A javaslat a felsőoktatási törvény átalakítását célozza, ennek alapján a kormány hatásköre az államilag támogatott és az állami (rész)ösztöndíjas képzésre felvehető hallgatói létszám – vagyis a keretszámok – meghatározására a jövőben megszűnik.
A felsőoktatás kormányszintű szabályozásának feladata továbbra is az oktatásért felelős kormánytag felelőssége marad, ugyanakkor ez a felelősség nem a hallgatói létszámok intézményi elosztásában nyilvánul meg, hanem a rendelkezésre álló támogatási formák, illetve az előírt minimális felvételi követelmények meghatározására vonatkozik.
A javaslat indoklása kitér arra, hogy korábban a 480 pontos skálán 200 pontban meghatározott minimális felvételi ponthatár azt a küszöbszintet jelölte, amely alatt a képzés folytatásához szükséges teljesítmény, képesség hiánya vélelmezhető. Ettől az évtől kezdődően az 500 pontos rendszerben 240 ez a határ, a felvételi eljárás szabályozása azonban ebben a részében statikus, nem képes az egyes képzések időben változó igényeire reagálni – fejtették ki.
A Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerint a kormány megértette és eloszlatta a diákoknak a fizetős felsőoktatással kapcsolatos félelmeit. Rogán Antal ezt a Fidesz-KDNP hétfői frakcióülése után tartott sajtótájékoztatóján mondta, közölve, hogy a tanácskozáson Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök tájékoztatta a képviselőcsoportot a felsőoktatás jövő évi működésével kapcsolatos kormánydöntés elveiről.
Világossá vált – ismertette a frakcióvezető -, hogy a kormányzat meghallotta, megértette és eloszlatta a diákok félelmeit, amelyek azon alapultak, hogy azt gondolták, jövőre fizetniük kell a felsőoktatási tanulmányokért.
A kabinet olyan rendszert készít elő, amellyel 2013-ban senkinek nem kell fizetnie felsőoktatási tanulmányaiért, aki az adott karra vonatkozó ponthatárt eléri. A százszázalékos állami támogatás csak abban az esetben fizetendő vissza, ha a hallgató nem tud eleget tenni két feltételnek, azaz ha nem fejezi be az egyetemet, főiskolát, és nem Magyarországon vállal munkát – részletezte Rogán Antal.