennek meg. Az is meghatározó, hogy pontosan hol s milyen helyen fordulnak elő. Elsődlegesen templomok, kolostorok közelében, illetve a szakrális célt szolgáló épületek falába vésve.
Ebben az esetben a kőkeresztek szakrális értelemben rontás és gonosz elleni óvóeszközként szerepelnek. Gyakorta találkozhatunk kőkeresztekkel temetőkben, dombok és hegyek csúcsán, valamint völgyekben és faluvégeken. Eleinte a keresztes kövek egyszerű formájúak voltak, közepén egy faragott kereszttel. A 9. századtól kezdve a keresztes köveket gazdag, elsősorban növényi ornamentikával kezdik el ékesíteni.
Megjelenik bennük az örökkévalóságot jelképező gránátalma, a szőlő, virágornamentikák. Nem sokkal később a keresztek alján kinövő kétszárny szimbólumként is megjelenik, amely értelmezhető a kereszt felmagasztalásaként vagy pedig a kereszt aljából feltörő forrásként. Ezek az ornamentikák is a pozitív éltető erőket jelképezik, amelyeknek eredete messze visszanyúlik a kereszténység előtti korszakra. A 10. században már fellelhetők az ember, illetve állatalakos (zömmel madárszimbólum) és felirattal ellátott kereszteskövek is. Az emlékeken ábrázolt alakok a keresztény kultúrkörből ismert figurák, mint például Jézus Krisztus, Istenanya, apostolok, védőszentek.
Érdekes, hogy nagyon ritkán fordul elő, hogy a keresztes kövön a megfeszített Jézust ábrázolják. Ismerünk azonban olyan kereszteskövet a khaghbati kolostor (Észak-Örményország) kerengőjéből, amely a megfeszített Jézust ábrázolja, és a kifaragott figurát színes festékkel festették le. Ez az örmény művészetben mindenképp egyedinek tekinthető.
