Az elmúlt napokban szinte mindent megírtak az LMP hétvégi kongresszusával kapcsolatban; sőt, a politikai riválisok és szövetségesek is megadták első gyorsreakcióikat. Mindezek alapján az LMP még az eddigieknél is viharvertebb benyomást kelt. Olyan vélemények is elhangzanak – s éppen a párt leköszönő vezetői részéről –, hogy a kongresszuson meghozott csekély többségű döntés nem pusztán az LMP-nek, de az egész országnak is kárára van.
A híradásokból és hírértelmezésekből meglehetősen negatív kép rajzolódik ki, s hiába próbálkoznak a párt újonnan előlépő vezetői ennek cáfolatával, ez nehezen fog sikerülni nekik.
Az alábbiakban szeretnénk kilépni abból a körből, hogy jó vagy rossz döntést hozott-e az LMP, amikor nem csatlakozott szorosan az Együtt 2014 Szövetséghez. Állításunk nem kevesebb, mint az, hogy a párt a hibát máshol követte el.
Borítékolt kudarc
A párt környezetéből kiszivárgott információk szerint az LMP a programalkotás fázisában áll. Ennek egyik darabját az elmúlt hetekben már megismerhette a politika iránt érdeklődő közönség. Azonban az eddig napvilágra került programrészek egy nagyobb (és a nyilvánosság elé eddig nem került) program elemei. Ha jók az értesüléseink, akkor az LMP egy folyamat kellős közepén állt, és nem sok választotta el attól, hogy egy nagyszabású csomaggal rukkoljon elő.
Miért fontos ezt a látszólag nem feltétlenül a tárgyhoz tartozó momentumot hangsúlyoznunk? Mert az LMP a háttérben valami olyasmibe kezdett, amely egyedülállónak tekinthető a parlamenti pártok sorában. Vette a fáradságot, hogy a mai időszaknak megfelelő programot alkosson.
Fotó: Neményi Márton
Nem tudjuk persze, mit tartalmaz ez a program; kiszivárgott hírek annak nagyszabású, sőt európai horizontú minőségéről szólnak. S éppen itt van a kutya elásva. A parlamenti ellenzéki pártok odáig már kivétel nélkül eljutottak, hogy a Fidesz legyőzéséhez programra (ráadásul összehangolt programra) van szükségük, de nem látni jelét, hogy e programkezdemények “Európa-léptékűek” lennének.
Az LMP ott követett el nagy hibát, hogy saját programalkotási folyamatát nem állította a középpontba, pontosabban ezt az elmúlt időszakban kifelé szinte egyáltalán nem kommunikálta. Ez által maga is hozzájárult ahhoz, hogy a párt az elmúlt hetekben csak az Együtt 2014-hez való viszonyában jelenjen meg. Márpedig ebben a kontextusban – a párton belüli közismert belső megosztottság miatt – egyszerűen nem lehetett jó döntést hozni.
Ugyanis a döntés kétféle lehetett csak: 1. vékony többségbe kerülnek azok, akik az Együtt 2014-gyel való szorosabb szövetségre lépés hívei; 2. vékony többségbe kerülnek azok, akik a szorosabb szövetség elkerülésének szószólói. Mindezt előre lehetett kalkulálni; „harmadik út” ebben a dilemmában nem volt, a kudarc tehát előre borítékolható volt.
Nem Bajnai a lényeg
Mégsem hisszük azonban, hogy az LMP-nek csak ezzel a kudarccal lehetett volna kijönnie ebből a dilemmából.
Először is nem ennek a dilemmának a megoldását kellett volna erőltetniük, hiszen – mint láttuk – itt nem volt jó kimenetel. Hatástalanítani kellett volna ezt a nyilvánvaló aknát, s ezt a már említett program kimunkálásával tehették volna meg.
Miért is ne lehetett volna – elhárítva ezzel a leselkedő veszélyt –, hogy e kongresszus a programalkotásról és annak kommunikációjáról szóljon?
Nézetünk szerint a párt helytelenül mérte fel saját lehetőségeit, s ahelyett, hogy a közvéleményben „a programalkotó” párt képét erősítette volna, mindenáron a Bajnai-féle mozgalom kihívásaira akart válaszolni.
Nem mást kellett volna tenniük, mint egy „ideiglenes” kongresszust tartani, amelyen az elkészülő program pozitív üzeneteit közvetítik a nyilvánosságnak, hogy aztán 2013 első felében egy másik kongresszuson határozzanak a szorosabb szövetségkötésről.
Túl gyorsan akartak dönteni valamiről, amire még nem értek meg a feltételek, és egyáltalán nem döntöttek arról, amire pedig megértek a feltételek: s ez az átfogó program. A történtek fényében félő, hogy a programvázlatok az íróasztalfiókokban maradnak.
