„Szeretem a vágásaimat, a vért, az ízét, nézni, ahogy csurog, megnyugtat, és szeretet árad bennem szét”

„Megalázta, sértegette, leszidta vagy káromkodott önnel egy felnőtt, akivel egy háztartásban élt, mielőtt betöltötte a tizennyolcadik életévét?

Lökdöste, megragadta, felpofozta, esetleg megdobta önt valamivel egy felnőtt, akivel egy háztartásban élt, vagy olyan erősen megütötte, hogy az nyomot hagyjon vagy komolyabb sérülést okozzon, mielőtt betöltötte a tizennyolcadik életévét?

Egy önnel egy háztartásban élő felnőtt vagy egy néhány évvel idősebb személy megérintette szexuális szándékkal, legyen az akár egy érintés vagy cirógatás?

Megpróbálták rávenni orális, anális vagy vaginális közösülésre erőszakkal és manipulációval, sikerrel vagy sikertelenül?”

Még hat ilyen kérdés van, a válasz igen vagy nem lehet, és egy igen egy pontot ér. Egy pontnál duplájára nő az alkoholizmus megjelenése azokhoz képest, akik a tízből egy kérdésre sem felelnek igennel. Négy ponttól fölfelé tizenkétszeresére nő az alkoholizmus, a kábítószer-használat, a depresszió és az öngyilkossági kísérletek száma, négyszeresére a dohányzás, alacsony önértékelés és szexuális zavarok, valamint a szexuális úton terjedő betegségek valószínűsége. Hat ponttól fölfelé átlagosan húsz évvel rövidül a várható élettartam.

Visszalátogattunk a székesfehérvári Edokk Tinirehabra, ahol legutóbb beültünk a tinédzserlányok közé egy csoportbeszélgetésre, most pedig a megváltoztatott személyes adataikkal szereplő Emma, Regi, Viki és Virág mesélték el az idáig vezető történeteiket. A maradék hat kérdésre adott válaszaikkal együtt a kábítószerfüggő gyerekek között nincs olyan, akinek a bántalmazást, elhanyagolást és családi diszfunkciókat mérő ACE-pontszáma alacsonyabb lenne ötnél.

Emma

Emma „újonc”, egy hónapja érkezett, legutóbb nem találkoztunk. Tizennégy éves. Fehér bőr, virító kék szem, vörösre festett, feketére melírozott haj, láncok, piercingek, vágások, kaparás és harapásnyomok. Fodrásznak készül, kígyókat tartana, az anyja festőművész, az apja német vállalkozó. A szülei elváltak, hol Párizsban éltek, hol Hamburgban, egy ideje a magyar fővárosban.

Emma törzshelye a Feneketlen-tó és a Deák volt, ahol többnyire ittak, füveztek és nevetgéltek az iskolatársaival. Egy alkalommal kidőlt, hányt, majd „jöttek random közmunkások, elkezdtek beszólogatni a lábamra, meg nézegettek, aztán a legjobb barátnőm elküldte őket a jó égbe, hogy takarodjanak. Utána zugivó lettem” – meséli Emma, miután beülünk az egyik terembe a rehab pincéjében.

Mindez nagyjából egy hónappal az öngyilkossági kísérlete előtt történt, az meg márciusban volt. Öt különböző gyógyszert szed, az összeset orvos írta fel.

• A Kventiax elnyomja a rossz gondolatokat, „meg a jókat is, sokszor elég tompa vagyok és nincsenek gondolataim.”
• A Floxet egy szerotonin-visszavételgátló antidepresszáns, szorongásra és depresszióra szedi.
• Ataraxot szorongásra, viszketésre,
• Melatonint a jó alváshoz,
• Ritalint az ADHD-ra, az meg pörgeti, ha kell.

Aznap egy levéllel vett be, aztán hívta az akkori szerelmét, a vele egyidős barátja rohant, előbb lefeküdt a begyógyszerezett lánnyal, csak ezt követően telefonált az anyának, a mentőknek, a kórházból pedig gyerekpszichiátriára vitték volna Emmát, saját bevallása szerint zárt osztályra, de azt mondja, tudja, ilyenkor mit kell mondani.

Mit?

Normálisnak kell tűnni, nyugodtan rájuk nézni, és azt mondani, hogy nem akarod magadat megölni, és elhiszik. Amúgy megmondom őszintén, szerintem én vagyok itt az egyetlen, aki nem akar leszokni. Hülyeségnek tartom ezt az egészet.

Mármint?

Azért én itt sok mindennel nem értek egyet, de mindegy, itt maradok még pár hétig, hátha megváltozik a véleményem, ha meg nem, akkor valahogy úgyis elérem, hogy elküldjenek.

Anyukád mit mondott a kórházban?

Üvöltözött, hogy manipulatív vagyok, nem is akartam magamat megölni. Pedig de, a kórházban viszont már tényleg nem.

Emma szülei a nő egyik kiállítása után találkoztak Hamburgban, a férfinek már volt egy fia, aztán jött volna az első közös gyerek, de az anya elvetélt, utána született meg Emma. A kislány négyéves volt, a féltestvére húsz, mondják, örökre annyi marad, fogasra akasztotta fel magát, nem először próbálta, az anyja talált rá, a kistestvérnek azt mondták, beteg volt. Emma leírása szerint az apja első felesége „elmebeteg”, a fia is azért ölte meg magát, mert a nő fizikailag és verbálisan is bántalmazta a családját. Emma sosem találkozott vele, az apjáról viszont csak pozitívan beszélt, és állítása szerint, amikor bevette a nyugtatókat, a férfi az eszébe sem jutott, nem őt akarta bántani.

Egyébként szeretem a vágásaimat, a vért, az ízét, nézni, ahogy csurog, megnyugtat, és szeretet árad bennem szét. Magamat is szeretem, nem ezért vagyok önsértő.

Benne van a szóban is, magadat sérted, magadat bántod ilyenkor. Mit érzel közben?

Csalódottságot. Képes vagyok másokkal azonosulni, de bűntudatot egyáltalán nem érzek. Úgy vagyok vele, hogyha valakit megsértek, akkor oké, sérüljön meg, nem érdekel. Meg sokat szorongok.

Azt hogyan kell elképzelni nálad?

Remegek, ideges vagyok, nem lehet hozzám szólni, csak nézek egy pontra.

Mit mondanak ilyenkor a gondolataid?

Akármi rossz történik, lezár az agyam. Ezekre a dolgokra nem emlékszem tisztán, csak időnként beugranak emlékfoszlányok.

Miről?

A nevelőapámról.

Említetted, hogy már nincsenek együtt anyukáddal, meddig tartott a kapcsolatuk?

Még tart, hívogatja anyámat meg írogat neki, de már rendőrségi végzés van ellene. Miután megismerték egymást, egy étteremben találkoztunk, de azonnal furcsának éreztem a viselkedését, nem tetszett a csávó. Egy hónapra rá beköltözött hozzánk. Kellemetlenül éreztem magamat a közelében, aztán, amikor ez feltűnt nekik, köteleztek rá, hogy minden nap megöleljem, és olyankor végigtapogatott, a combomat is fogdosta. Egy idő után féltem nyitott ajtónál aludni, mindent kulcsra zártam – majd kifejezte az anyukámnak, hogy őt ez zavarja. Bő ruhákban jártam, hogy ne mérjen végig, és ne mondja el újra, hogy „fú, de jó ebben az alakod”. Amikor elmondtam anyámnak, hogy pedofil, lecseszett, hogy mit képzelek magamról, hogy merészelek ilyet kitalálni. Most távoltartási tilalom van ellene, anyámat többször megcsalta, nemi beteg lett tőle, meg észrevették, hogy már nagyon rottyon vagyok ettől az egésztől.

Az öngyilkossági kísérlet estéjén Emma egyedül ment haza az apjához, egy órán át görgette a fotókat a szüleiről és a barátairól, nézett a tükörbe, zokogott, elővette a gyógyszert, kikészítette a pohár vizet. „Az elején nehéz volt bevenni a pirulákat, aztán belejöttem, és egymás után kapkodtam őket.”

Kívánod azt a hatást?

Igen, folyamatosan. Ezt sem szeretem itt, ez a betegség lényege. Sóvárogsz? Élj vele együtt! Egész életedben ez lesz.

Emma, ha nem sikerül a mesterterve, és mégis tovább marad a terápián, talán alkalmi használó marad, több időt tölt az apjánál, kitanul egy szakmát, nem csúszik vissza. A lányok egyik mentora, Róbert szerint az olyanok szoktak belehalni a használatba, mint ő. Akik másnak hiszik magukat, mint a többiek, és nem fogadják el a segítséget.

Emma évekre van a nagykorúságtól, az ACE-pontszáma öt:

1. Vele egy háztartásban élő szülője megalázta (például az anyja, mikor azt mondta neki, hogy olyan, mint Sztálin).
2. Vele egy háztartásban élő felnőtt tapogatta, fogdosta, szexuális jelleggel közeledett felé.
3. A családjában nem támogatták egymást (mikor segítséget kért a nevelőapja miatt, és az anyja nem hitt neki).
4. Vele egy háztartásban élőnek volt mentális vagy szerhasználati problémája.
5. Közeli hozzátartozója öngyilkosságot követett el.

Virág

Mióta vagy itt?

Tegnap volt nyolc hónapja.

Várod, hogy kimenj?

Félek.

Mitől?

Nincsenek kint józan kapcsolataim, az összes barátom szerhasználó, és azt sem tudom még, a szüleimmel hogy fogok kijönni. Anya nagyon le akarja keretezni a mindennapjaimat, és ez, nem tudom, hogy fog beleférni az én kis rendszerembe.

Virág nem az első a családjában, aki a szerhasználati zavara miatt rehabra került. Az anyja 2021-ben feküdt be egy addiktológiai rehabilitációs osztályra, azóta józan. Virág apja is iszik, vagyis ivott, ő egy évvel a felesége után tette le a poharat.

Amikor anya fölköltözött apához a szállóba, és munkát kapott a gyárban, akkor elkezdtek egymáson segíteni. Most tök jól megvannak, apának is valamennyivel józanabb már a gondolkodása, és ugye, egyikőjük sem használ. Ez így könnyebb, de amik történtek, azok nagyon megviselték az egész családot, főleg engem és a húgomat, és ezen alig tudunk változtatni – vagyis én tudok, mert itt vagyok, de látom, hogy a tesóm ugyanabba csúszik bele, amiben én is voltam, és nem tudok neki segíteni, nem tudok helyette megváltozni.

Virág szerint az „első hosszabb időszak apáról szólt, mert mindig be volt rúgva.” A férfi ilyenkor agresszívvé vált, a feleségét minden nap bántalmazta, a gyerekeit valamivel ritkábban. Ha otthon ivott, akkor „barátságos volt és nem volt vele gond”, de ha a kocsmából ért haza, akkor „végigverte az egész családot”. Egy alkalommal rendőrt is hívtak, és akkor elhangzott a jól ismert mondat, miszerint addig nem tudnak mit csinálni, amíg nem folyik vér. Aztán 2018-ban ez is megtörtént.

„Apa nagyon be volt rúgva, és úgy megverte anyát, hogy a fejének a bal oldala szilánkosra tört, két centin múlt, hogy egy csontszilánk nem fúrta át az agyát. Minden tiszta vér volt, apa úgy feküdt le aludni, hogy elzárta magával az összes telefont, anya viszont valahogy átment a szomszédba, hogy segítséget kérjen, jöttek a rendőrök, aztán kiértek a mentők is, mi meg addig ott maradtunk. A rendőrök megpróbálták felkelteni apát, de nem nagyon lehetett, majd amikor felébredt, kivezette a rendőröket a házból, és bejött hozzánk megkérdezni, hogy mi történt. Teljesen lesokkolódtam, de arra emlékszem, hogy 6,85 ezrelék véralkoholszintet mértek apánál, elvileg az 5 ezrelék már halálos mennyiség.”

Virág ekkor kilencéves volt. Az édesanyja több életmentő műtéten is átesett a rákövetkező napokban, és a most tizenöt éves lány úgy emlékszik, ezt követően kezdett el az anyja is inni.

Ezután ránk voltak szállva a gyámügyesek, és félő volt, hogy elvisznek minket intézetbe, szóval elköltöztünk egy másik városba, és igazából ott kezdődött el anya fogyasztása. Akkoriban rendszeresek voltak a verések, apa részéről is felénk, meg anyáéról is – ő ilyenkor mindig annyit ivott, hogy teljesen kiüsse magát, aztán órákig aludt, és felkelteni sem lehetett.

A család néhány hónap után ismét továbbállt. Virág apja külföldre járt dolgozni, és ebben az időben letette az italt, a felesége viszont nem, aki gyakran a lányok nagymamájával együtt részegedett le.

„A mama lehányta magát, bepisilt meg ilyenek történtek. Át kellett vennem anya szerepét, a gyereknevelést, a háztartást, én gondoskodtam a húgomról, anyáról, magamról, sokszor nekem kellett megcsinálnom a kaját, hogy legyen mit ennünk. Negyedik osztályos lehettem, amikor már napi szintűvé vált anya fogyasztása, és sokszor akkora kupleráj volt az egész lakásban, hogy gusztusom sem volt eltakarítani, de anya rajtam kérte számon, hogyha nem volt kitakarítva. Ez nem az én reszortom lett volna, de hát muszáj volt megtennem. Az iskolában sem volt egyszerű, túlsúlyos voltam, és emiatt gyakran bántottak és kiközösítettek. Akkoriban voltak először olyan gondolataim, hogy véget vetek az életemnek, mert már nem bírom. Aztán mindig eszembe jutott, hogy nem hagyhatom magára a testvéremet, és elvetettem ezt a gondolatot” – mondja Virág.

Úgy emlékszik, hogy a „durva bántalmazások” akkor kezdődtek, amikor az apja már a gyárban dolgozott, az anyja Szigetvárra került, őt és a testvérét pedig a rehabilitáció idejére családba fogadta egy rokon házaspár. A változatosság kedvéért ők (ekkoriban már) nem ittak, nem drogoztak, viszont napi rendszerességgel bántalmazták verbálisan és fizikailag is a rájuk bízott testvérpárt.

Volt, hogy nem is volt rá indok. Bár arra nincs indok, hogy bántsak egy gyereket

– mondja Virág, aki részletesen is elmesél néhány ilyen esetet, de azok brutalitása miatt nem idézzük őket, hiszen talán ennyiből is érthető, hogy a kislány miért kezdett el ebben az időben dohányozni, és hogyan válhatott kábítószerfüggővé.

A lányok anyja a rehabilitációja után félutas házba került, majd visszaköltözött a férjéhez, és a gyerekeket is vitte magával. A történethez hozzátartozik, hogy a költözés előtt három hónappal a Virággal egy háztartásban élő férfi rokona egyszer csak összeesett a konyhában. Virág megpróbálta újraéleszteni őt, de nem sikerült, majd a húgával és az elhunytnak a feleségével együtt hat és fél órán át várták a holttesttel egy légtérben, hogy kiérkezzenek a hullaszállítók. A tinédzser eddigre rendszeresen használt kábítószereket – az alkoholt a szülei miatt nem szerette, a droggal viszont „elvolt”.

„Az eki olyan volt, mintha lebegtem volna, rendesen szerelmes lettem tőle. Elöntött a boldogság, a szeretet, még akit utáltam, azt is szerettem ilyenkor. Teljesen be voltam pörögve, és semmi sem tűnt valóságosnak. Például futkároztunk a folyosón a barátnőmmel, és úgy álltunk meg, hogy nekicsapódtunk a falnak, aztán másnap néztem a karjaimat meg a fejemet, tele voltam kék-zöld foltokkal.”

Kezdetben csak füvezett, aztán jött az extasy, majd a kristály, olykor néhány hetes kihagyásokkal, leállásokkal, fogadalmakkal, máskor napokon át tartó aktív használattal. Többször is a saját hányásában, habzó szájjal találtak rá, és volt, mikor ő könyörgött az anyjának, hogy vegye el tőle a drogot (amit később visszalopott). Akkor is fogadkozott, hogy abbahagyja, mikor epét hányt, de másnap újra használt, ahogyan az azt követő napon is, mikor azt hallucinálta, hogy a halott rokona az ajtófélfát támasztva mosolyog rá.

Elegem volt már a drogokból. Folyamatosan hazudtam anyáéknak, hogy mire kell a pénz, hova megyek, kivel leszek, mit csinálok, már azt sem hitték el nekem, amit kérdeztem. Arra is gondoltam, hogy túladagolom magam, hátha utána leszek olyan szarul, hogy abbahagyjam, de soha semmi sem volt ahhoz elég, hogy ez megtörténjen.

Az utolsó állítással csak azért vitatkoznánk, mert Virág a látogatásunkkor már tíz hónapja szermentes volt, és minden rezdülése arra utalt, hogy az is szeretne maradni. Mielőtt bekerült volna a székesfehérvári intézménybe, többször találkozott a rendőrséggel, egyik alkalommal egy nyilvános vécében találtak rá az alvó lányra, alkohollal, fűvel és egy kávé néven becézett amfetamin származékot tartalmazó droggal a szervezetében. Virág az emlékei között őriz olyan rendőröket is, akik lekezelően bántak vele, és a vécés eset után csak annyit kérdeztek tőle, mielőtt útjára engedték, hogy „mi van, hosszú volt az éjszaka?”, de amikor néhány nappal később újra a hatóság szeme elé került, és kihallgatásra vitték, mindenki kedves volt hozzá.

„Nagyon aranyosak voltak, kaptam egy szelet csokit, meg akkor jött meg a menstruációm, és az épp szolgálatban lévő női kollégától intéztek nekem ilyen egészségügyi dolgokat, és az egyik rendőr mondta is, hogy többet nem akar így látni itt.”

A kihallgatás után kórházba került, onnan haza, ahonnét hatvankét nap szárazság után érkezett a rehabra. Az Edokk Junior Tinirehabon készített címerén az áll, hogy a legfontosabb célja az, hogy örökre józan maradjon.

Amúgy úgy jöttem ide, hogy majd, ha kikerülök, megünneplem egy nagy berúgással, hiszen az nem drog – aztán felvilágosítottak, hogy ezt szerváltásnak nevezik, és akkor rájöttem, hogy inni se kéne, mert utána vagy újra droghoz nyúlnék, vagy alkoholistává válnék. Ahogy közeledik a terápia vége, azon pörgök, hogy ki vagy mi miatt esnék vissza, mi lenne a következménye, és a végletekig elviszem ezt a forgatókönyvet, ami motivál. Ha most visszaesnék, akkora szégyen és bűntudat lenne bennem, hogy többször sem mernék idejönni. Inkább legyek halott, mint hogy újra drogozzak. Ezt a poklot nem csinálnám végig még egyszer.

Virág évekre van a nagykorúságtól, az ACE-pontszáma hét:

1. Vele egy háztartásban élő szülője vagy más felnőtt rendszeresen megalázta, veszekedett és káromkodott vele.
2. Vele egy háztartásban élő szülője ütötte már meg olyan erősen, hogy az nyomot hagyjon.
3. A családjában nem vigyáztak egymásra, nem érezték magukat közel egymáshoz, nem támogatták egymást.
4. A szülei gyakran túl részegek voltak ahhoz, hogy gondoskodjanak róla, nem volt számára elég ennivaló, és volt, hogy koszos ruhákat kellett viselnie.
5. Mindkét biológiai szülőjétől el lett választva egy hosszabb időszakra.
6. Az anyját gyakran lökdösték, megragadták, felpofozták, megdobták valamilyen tárggyal, megrúgták, megharapták, ököllel vagy valamilyen kemény tárggyal ütötték úgy, hogy ő ezt látta.
7. Mindkét szülője alkoholista.

Reni

Néha volt foca (igazi is, szeret focizni, meg a laszti is, vagyis a bogyó, vagyis az eki), amúgy narkónak kristályt és speedet használt, fű minden nap, pia csak ha nem volt más, akkor is boltból lopott, nagy táskával be, whisky a műanyag flakonba, üres üveg vissza a polcra. Reni a szüleitől szerzett pénzt drogra, egy idő után osztott is, de nem „vamzer”, viszont a vevőket „behúzta”, vagyis a pénzt elvette, a drogot megette. Reni tizenhárom, a rehabnak másodszor fut neki, már négy hónapja itt, „kismentor”, azt mondja, józan akar maradni, visszanyerni a családja bizalmát, újraépíteni a kapcsolatait, egyetemre szeretne járni. Fél, hogy visszaesik, de még csillan a szeme, amikor a cuccról mesél, és hallani a hangján, hogy mikor mondja azt, amiről azt hiszi, hallani akarják, és mikor azt, amit ő is hisz – miközben nem keveredik önellentmondásba. Reni „nagyon apás”, legalábbis így jellemzi magát annak ellenére, hogy a férfi alkoholista, „kitagadta” őt, olyanokat vágott a fejéhez, hogy nem is a lánya, ütötte, verte, a kislány meg „annyira kötődött hozzá, hogy félt szólni” az anyjának.

Milyen az apád részegen?

Agresszív, engem is bántott, ütött.

Tesóidat?

Őket nem, csak engem.

Hogyhogy?

Mert én nem mertem szólni, féltem, hogy börtönbe viszik, nagyon apás vagyok. Hatéves lehettem, mikor apa úgy jött haza, hogy már alig bírt járni, akkor emelt először kezet anyára. Onnantól engem is bántott, aztán azzal leállt egy ideig, mert kialakult egy betegségem, de amikor elkezdtem drogozni, újrakezdte. Nagyon gyorsan fel kellett nőnöm, nem volt gyerekkorom, nem tudtam mi az a játék, a boldogság, a szeretet. Az enyém nem ilyen család. A lelki fájdalom is erős volt, hogy miért bánt az apám, mikor okot sem adok rá – már ha erre adhat okot egy gyerek –, meg a fizikai is. Apa sokkal erősebb, mint én, esélyem se volt legyőzni.

Reni most arra készül, hogy a következő családi konzultáción beszél erről, elmeséli az anyjának, miken ment keresztül, talán egyszer az apjával is leülnek. Amikor Reni kilencéves volt, arra nyitott be a szülei szobájába, hogy a férfi egy kötélen lóg. Ugyanez megtörtént három–négy évvel később, egy hétre rá, hogy itt hagyta a rehabot, aznap, amikor újra elkezdett anyagozni.

Amikor először került be a „kamu diákot hoztam, mert ugye amúgy is kellett a drogokhoz, meg hogy bejussak bulihelyekre, nagyon vicces volt, tényleg mindenről hazudtam.”

Hogy hívtak?

Kiara.

Hallgattál rá?

Kénytelen voltam. Négy hónapig. Igaziból honvágyam is lett, meg elegem abból, hogy bezárnak ide, nem lehetek a barátaimmal, nincs szabad életem, nem tudok telefonozni, nem cigizhetek, amikor akarok, nem ehetek, amikor akarok. Nagyon feszültté tett, illetve az is, hogy hiányoztak anyáék. Sírva könyörögtem neki, hogy vigyen haza, nem bírom itt.

Amikor másodszor került be, a családsegítő ment érte. Azt mondták, „hogyha nem ide jövök, akkor tényleg bevisznek az intézetbe. A rendőrségi ügyem is eljutott hozzájuk, volt sok verekedésem, lopásom, betörtem házakba, aztán ott aludtam.”

Hogy ne otthon kelljen?

Ühüm.

Egyedül?

Nem. Egyedül soha nem mentem sehova, nem is cuccoztam, mindig a társaságommal.

Kortársaid?

Vannak velem egyidősek is, a legidősebb huszonhat.

Ők sem akartak hazamenni?

Azoknak mind olyan a háttérsztorija, mint az enyém.

Minden nap drogoztatok?

Minden nap.

Mit látsz a legnagyobb különbségnek az első és a mostani rehabod között?

Sokkal őszintébb lettem, már a koromat sem szégyellem. Megesik, hogy az ember csak tizenhárom. Az is jó, hogy tudok magamról beszélni, vannak rá szavaim, nem csak a felszínről.

Mi szégyellnivaló lehet abban, ha valaki tizenhárom?

Leginkább a pasik előtt szégyelltem.

Miért?

Hát, ha egy tizenhét évesnek megmondtam, mennyi vagyok, szóba sem akart velem állni, szóval kénytelen voltam nekik is hazudni.

Ezek szerint a mostani barátod, akitől feliratos párnát kaptál és vár rád, nem az első.

Az első Bence volt, tizenegy éves koromban jöttünk össze, a szüleim is ismerték, fél évig jártunk, ő tizenöt volt.

Történt köztetek valami?

Akkor nem.

Azóta igen?

Aha.

Vele?

Vele nem. De mással igen.

A mostani barátoddal?

Vele is.

Ezeknél mindig azt gondoltad, te is szeretnéd?

Igen.

Józan voltál ilyenkor?

Többnyire nem.

Mit használtál?

Kristályt.

Reni évekre van a nagykorúságtól, az ACE-pontszáma nyolc:

1. Vele egy háztartásban élő szülője megalázta (mikor kitagadással fenyegették, megbízhatatlannak, manipulatívnak bélyegezték).
2. Vele egy háztartásban élő felnőtt megragadta, felpofozta, olyan erősen megütötte, hogy az komolyabb sérülést okozott.
3. Három vagy öt évvel idősebb személy megérintette, cirógatta, orális és vaginális közösülésre rávette, Reni tizenhárom, a beleegyezési korhatár tizennégy.
4. A családjából senki sem gondolta, hogy különleges, fontos, nem vigyáztak egymásra, nem érezték magukat közel egymáshoz, nem támogatták őt.
5. Az egyik szülője rendszeresen túl részeg volt ahhoz, hogy gondoskodjon róla, odafigyeljen rá.
6. Az anyját gyakran lökdösték, megragadták, felpofozták, megdobták valamilyen tárggyal, megrúgták, megharapták, ököllel vagy valamilyen kemény tárggyal ütötték, úgy, hogy ő ezt látta.
7. Az apja alkoholista.
8. Vele egy háztartásban élő személy kísérelt meg öngyilkosságot.

Viki

„Kicsi voltam, különösebben nem tudtam erről az egészről, amíg apa ki nem sétált az ajtón. Amikor másfél éves voltam, egy évet már ült, de leginkább annyit vettem észre, hogy sokat költözünk, és egyszer nagyon ment a habzsi-dőzsi, máskor meg annyira kevés volt a pénzünk, hogy anya inkább kenyeret sütött otthon. Miután apa elment, anyával tépdestük a papírokat, elolvastam, hogy beidézték és nem jelent meg. Nekem a szemembe hazudott, azt mondta, csak egy hétre megy, aztán ez mindig tolódott, hitegetett, pénzt soha nem küldött, de az édesanyja elmondta, hogy ne tartsak fent hamis illúziókat, soha nem fog hazajönni.”

A 2008-as születésű Viki ekkor tízéves volt. A szülei házasságát konfliktusosnak írja le, az apja sosem volt otthon, „néha csak kiutazott Angliába, aztán hazajött egy szatyor készpénzzel, és csinálta a bajt” – mondja Viki.

A baj: veszekedés, dobálózás, gyerek előtt verekedés, kocsmázás.

A baj, amit az állam is annak tart: sikkasztás.

A férfi Viki tízéves kora környékén lelépett, majd ugyanabban az évben a lány gyógyszerfüggő nagymamája öngyilkos lett, az alkoholista nagypapája pedig egy évvel korábban halt meg rákban. Viki sokat gondol az apjára, de szerinte inkább az apai képet hiányolja, azt, hogy legyen az anyja mellett egy határozott férfi, aki szereti és támogatja őket.

Aki ott van, segít, és nem a hülyeséget csinálja. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem hiányzik az apám, de nincs miért küzdenem, nincs ráhatásom, nincs miért próbálkoznom, úgyhogy inkább elengedtem őt a saját jóllétem érdekében.

Viki az első berúgása alkalmával ginázott is, még ha utóbbi a tudta és beleegyezése nélkül is történt: haverokkal a lakótelepen, beleivott egy Fantába, elvesztette az eszméletét, a következő kép, hogy otthon hány egy narancssárga tálba, és látja az anyja arcát, majd másnap a vérvizsgálat kimutatta az MDMA származékot a lány szervezetében. Azt mondja, ezután hamar belecsúszott a fűbe, aztán „Szívtam ketát, katit, speedet, amfetamint, mindent, amit találtam, bármire kapható voltam. Ez volt a szerhasználatom dizájnerdrogos része, aztán volt egy kristályos időszakom kábé fél évig, de elkezdtem undorodni tőle, és szert váltottam.” Az új választott szere a ketamin és a fű kombinációja lett, így került be a rehabra is.

„Nem is tudom, olyan szintű nyugalmat, lelki békét találtam abban az érzésben, mintha nem lenne semmi, csak lassan szétfolysz. Őszintén, nekem ez volt a kedvencem, és a ketaminra előszeretettel rácigiztem, amitől olyan lettem, mint egy lassított felvétel. Elég sokat feszültem, és a pörgető szerek annyira nem jöttek be, de ebben megtaláltam magam.”

Habár Viki már tizenhét éves, a tanulmányai megálltak, a nyolc osztályt is többszöri nekifutásra sikerült elvégeznie. Az első iskolájából ő jött el, mert „nem volt odaillő” – teli volt piercingekkel, kéthetente átfestette a haját, és már elterjedt a híre, hogy drogozik, illetve az sem segített a helyzetén, hogy

kiderült apámról, hogy kicsoda valójában. Az egyik osztálytársamnak is megcsinálta a szüleit majdnem százmillió forinttal, szóval azért ott voltak balhék, nagyon csúnyán kiutáltak onnan.

A következő iskolájából kirúgták a sok hiányzás miatt, a pótvizsgán sem jelent meg, mert emlékei szerint más dolga volt, és nem ért rá, végül magántanulóként szerezte meg az általános iskolai bizonyítványát. És hogy mindeközben honnan szerzett anyagot?

„Alapvetően elég sok mindent megtettem azért, hogy droghoz jussak. Levettük például más emberek cipőjét – ezt lepakolásnak hívjuk –, aztán eladtuk. Ezt beadtuk telefonnal is, meg cuccot is loptunk, felmentünk többen a lakásra, aztán elvettük, szóval zsarolás is volt. Ezen kívül olyan emberekkel létesítettem szexuális kapcsolatot, akik jóval idősebbek voltak nálam, hogy jelentősebb mennyiségű vagy akár egy kevés droghoz hozzájussak. Általában undorodtam ezektől, nem volt kedvem az egészhez, de olyan is volt, hogy inkább én ajánlottam fel, csak legyünk túl rajta, ne húzzuk az időt. Nyilván nem ez volt, amit a legszívesebben csináltam, de nekem csak a cucc kellett.”

Mikor arról kérdezem Renit, milyen meghatározó felnőttek voltak még jelen az életében, elmeséli, hogy mikor versenysportolt, az egyesületéből megismert egy edzőt, akivel először „nehézkesnek” írta le a kapcsolatukat. „De én azt hittem akkor, hogy ez szép és jó.”

Szerelmesnek érezted magad?

Inkább Stockholm-szindrómának mondanám.

Hány éves voltál, mikor ez elkezdődött?

Tizenegy éves korom óta ismerem, de tizenhárom voltam, amikor először megközelített szexuálisan, vagy valami hasonló, nem is tudom, hogy fogalmazzak. Utána ez a kapcsolat kitartott majdnem a rehabom elejéig. Ő most töltötte az ötvenet. Sokszor kihasználta, hogy gyengébb vagyok nála, alárendeződök, félek tőle, meg azt is, hogy azt gondoltam, szeretem őt, és ez így jó. Ő vezetett be a szexualitás világába, szóval én azt hittem, normális, ha leköpnek, megvernek, megtépnek vagy megaláznak szex közben, de anélkül is volt, hogy megvágott meg hasonlók. Még a rehabom alatt is megkeresett, amikor itt még nem is beszéltem róla, akkor napi többször kaptam pánikrohamot. Aztán, ahogy tisztultam, elkezdtem rájönni, hogy ez mennyire nem egészséges.

Amikor bekerültél, még abban a hitben érkeztél ide, hogy ezeket a dolgokat te is szeretted volna?

Igen. Teljes homályban voltam a sok manipuláció és átverés miatt. Meg hát erősen rárakott a szerhasználatomra is. Ha találkoztunk, mindig volt egy kis vodka vagy valami, tudta, hogy így meg lehet közelíteni, de ő sosem használt semmit. Nemrég kezdtem el erről beszélni, most ment ki a gyermekvédelmisek jelentése, szóval még hosszú idő lesz, mire eljutunk a rendőrségig.

Feljelentitek?

Igen. Sokáig össze voltam zavarodva, és azt éreztem, hogy meg akarom védeni, de a rehabon ebben nagyon sokat segítettek, fogják a kezemet, és elmondták, hogy ez pedofíliának minősül. Nagyon hálás vagyok nekik, mert egyedül ezt nem tudtam volna véghez vinni, sőt, valószínűleg még benne lennék az egészben.

Ahogy Viki szavai is mutatják, a jelenleg hét hónapja tartó terápiájának az első néhány hete még nem volt zökkenőmentes – a Székesfehérvárra kerülő legtöbb lányhoz hasonlóan őt is a gyámügyesek hozták be, a bekerülése napján még használt kábítószert, nem értette, mit keres itt, és sokáig ellenállt a terápiának. A változás szép lassan ért be nála, amit az első „józan flesh” pecsételt meg:

A második háromórás kimenőmön voltam a plázánál, és csak ültem egy padon. Igazából semmi érdekes nem történt, csak ültem, sütött a nap, fújt a szél, meg így a levelek, meg mit tudom én. Jó volt érzékelni a körülöttem lévő világot úgy, hogy nem vagyok izomból beállva. Az emberek se zavartak, jól éreztem magamat, ahogy vagyok. Talán nálam ez volt az a pont, amikor rájöttem, hogy van más megoldás is, nem csak a cucc.

Viki még nem töltötte be a tizennyolcat, az ACE-pontszáma nyolc:

1. Három vagy öt évvel idősebb személy megérintette, cirógatta, orális és vaginális közösülésre rávette.
2. A családjában nem vigyáztak egymásra, nem érezték magukat közel egymáshoz, nem támogatták egymást.
3. A családjában nem volt senki, aki megvédte volna.
4. Az egyik biológiai szülője elhagyta.
5. Az anyját gyakran lökdösték, megragadták, felpofozták, megdobták valamilyen tárggyal, megrúgták, megharapták, ököllel vagy valamilyen kemény tárggyal ütötték, úgy, hogy ő ezt látta.
6. Volt a családjában problémás ivó.
7. Vele egy háztartásban élő személynek mentális zavara volt.
8. Az apja ült börtönben.

Előző cikkünk az Edokk tinirehabról:

Kapcsolódó

„Apám véres szemekkel nézett rám, és azt mondta, ha nem veszek neki cuccot, agyonver”

Meglátogattuk az Edokk Junior Tinirehabot, az ország egyetlen intézményét, ahol drogfüggő tinédzser lányok rehabilitációját végzik.